Napjainkban a nőiesség keresése, (újra)felfedezése, ébresztése testi-lelki-szellemi szinten egyaránt fókuszban áll. A munkám során is sokszor merül fel kérdésként, hogyan lehetnénk nőiesebbek, hogyan élhetjük meg a női lét teljességét.

A nőiességét sokfajta egészen konkrét vagy felettébb misztikus úton meg tudjuk közelíteni, én ma egy hétköznapinak tűnő, de annál fontosabb „gyökérterületét” hoztam Nektek.

Hogyan viszonyulunk a női létünk ciklikusságához, illetve konkrétabban a saját menstruációs ciklusunkhoz? Tudatában vagyunk-e a hormonok lüktető játékának, a folyamatos körforgásnak vagy üveges szemmel, kétségbeesetten kutatunk az emlékezetünkben a nőgyógyásznál, mikor volt az utolsó mensesünk, illetve bosszankodunk, hogy „már megint megjött”.

Hogyan éljük meg a menstruációt hónapról hónapra? És hogyan éljük meg a ciklusunk egyéb szakaszait, ezt az állandó megújulást, hiszen a ciklusunk életünk minden egyes pillanatában hat ránk, nemcsak a vérzés idején.

Bizonyára ismert számodra is, hogy a menstruáció utáni napokban fokozatosan emelkedik az ösztrogénszint, egyre lendületesebbek, energikusabbak, társaságkedvelőbbek vagyunk. Ez a felfelé ívelő tendencia – ami alatt imádunk öltözködni, nőiesen megjelenni, akár a társaságban, akár a férjünk oldalán tündökölni – a középidőben, az ovuláció környéken csúcsosodik ki. Ráadásul az érzéki vonzerőnk, a libidónk is az egekbe szökkent. Kicsattanunk a szépségtől, a vitalitástól: szikrázó báj, eleven vidámság kéz a kézben járva erősíti az elbűvölő nő hatását.

Vajon tudatában vagy-e ezt az időszakot uraló tünékeny csodálatos szépségű női energiáknak? Élsz-e ezzel a kisugárzással? Magától értetedőnek veszed vagy hálával fogadod, hogy ilyenkor terhelhetőbb vagy és jobb teljesítményre vagy képes?

Menjünk tovább! A tündöklés elhalványul: a hormonális változások fokozatos tompulást hoznak, C. Molnár Emma pszichológus találóan „mattabb” időszaknak nevezi. A bőr fakóbbá válhat, pattanások jelenhetnek meg, puffadás, ingerlékenység kopogtathat, ahogyan a menses közeledik. Az energiaszintünk lecsökken és szívesebben vagyunk a négy fal között. Számos kutatás foglalkozott vele, hogy a hormonális ingadozások akként is hatnak ránk, hogy kevésbé vonzónak, elesettnek érezhetjük magunkat.

Hogyan tekintesz magadra a ciklusod árnyékosabb „mattabb” napokra, a nőiesség befelé forduló, erőt gyűjtő részére?

Ostorozod magad, hogy nem bírsz annyit vagy ingerlékenyebb vagy?  Veszekedéssel vagy énromboló szokásokkal vezeted le a benned lévő feszültséget?

Vagy tisztelettel és együttérzéssel fordulsz magadhoz, és megadod magadnak a pihenési és befelé fordulási lehetőségeket? Képes vagyok-e kifelé is képviselni ezeket az igényeimet? Milyen viszonyt ápolok a ciklusommal, női szerveimmel, foglalkozom-e velük, figyelek-e a jelzéseikre?

Tiszteld és szeresd a nőiségedet. Szeresd és ismerd meg a saját ciklusodat, igényeidet és vállalj érte felelősséget. Az önszeretet ilyenkor leginkább az öngondoskodásban testesül meg. Kapcsolódj ily módon is a belső nőiességedhez.

Modern nőiesség #12 – A női törékenység

A nőiesség konzultációk egyik állandó visszatérő szereplője a női törékenység. „Könnyű Neked, hiszen olyan Te olyan törékeny kis nő vagy…” – mondják nekem. A „Könnyű nekemmel” amúgy vitába szállnék,...