Ez azt jelenti, hogy nincs stagnálás, csak látszólag. Ahogyan a természetben is folyamatos a körforgás, változás, a saját életünkben is vagy lefelé vagy felfelé haladunk. Nincs ez másként a szerelmi életünkben, párkapcsolatunkban sem.
Mit tehetsz?
A figyelem, a tudatos jelenlét az egyik kulcs. Érdemes néha megállni egy percre, a mindennapok mókuskerekéből kiugrani, vagy egy picit madártávlatból körülnézni. Egy pillanatra kibújni a bőrünkből és madártávlatból tekinteni magadra. Ki vagy Te? Hol vagy és hova szeretnél eljutni? Milyen érzések gondolatok vannak Benned? Milyen álmaid, céljaid vannak?
No, ahogyan ígértem érkezem a folytatással- induljon az edzés a belső tartásra!
Ott tartottunk, hogy a megbecsült nő/férfi az önbecsüléssel kezdődik.
Ha felfedeztük a “belső tartás izmot”, következő lépésként tűzzünk ki célokat,fókuszáljuk a belső látásunkat arra a pozitív célra, arra az állapotra, amit el akarunk érni.
Itt jön segítségünkre a csodakérdés gyakorlat:
Képzeld el, hogy lefekszel éjszaka, kellemesen elalszol és másnap sziklaszilárd, magas önértékeléssel ébredsz, ami belülről fakad. Ahhoz, hogy jobban átéld, hunyd le a szemed és válaszold meg az alábbi kérdéseket!
milyen érzések töltenek el?
mire gondolsz, milyen gondolatok járnak a fejedben?
hogyan beszélsz saját magaddal és másokkal?
mi történik veled?
hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és másokkal?
Miért fontos egyébként, hogy meglegyen ez a motiváció, ez a belülről építkező pozitív cél?
Gondolj arra, mi történik, ha edzés közben nem az elérni kívánt egészséges, vonzó testképre, hanem a fájdalmakra, izzadásra, erőlködésre koncentrálunk? Hát, nagy valószínűséggel a motivációs szintünk szépen lassan lecsökken, megkeressük a legszimpatikusabb kifogást és abbahagyjuk.
Nos, ha megvan a belső tartás edzés célkitűzése, az állapot, amit el szeretnénk érni, lássunk neki az önbecsülés tréningezésére.
Természetesen ahogyan a fizikai testünkkel, úgy az önbecsülés terén is mindenkinek mások az adottságai, más a története, mások a kihívásai. Elengedhetetlenül fontos egy belső párbeszéd folytatása:
Ki vagyok én és honnan jöttem? Hová tartok? Milyen értékek fontosak nekem és milyen értékek szerint élem az életem?
Hogyan konkretizálódnak ezek az értékek, milyen életcélokat tűzök ki és ezeket milyen napi szokások szolgálják?
Hol vannak a határaim? Mitől védenek ezek a határok?
Az edzéshez elengedhetetlen a FEGYELMEZETTSÉG. A folyamatos gyakorlás, a cselekvés. Az önbecsülésünket is tettekkel tartjuk karban. Ha mindennapi tevékenységeinkre nem napi robotként, hanem olyan eszközként tekintünk, amelyek segítségével jobban birtokolhatjuk magunkat, és közelebb kerülhetünk saját céljainkhoz, ahhoz a belső tartáshoz amit el szeretnénk érni.
Ide kívánkozik a BIZTOS ÍZLÉS témaköre, ahol kicsit elrugaszkodva a kis fekete ruha, gyöngy sor, vörös rúzs szentháromságtól, a belső eleganciáról értekeznék Neked.
