Ahogy éleződik egy konfliktus, egyre inkább hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a konfliktus oka és eredője a másik fél SZEMÉLYE. A másik fél személyisége, szavai, tettei, indulatai, világnézete, véleménye stb. – úgy általában a másik fél.
Hadd meséljek el egy történetet Nektek arról, hogy milyen ereje van annak, ha váltunk egy másik nézőpontra:
„Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov, az egykori ellenségek végül barátok lettek. A kérdésre,hogy mitől lettek barátok, főleg az után, hogy Reagan előzőleg Gorbacsovot „a gonosz birodalom fejének” nevezte, Gorbacsov egy interjúban az mondta, a válasz egyszerű:
– Felhagytunk egymás démonizálásával.
Példaként említette egy 1985-ben lezajlott feszült találkozójukat, amelyen semmire sem jutottak. Heves szóváltást követően Reagan felállt, hogy elhagyja a tárgyalótermet. Amikor az ajtóhoz ért, megállt megfordult, és tudatállapotát és érzelmeit egy pillanat alatt a haragról a meggyőződésre állította át.
Megváltozott tudatállapotában nyugodt hangon így szólt: – Ez így nem megy. Tegeződhetünk? Szeretnék úgy tárgyalni, mint férfi a férfival, mint vezető a vezetővel és elérni valami érdemlegeset.
Gorbacsov válaszul kezet nyújtott, és azt mondta: – Szervusz Ron.
Reagan válaszolt: – Szervusz, Mihail.
Ez volt a kezdete a barátságnak, amely Reagan haláláig tartott. Gorbacsov később azt mondta: – Olyan meggyőzőek voltak a szavai, hogy nem tudtam nemet mondani.”
Ez történet elementáris erővel hatott rám a mondanivalójával. Kiválóan szemlélteti, milyen fantasztikus ereje van annak, ha az ember átállítja az agyát és a szívét egyszerre egy másik nézőpontra. Egy olyan nézőpontváltás erejét mutatja be, ahol a velünk konfliktusban álló személyre nem mint ellenségre, hanem mint emberre tekintünk. Ezzel a másik emberrel úgy próbáljuk megoldani a konfliktust, hogy a feltárjuk a konfliktus valódi mélységeit, és köteléket teremtünk. Igen, nem leromboljuk, lerohanjuk, megsemmisítjük, hanem teremtünk. Köteléket, egyezséget, megállapodást, kapcsolatot, újrakezdést, barátságot, együttműködést.
Mindig hozhatsz egy olyan döntést, hogy átállítod a tudatállapotodat, mint Reagan elnök. Sokszor embert próbáló, máskor egyenesen lehetetlennek tűnik, de próbáld meg. Tudom, nehéz kiszállni a veszekedésspirálból, gúzsba kötnek a heves érzelmek, indulatok, megbénítanak pattanásig feszült helyzetek. Nehéz ilyenkor gondolkodni, illetve ha a gondolat megjelenik annak alapján cselekedni. Viszont! Kellő tudatossággal és „nyugalmi” időben vagy kisebb érzelmi bevonódással járó viták, hétköznapi stresszhelyzetekben való gyakorlással lassacskán tudsz változtatni. Ha egyszer megtapasztalod, hogy képes vagy irányítani a tudatállapotodat, és ezzel a konfliktusokhoz való hozzáállásodat, kötelékteremtő képességedet, az gyökeres változást fog hozni saját magadhoz illetve embertársaidhoz főződő kapcsolataidban. Még egyszer: ez egy döntés, ami hatalmas lelki, szellemi szabadságot ad.
Ez a történet számomra azért is „erős”, mert rámutat arra, hogy ha két ilyen formátumú ember világégések kellős közepén, kiélezett politikai helyzetben tudott egymás felé nyitni egy olyan vitában, ahol milliók sorsa volt a tét, akkor mi a párunk felé is tudjuk megtenni ezt a bizonyos nézőpontváltást.
Ha tetszett a bejegyzés, kérek szépen egy like-ot, illetve oszd meg, hátha mást is érdekel. Minden észrevételt, véleményt szívesen fogadok.
Szeretettel: Réka
/A történet forrása: Bob Bapes: „Coaching the Terrorist on Your Team”, George Kohlrieser: Túszok a tárgyalóasztalnál, Háttér Kiadó/