„Veszteni? nyerni?
– ne, soha! csak játszani
szeretnék. Mindig.”
Fodor Ákos
Évek óta felhagytam az irigykedéssel. De tényleg. Teljes szívemből örülök más örömének és „a nekem is kell ilyen” vagy „Ó, bárcsak én is…” érzéssel is félkézzel elboldogulok, megkérdezve magamtól, hogy miért is szeretném, mit jelentene nekem, miért fontos, én hogyan tudnám elérni.
Azért vannak kivételek:)
Tegnap a 4 éves kisfiamat néztem: hatalmas lelkesedéssel „jégrepülőt” (ne kérdezzétek mi az számomra sem derült ki: Anya, jégrepülő -egyértelmű, nem?) gyártott egy sima A/4-es géppapírból és rengeteg celluxból, elhajította kacagott, ugrándozott, ragyogott a szeme, arca, egész kis lénye. Kivételesen nem a kisgyerekek tökéletes mindfulness attitűdjét „irigyeltem meg”, hanem a játék felszabadult örömét.
Szorosan magamhoz öleltem, Ő persze futott tovább, a jégrepülő sorozatgyártás elszólította és feltettem magamnak a kérdést, mikor játszottam utoljára a játék öröméért?
Nem tudtam visszaemlékezni, de arra tisztán emlékszem gyerekkoromban milyen boldoggá tett akár a magányos, akár a társakkal közösen játszott mindenféle játék, rajzolgatás, mókázás.
Aztán ahogy felnőttem, jó kislány módjára a Hatékonyság, Teljesítmény és Határidők oltárán feláldoztam a „haszontalan” játszadozást.
Vajon tényleg haszontalan a játék?
A szívem mélyén tudtam a választ, de jólesett a szakirodalom megerősítése: Berne az én-állapotok kapcsán egyenesen azt mondja, hogy a bennünk élő szabad gyermek a legértékesebb szelete az énünknek, innen ered az öröm, az élvezet, a kreaitivitás, szenvedély.
Ha felnőttként tudunk önfeledten belemerülni a játékosságba, ha le tudjuk tenni a rengeteg elvárást, hogy teljesítsünk, hogy legyünk hatékonyak, akkor váratlan ajándékban lehet részünk. Képesek leszünk elengedni magunkat, feloldódni, megízlelni a gondtalan létezés örömét. A párkapcsolatunkra, szexuális energiánkra is inspiráló hatása lesz a könnyedségnek, az önmagáért való örömszerzésnek.
Engedd ki játszani a benned élő gyermeket!