Számomra a biztos ízlés abban mutatkozik meg, ahogyan TE képviseled saját magad:
mibe fekteted az energiát nap, mint nap
mennyire tiszteled, tartod karban a tested, szellemed, lelked
milyen szinten áll az öngondoskodásod
milyen tárgyakkal veszed körül magad, szereted-e a környezeted
A belső tartásnál az én filozófiám szerint kihagyhatatlan a HUMOR, a kellő mennyiségű és minőségű önirónia megküzdés eszköze és frappáns konfliktuskezelési módszer lehet: hiszen lehetővé teszi, hogy kívülről lássuk magunkat, ezzel tágítva a perspektívát, több nézőpontot ad, nem utolsósorban a nevetés szépít, fiatalít, életerőssé tesz.
Gyúrjunk a belső tartásra! Edzés a belső tartás megtalálására, karbantartására…
Belső tartás a mindennapokban
A megbecsült nő bennünk kezdődik, mindjárt mutatom is hogyan.
Tartása van, gerince van, egyenes derék…kislányom úrinő így nem viselkedik (nem nyihog, nem hisztizik), és persze húzd ki magad! – csengenek női felmenőim szavai a fülemben és visszagondolok azokra a ködös, szmogos délutánokra. Nagyanyámnak határozott elképzelései voltak az egyenes fejtartásról, illemszabályokról dafke ötórai teákról. Könyvek a hónalj alatt étkezésnél, Magyar Értelmező Kéziszótárral a fejemen sétálgatni, ami nagyot koppant.
De hogyan is van ez? Milyen az a nő, akinek van belső tartása?
biztonságban érzi magát, és biztonságot, támaszt ad
kölcsönös tisztelet
érett konfliktuskezelés
tudja és elfogadja a határait
a fejlődés útját járja
„elég vagyok érzése” – nem görcsöl, nem versenyez, nem hasonlítgat, nem ítélkezik, nem nyírja a saját önértékelését
stabil az önbecsülése
biztos ízléssel rendelkezik az élet minden területén
rendelkezik kudarctűrő képességgel
humora van
képes tágabb perspektívából szemlélni az életet
kapcsolataiban kölcsönös tisztelet dominál
No, de hogyan fejlődik ki a belső tartás?
Hol van ez a bizonyos belső tartás –izom, a gerinc?
Szerintem az egyik gyökere a TISZTELET – egyrészt az emberi mivoltnak minden élőlénynek járóó tisztelet, illetve értekeinket, személyiségünket, teljesítményünket érintő elismerés.
Hogyan nyilvánul meg ez MAGAM felé? Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:
Hogyan gondolkodom magamról?
Hogyan beszélek magamról?
Hogyan bánok magammal: a testemmel, a lelkemmel, szellemi erőforrásaimmal?
Kiállok-e magamért, meghúzom-e a határaimat és védem-e őket?
A másik iránti tisztelet, témánkból adódóan a pároddal szembeni tisztelet megnyilvánulásai:
Hogyan beszélek a társamról, vele szemben, a háta mögött vagy saját magam felé? Dicsérem, elismerem, vagy ellenkezőleg becsmérlem, korholom?
Hogyan nézek rá? Milyen képet alkotok róla?
Panaszkodom-e rá? Büszke vagyok-e rá?
Tudok-e rá odaadóan figyelni?
Az ELISMERÉS- re tágabb értelemben szeretnék utalni. Ne pusztán a dicséretre gondoljunk, hanem arra, hogy ismerjem fel a párom és saját magam értékeit és azt tényleg ÉRTÉK-ként, KINCS-ként tartsam számon.
A tisztelet az elismerés nem kikényszeríthető, nem követelések árán szerezhető meg, hanem cselekedeteink, hozzáállásunk, kisugárzásunk, tartásunk fog olyan légkört teremteni, hogy kivívod a tiszteletet.
Ha a belső tartás izom elsorvadt, mert mondjuk soha nem tanítottak meg rá hogyan használd, vagy az élet meggyötört és régen nem használtad, akkor is lehet fejleszteni.
Egy döntés amellett, hogy belső tartással kívánod az életedet élni. Innentől.
Természetesen nem ússzuk meg a cselekvés részét, hiszen ki hallott már olyan edzésről, ahol nem kell gyakorolni, csak eldöntöm, hogy csupa izom leszek .
