„- Csak a csoda segíthet!” – mondtam elkeseredve hosszú évekkel ezelőtt.
„-Csodák pedig nincsenek!” – mondta egy barátnőm azzal a fajta ébresztő jellegű szeretettel, ami minden igaz barát sajátja:)
A mondat ébresztőként hatott, bár talán valami kis mormogást bírtam válaszként kipréselni. Ráadásul még valami olyat is mondott, hogy ideje összeszedni magamat, ne várjak a csodára.
Ma már egyetértek vele, viszont azzal vitatkoznék, hogy nincsenek csodák!
Mert olyan csoda tényleg ritkán van, hogy varázsütésre megszűnnek a gondjaink. Nem jön senki, aki megment minket, megoldja helyettünk a problémánkat, és viszonylag kicsi az esélye a lottóötösnek és az örök fiatalság elixírnek.
Viszont!
Az emberek képesek csodát tenni! Kellő felelősségvállalással képesek kikászálódni a gödörből, változtatni a hozzáállásukon, kiírtani régi korlátozó meggyőződéseket és újakat elültetni. Képesek vagyunk felülemelkedni a problémákon. Képesek vagyunk máshogy viszonyulni egy helyzethez, egy emberhez. Képesek vagyunk kibékülni egy heves vita után. Képesek vagyunk egy álmatlan éjszaka után is hosszú órákon át a játszótéren futkosni a kis totyogósunk után. Képesek vagyunk változtatni a gondolkodásunkon. Képesek vagyunk a kiadós sírás után egy mosolyra. Képesek vagyunk megújulni, ahogy a testünk csontjai törés után összeforr, vagy a horzsolások rózsaszín finom kis bőrré szelidülnek.
Ha már a mosolynál és a testünknél tartunk, maga a hétköznapi csoda az emberi működés! Ahogyan önkéntelenül is viszonozzuk a kedves mosolyt, ahogy az ásítás is, a nevetés is ragadós! A szemkontaktus által (a tükörneuronoknak nevezett kis idegsejteknek köszönhetően) valóban képessé válunk a másikban zajló érzéseket is érezni, tehát erősíti az összetartozást.
Egészen pici dolgokkal is tudunk csodát tenni és ha nyitott szívvel élünk képesek vagyunk a világ csodáit is észrevenni. Ne várjuk a csodát, hanem vegyük észre, fogadjuk be és igen cselekedjünk csodát!
Szóval, részemről: CSODÁK márpedig vannak!