Édes semmittevés – Óda az Élethez

Édes semmittevés – derű és könnyedség

Ülök egy kávézó napsütötte teraszán és belekortyolok a kávémba. Beszívom az illatát és mosolygok mert a piros rúzsom foltot megint hagyott a fehér porcelánon. Fel kell vennem a napszemüvegemet, mert elvakít a fény, a karomnak keserűnarancs és napillata van. 

Most minden olyan egyszerű, szilajul ide-oda cikázó gondolataim is lecsendesülnek, visszakanyarodnak a pillanathoz. Minden idegszálam körülöleli a jelent és én elmélázom. Mosolygok magamban, aztán figyelmemet ismét kifelé fordítom.

Magam sem tudom mitől, de elönt a derű. Könnyűnek, lebegősnek, illatosnak tűnik a világ.

Van a könnyedségben valami laza elegancia. A valódi könnyedség nem felszínesség, mélység húzódik mögötte önismeret és biztos ízlés. Tudom, hogy honnan jöttem és hova akarok eljutni, kérdések, amelyekre keresem a választ. De ez most mellékes, most a jelen számít. A derű, ami a belső tartásból és valami olyan bizonyosságból fakad, hogy biztonságban vagyok: Békében vagyok magammal. Ezt a biztonságot az önszeretet és a világba, egy felsőbb erőbe vetett bizalom táplálja. Nincs bennem küzdelem a valóság ellen, elfogadom az élet történéseit. Nem félek hibázni és a legkevésbé sem érdekel mit gondol rólam a határidő naplóm és a környezetem.

Nincsen most dolgom, a fejemben lévő erőszakos tevékenység ellenőr is elcsitul (neki képzeletben egy Campari szódát rendeltem és egy nyugágyba parancsoltam????), puhán belesüllyedek a létezés örömébe. A szempilláim ólomsúllyal nehezednek a szemhéjamra, becsukom a szemem. Álom és ébrenlét édes, illékony határán billegek. 

Hirtelen feltámad a szél, hűvös virágillatot hoz, és én szorosabbra húzom a ballonkabátom övét. Tovább sétálok szívemben a pillanat lüktetésével.

Hát ilyeneket engedek meg magamnak. Hát ilyen élményeket engedek magamhoz, magamba.

Nem mindig könnyű, hiszen rendkívül tevékeny családból származom, sokáig a teljesítmény volt az elégedettség (vagy elégedetlenség?) és a siker fokmérője. Büszke voltam magamra, hogy mennyire pörgős vagyok és fáradhatatlan. Akkor voltam elégedett, ha minél több mindent pipálhattam ki a teendőlistámról. Ma már az tölt el büszkeséggel, ha át tudom adni magam a létezés örömének és meg tudok állni, dacára a rengeteg feladatnak. 

Hiszek abban, hogy ezekben a mélázós, de sokszor kristálytiszta tudatossággal felruházott percekben vagyok a legmélyebb önmagam, és talán ilyenkor kapcsolódom magamhoz a legősibb, legspontánabb módon.

Az olaszoknak van erre egy imádnivaló kifejezése: dolce far niente, vagyis édes semmittevés. Azt hiszem, ha egy kicsit megállunk és megengedjük magunknak, hogy ne rágódjunk semmit, ne csináljunk semmit, a valójában a léleknek adunk teret, hogy a maga ösztönös fogékonysággal beengedje az életet. Túlcsorduló édességgel.

Modern nőiesség #12 – A női törékenység

A nőiesség konzultációk egyik állandó visszatérő szereplője a női törékenység. „Könnyű Neked, hiszen olyan Te olyan törékeny kis nő vagy…” – mondják nekem. A „Könnyű nekemmel” amúgy vitába szállnék,...

Önbecsülés építés – biztos ízlés

Az egészséges önbecsülés folyamatos karbantartást igényel. Tettekkel, választásokkal, tudatos döntésekkel építjük. A belső iránytű a biztos ízlés. A biztos ízlés az önismereti utunkon felhalmozódott tudás önmagunkról. A tudás felelősségvállalás...

Modern nőiesség #9 – A női erő I.

A női erőről…- Valóban az erős nők kiváltsága? Vegyes érzések keverednek bennem, ahogyan a női erőről írok. Van-e értelme egyáltalán a „női” jelzőnek, vagy az erő csak erő, bárki...

Az önszeretetről – az önbecsülés érzelmi része

Az önszeretet – az önbecsülés érzelmi részeÖnszeretet nélkül elsorvadunk és saját magunk árnyékai leszünk. Rengeteg ember szenved súlyos érzelmi alultápláltságban, elvágva önmagától, robotként működve élve a mindennapjait. Ezek az...