A megbecsült nő az önbecsüléssel kezdődik. Jövő héten érkezik a folytatás…
Rémesen hangzik, tudom. Szinte már hallom is hogy felszisszensz: De Réka, akkor hol marad a meglepetés ereje, a spontaneitás? – Mindenki nyugodjon meg, helyet szorítunk annak is.
Szóval én meglehetősen szétszórt vagyok, az a típus aki visszaszalad a lépcsőházból a kulcsért, lehajol a gyerekért és kiömlik a táskájából minden, az irodából hazafelé messenger üzenetet küld a kolléganőjének, hogy lekapcsolja a gépet, hát ilyesmi….Ehhez képest igyekszem. Minden este kikészítem a másnapi ruháinkat, táskámat, parfümömet..és ez segít. Pont úgy mint a megfelelő célok kitűzése, teendő listák segítenek fókuszálni a figyelés ez segít fókuszálni a figyelmemet.
Tervezni kell a szerelmi életünket is, hiszen a párkapcsolat magától nem működik, nekünk kell működtetni.
Értékek keresése és célok kitűzése:
Érdemes meghatározni egyéni és közös értékeinket, céljainkat a párkapcsolat minden területén (családi élet, gyereknevelés kommunikáció, intimitás, konfliktuskezelés, pénzügyek, fejlődés, szabadidő eltöltése, életstílus) kitűzni. Külön bontani a hosszútávú és rövidtávú célokat. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a pár arról is beszéljen egymással milyen értékek mentén szeretnék élni az életüket és ezek az értékek, szükségletek mit jelentenek számukra konkrétan. (Pl. minden ember számára mást jelent a családi élet vagy különbözőképpen nyilvánulhat meg a tisztelet, összetartozás érzése)
A nagyobb célokat kisebb célokra bontani, a szokásokat segítségül hívni. A szokásokról itt írtam Nektek.
Prioritások:
mi a Te legfőbb értéked, célod és mi a párodé? Mennyire passzolnak össze? Összeegyeztethető? Mennyire tudjátok egymás céljait, időtöltéseit tiszteletben tartani?
Szóval így szoktunk nekiállni egy párkapcsolati bakancslistának, nemcsak krízisben lévő pároknak, hanem pl. jegyesek, nászutasok, vagy házassági évfordulót ünneplők esetében is, pontosan a megelőzés, a közös fejlődés élményszerzés jegyében.
Ha erre most felkaptad a fejed, elmondom, hogy a párkapcsolati tanácsadásaimban kiemelt szerepet kapnak a BOLDOG párok is! Jövő héten érkezem ezzel kapcsolatos információkkal.
A biztos bázisok azok az
emberek, célok vagy dolgok, akikhez és amelyekhez különleges kötelék fűz
bennünket, vigaszt, védelmet és energiát adnak, különösen a nehéz időkben, mint
a fa gyökerei a törzsnek és a lombkoronának a viharban.
A kifejezést John Bowlby
(a modern kötődéselmélet egyik atyja) a katonai nyelvből vette át, mint írja
„hasonlít egy katonai támaszpont parancsnokságának a helyzetéhez, ahonnan egy
harci egység portyára indult és vissza is várják…és az egység csak akkor
merészel előrenyomulni és kockázatot vállalni, ha tajgai meg vannak róla
győződve, hogy a támaszpont biztos bázis.”
Biztos bázis híján nehéz
szituációkban könnyebben válunk a szorongás és a félelem túszává, míg ha
rendelkezünk erős biztos bázisokkal az védelmet nyújt a kilátástalanság ellen.
Megacélozza az erőnket, kitartásra és a lehetőségekre trenírozza belső
látásunkat, vigaszt nyújt, és kézen fogva kivezet, ha bezárkóztál sírva csokit
enni a fürdőszobába.
