Meg vagy róla győződve, hogy igazad volt egy vitában? Teljesen világos és egyértelmű, tényekkel alátámasztható, éppen csak egy közjegyzői hitelesítés nem villog rajta, hogy NEKED 100%-ig IGAZAD van. Nemcsak megbántva, sértve érzed magad, hogy a másik ezt nem így látja (értsd: nem ad Neked igazat), hanem nem is érted, hogyan nem érti. Hiszen annyira átlátható és egyértelmű.
Vagy mégsem?
Képzeld lehet, hogy a másik fél (mondjuk a másik feled :)), pont ugyanezt érzi , hogy bármikor bárkinek ő ezt le tudná vezetni, hogy az Ő álláspontja na, az az Igazság maga.
Mediátorként, konfliktuskezelőként naponta szembesültem azzal, hogy ugyanaz a történet, mennyire másként csapódik le a szereplőkben és nem csak az érzések, gondolatok terén, hanem az elvileg „száraz tények” észlelése, befogadása során is. Őszintén megvallom, hogy talán a bennem élő gyermeki „igazság bajnoka”, vagy a jogászi beidegződés okán hiányérzetem is volt, mert úgy éreztem, sosem tudom meg mi történt valójában.
Aztán rájöttem, hogy objektív igazság, a „mi történt”valójában nem létezik. Illetve úgy létezik, hogy a valóságnak sok-sok igazságverziója van. Nem kirakós játék, hanem sok-sok történet, amik kötődnek egymáshoz is, meg nem is.
Naponta számos alkalommal átéljük, hogy a leghétköznapibb dolgokat, legyen egy leves, egy szín, egy ruhadarab, egy film, más-más emberek másként értékelik, más szemüvegen keresztül nézik. Ugyanaz a leves valakinek csípős, valakinek ízetlen.
Mégis ezt a fenti alapvetést valahogy elfelejtjük, ha konfliktushelyzetbe, vagy más érzelmileg telített szituációba kerülünk. A vita hevében, a konfliktus hullámain hányódva nemcsak hogy nem vagyunk kíváncsiak a másik verziójára, hanem el is felejtjük, hogy a másiknak is van verziója.
De van ám! Mitől és mennyiben más az Ő verziója?
Alapvetően az érzékelés egy biológiai folyamat, melyet az érzékszerveink végeznek, és nyilván már itt adódhatnak különbségek, de az igazi különbséget az észlelés adja, ahogyan az adott pillanatban az agyunk feldolgozza az információt.
Milyen tényezők játszanak szerepet a feldolgozásban?
- múltbéli tapasztalásaink
- családi viselkedésmintáink
- belső eszmerendszerünk, hiedelmeink
- aktuális lelkiállapotunk, érzéseink
- aktuális energiaszintünk
- egészségi állapotunk stb.
Tehát ez picit olyan mintha ezek a tényezők különféle szűrőként, színes lencseként, szemüvegként funkcionálnak a benyomás kialakítása során. Ezért lehet az, hogy ugyanaz a hangerő, nekem normális, neked üvöltés. És nem, attól én még nem bélyegezhetlek meg ijedős nyuszikának, hanem el kell fogadnom, hogy neked ez máshogy csapódik le, esetleg más emlékek hív elő, egészen egyszerűen másként éled meg, mert egy másik ember vagy.
Az „igazam van” játszma beszűkíti a tudatunkat, versengést váltva ki, ezért semmi másra nem tudunk koncentrálni, hogy valaki (főként a másik fél) ismerje el, ha fogcsikorgatva is, hogy igen, veled minden oké, neked volt igazad. Gondolj bele, milyen sokszor fordultál egy harmadik félhez, mintegy döntőbíráként, megerősítést várva. Tőlem legalábbis számos alkalommal várták el ügyfeleim, hogy nyugtassam meg igazuk van.
Egyébként elképzelhető, hogy éppen most megnyerted a „Nagy Kinek Van Igaza” versenyt, de borítékolom valójában mindketten vesztettetek.
Kihagytatok egy lehetőséget, hogy jobban megismerjétek egymást egy érzelmekkel telített szituációban, hogy megértsétek a másik mit és miért reagált, mit szeretett volna elérni és valójában hogyan érezte magát. Mert ez ami, igazándiból jelentőséggel bír egy kapcsolatban, ez a legigazibb igazság a Ti szempontotokból.
A legfontosabb ebben a történetben, hogy tisztelni kell a másik valóságverzióját és az ehhez kapcsolódó érzéseit, meglátásait. Borzasztóan idő és kapcsolatrabló, azon vitatkozni, hogy kinek van igaza, a legdörzsöltebb ügyvédeket megszégyenítő bizonyítási eljárásokat lefolytatni, ahelyett, hogy ezt a kérdést egészen egyszerűen elengedjük és elfogadjuk, ez egy természetes dolog, hogy mindenki a valóság egy más-más szeletét látja.
Nézz magadba, valóban az a célod, hogy még egy strigulát húzzál a képzeletbeli versenytáblán a saját neved mellé? Nem hiszem. Ez egy lépés lenne a boldog párkapcsolat megtartásában?
Az igazság felderítése iránt igényünket inkább fordítsuk arra, hogy feltérképezzük a másiknak mi és miért fontos az adott szituációban, illetve arra, hogy a saját benyomásainkat, szükségleteinket a másik fél tudomására hozzuk vádaskodás, ítélkezés nélkül.
Itt az idő elengedni ezt az „igazam van”-t, és beszélgessünk a belső valónkról, amelyek a valódi értékek az életünkben.
Ha tetszett, kérek szépen egy like-ot, és megköszönöm, ha megosztod, hátha mást is érdekel. Mindig nagyon örülök a visszajelzéseknek, örömmel olvasom a hozzászólásokat 🙂
Szép napot kívánok: Réka