Az öröm, a felszabadultság az önbizalmunkat és az önbecsülésünket is erősíti, már ezért is érdemes tudatosan törekedni a vidám percek megélésére.
Az örömteli pillanatok spontán elkapásához, átéléséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a jelenben maradjunk: „Úgy döntöttem, itt vagyok és figyelek”. Hirtelen kinyílik a világ, ha kilépünk a saját aggódásból, tervezgetésből, kritizálásból, panaszkodásából konstruált mókuskerékből. Égő pipacspiros a Campari szódám enyhén párás jéghideg üvege, ha nem azon agyalok, mit kell ma még elintéznem, egyébként csak egy piros folyadék. Édes-krémes andalító-bódító a jázminbokor éjjeli nedves illata, ha átadom magam az illatolás örömének. Ha közben a kudarcaimon rágódom, egyébként csak egy virágillat.
A saját magunkhoz kapcsolódás egyik fő kérdése: „Mi szerez nekem örömöt, mitől húzódik mosolyra a szám?”
Hogy jön ide az önbizalom?
Eleve a felszabadultságot átjárja egy belső tündöklés, de a valódi ereje, annak a belső párbeszédnek van, hogy tisztába kerülök azzal, mi okoz számomra vidámságot, örömöt. Ez az önmegerősítés és az, hogy megteszem magamért ezeket a (sokszor apró-cseprő) dolgokat, a cselekvőképesség érzésével ruház fel. Biztonságot adó és ugyanakkor izgalmas érzés, hogy nálam van a kormányrúd életem tengerén.
Mert ha tudom, mi az, ami megnevettet, feldob, melyik illattól repes a szívem, és ezeket megadom magamnak, cselekszem érte, átélem, megélem, akkor bizony vállaltam érte a felelősséget.
Mert a felelősség nemcsak szürke, hajszálcsíkos unalmas nadrágkosztüm és adóbevallás, hanem lehet libbenős piros ruha, csengő kacagással. Jázminillattal. A felelősségvállalás és a cselekvés tesz szabaddá.