Az én biztos bázisom a
szűk és tág családom, minden évgyűrűje, ága és zsenge sarja, a barátaim,
életmentő (Na mi van Veletek hívásokkal, üzenetekkel)
Az én biztos bázisom a hivatásom,
céljaim (megtépázva, kilúgozva is), és az álmaim.
Néhány álomkép ismeretlen
helyekről olyan éles, mintha egy karnyújtásra lenne, tenger sós illata
csiklandozza az orrom, érzem a méregerős presszókávé kesernyés utóízét, látom a
kedvenc nyári ruhám virágillatát, a pisztáciafagyi üledékes zöldjét.
Nóra a babaszobából vagy Virginia Woolf saját szobája?
Az
előző facebook posztomat a szokottnál nagyobb aktivitás övezte és most
nagyvonalúan eltekintek attól, hogy
ennek mekkora része köszönhető a cuki kisbabás képnek, így vélelmezem, hogy van
igény a folytatásra.
A
kis kitérő után nézzük ezt a két évet az életemből, amely kb. a szülés előtti
egy hónap (csak a kánikulára emlékszem) majd a szülés (csak a szépre emlékszünkJ) és a CSED-GYED, vagyis az „otthon vagyok a
kisfiammal” típusú korszak.
Ez
a poszt nem a kisfiammal való kapcsolatomról, nem a gyereknevelés rejtelmeiről,
nem is a kisfiamról, hanem rólam szól, pontosabban, hogy én miként élem/éltem
meg ezt az időszakot, főként ezt az „otthonvagyokagyerekkel” státuszt. A
pörgős, munkás, szociálisan túlzsúfolt létből a babaszobába csöppenést. A
ceruzaszoknya és magassarkú helyett leggings és sportcipő. Jogszabályok helyett
a természet törvényei. Péntek esti fröccsözés helyett hajnali etetés.
Előrebocsátom (sajnos ez még mindig kötelező kör), hogy szeretem, imádom a fiamat, nem akarok panaszkodni, minden változásért, nehézségért kárpótol az ő puszta létezése, és igen, tisztában vagyok vele, hogy NAGYON szerencsés vagyok, hogy egészséges gyermekem van, aki szépen fejlődik (és szerintem jószívű, okos, szép, aranyos, de a poszt nem az anyai ömlengésemről szól).
Le
kell szögeznem azt is, hogy ez az én élethelyzetem, az én tapasztalataim,
szűrőim, és a hozzám közel állókkal folytatott beszélgetések (néha kiborulások)
ihlették, amiért soha nem lehetek elég hálás. Jólesett az is a lelkemnek,
amikor ismeretlen vagy alig ismert nők egy-egy játszótéri, utcai (válságos)
pillanatban együtt érzőek, őszinték voltak, és ítélkezés nélkül tudtunk
véleményt cserélni.
No de lássuk a lényeget, amiről írni szeretnék, az nő helyzete a gyerekszülés után a gyedes stb. évek alatt.
„A helyzet, amire nem lehet felkészülni.”
„Senki sem mondta el, hogy ilyen lesz, de ha mondták volna akkor sem hiszem el.”
Velem
pont ez történt. Én TÉNYLEG nagyon szerettem dolgozni, voltak hobbijaim,
szociális életem, tornázni jártam stb., terhesen is még foggal-körömmel
ragaszkodtam az ügyeimhez, aktáimhoz, megszokott kis dolgaimhoz.
Aztán megszületett a fiam. Hallottam már sok rémtörténetet a korábban intelligens, világ dolgai iránt érdeklődő nő tudatállapotának végtermékekre való beszűküléséről, ijesztő gügyögésről, demenciával vetekedő memóriazavarról és mondhatom, ezeket talán megúsztam. Bár azt már az első pár hónapban éreztem, hogy nagyon kiestem a munkahelyi agyműködés ritmusából, és nem úgy pörög az agyam nem hasít, de elevickél, illetve sokkal több mindent elfelejtek.
Lehet, jobban jártam volna egyébként a gondolkodás drasztikus beszűkülésével, mert talán kevésbé agyaltam volna, vagy a memóriazavarral és nem tudtam volna összehasonlítani a korábbi életemmel.
