Az érzelmi rabság egyik formája, hogy úgy érezzük, felelősséggel tartozunk a másik érzelmeiért, rosszkedvéért, pocsék hangulatáért. Ha dühös, biztos mi rontottunk el valamit, ha szomorú, akkor a mi hibánk, ha kimerült, mi fárasztottuk ki…. Pedig nem veheted a válladra a másik rossz hangulatát. Sokszor láthatjuk, hogy ha valamilyen feszültség uralkodik el a családban, akkor a feleség/családanya mintegy „udvari bohócként” görcsösen igyekszik felvidítani a családot, mindenáron jó hangulatot teremteni.
Nem azzal van a probléma, hogy segíteni szeretnél. Nem azzal van a gond, hogy örömet akarsz csempészni a gondterhes napokba, vagy megfőzöd a kedvenc ételét, ha tudod, hogy stresszes napja volt. Végképp nem azzal van a baj, hogy törődsz vele.
A gond ott kezdődik, ha Te azt érzed, az Ő rossz hangulata a Te válladon nyugszik és a Te felelősséged, vagy egyenesen a Te hibád. Ebben is van egy évezredes kódolás, hiszen a női gondoskodás, az érzelmi élet rendezése hagyományosan asszonyi erőket kíván. De mindenki a saját érzelmeiért felelős. Mindenki saját maga dönti el, hogyan reagál egy eseményre. A Te döntésed, hogyan reagálsz a párod rosszkedvére, dühére. Jelen lehet lenni és lehet segíteni, szolidarítani anélkül, hogy átvennéd az Ő érzelmét és magadra pakolnád a felelősséget.
A másik terület, ami még jobban igényli az óvatos forradalmat a mártírkodás. A mártírkodás alatt azt a végletekig önfeláldozó túlzott alkalmazkodást és az ezt kísérő szemrehányást értem, amivel szintén magunkra és a kapcsolatainkra pakolunk pár tonna rabláncot.
Hogyan is működik ez a mártírkodás? Van egy belső parancs, amelynek hatására elhittük, hogy akkor vagyunk szerethetőek, ha mindig mi teszünk a másik kedvére, mindig mi alkalmazkodunk, magyarán szólva alárendelődünk. Az a tapasztalatom, hogy még a legcsendesebb mártír is jól hallható, látható. Ha másból nem az arckifejezéséből, sóhajaiból tetten érhető az üzenet, hogy ő bizony most feláldozta magát a családjáért. Frusztrációja kivetítése által még a legédesebb sütemény is megkeseredik a szánkban, ha közben azt ecsetelik, hogy hajnali négykor Ő már tésztát kelesztett, míg mások ugye édesdeden szunyókáltak.
A mártírság alóli felszabadulás kapcsán fontos, hogy nézzük meg milyen erők, hiedelmek munkálkodnak bennünk a folyamatos túlteljesítésre, illetve, hogy a másik oldalon pedig igen is vállaljunk felelősséget az igényeink, szükségleteink felvállalásáért. Az önismeret, öngondoskodás részeként figyeljük meg, mikor mire lenne szükségünk és burkolt szemrehányás, követelés helyett kérésként fogalmazzuk meg az igényeinket.
Feladata: Figyeljük magunkat a héten, gondoljuk végig hogyan áll a mi érzelmi életünk, van-e hajlamunk mártírkodásra, vagy szoktunk-e fogcsikorgatva is a jó hangulat felelősei lenni.
Legyen az empátia a szupererőnk!