Vagyis
az első két dolog, ami a helyzetemmel kapcsolatban szíven ütött:
a (fizikai) szabadság teljes hiánya
Most megint lehet azt mondani, hogy mégis MIRE GONDOLTÁL???, de az igazság az, hogy sok mindenbe belegondoltam (és aggódtam) a terhességem alatt, de őszintén szólva arra nem voltam felkészülve, hogy ennyire végletesen lekorlátoz. Hogy minimális szinten sem döntöm el, hogy mikor mit csinálok, mikor hova megyek. Nem mintha korábban olyan gyakran előfordult volna, hogy éjjeli 2-kor sétafikálni támadt volna kedvem, de a LEHETŐSÉG hiánya mellbevágó.
2. a választás hiánya
Mese nincs (nyilván Bogyó és Babóca van:)), a kisfiam mindig ott van, állandó készültséget, törődést, szolgálatot igénye. Persze elugorhattam ide-oda ügyet intézni, vásárolni, ne adj Isten szórakozni, de alapvetően az a tény, hogy ehhez valakinek a segítségét igénybe kellett venni, megtépázta az önállóság érzetemet. Kiszolgáltatottnak és zavarodottnak éreztem magam, hiszen az életkörülményeink, családi helyzetünk úgy hozta, hogy nekem lett a feladatom, hogy a kisfiúnkat gondozzam, neveljem, együtt legyünk. Visszautalok egy korábbi bejegyzésemre, ahol a családi időbeosztásról írtam, de álszent lennék, ha elhallgatnám, hogy ezek a körülmények azért azt eredményezik, hogy elsősorban rajtam van a napközbeni ellátás felelőssége. A teljességhez hozzátartozik, hogy 10 esetből 9-szer szinte biztosan a kisfiammal való együttlétet választottam volna, de máig zavar, hogy nincs választásom.
Hangsúlyozom
ezeket a körülmények generálják, a páromat kiváló édesapának tartom, aki
kiveszi a részét mindenből, de más a gyerekkel töltött időkerete.
Ide kapcsolódik szorosan Harriet Lerner klinikai pszichológus megállapítása, ami szíven ütött és kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is.
„A
bűntudat egyenesen a női lét anyagába vagy beleszőve….Az anyai bűntudat nem
egyszerűen az egyes nők személyes problémája. A társadalomban gyökerezik, amely
az anyákra testálja az elsődleges felelősséget minden családi problémáért,
felmenti a férfiakat a valódi apaság alól…”
Nálam
ez úgy csapódott le, hogy bár a felszínen más személyekkel, helyzetekkel, de
valójában saját magammal volt konfliktusom.
A különböző szerepek a fejemben olyan ádáz harcot vívtak, hogy az bármelyik tízemeletes panelház éves lakógyűlésének becsületére válhatott volna.
Mire
jutottam?
Bevallom őszintén sokáig megrekedtem (mit megrekedtem!) dagonyáztam a fentiekben és nagyon sajnáltam magam. Ami miatt persze lelkiismeretfurdalásom volt. Utólag úgy látom, nem gond, hogy megéltem a reménytelenséget, onnan van út felfelé, onnan kell az embernek magát összeszedni, építkezni.
Aztán sok-sok babakocsizás (mint rejtett én-idő) segített, rájöttem, hogy végre van időm gondolkodni, embereket, helyzeteket megfigyelni, nem utolsósorban a saját dolgaimon, céljaimon is merengeni. Ráadásul a rendelkezésemre álló napi szellemi kapacitáskeretet – szentül hiszem, hogy ez létezik – végre nem meríti ki a munkahelyem. Így azt a saját céljaimra használhatom. Megválaszthatom, mit olvasok, milyen tartalmakat fogyasztok a közösségi médiából, kivel találkozom, beszélgetek. Mi ez, ha nem szellemi szabadság?
Mi az, ami még segített?
A megengedések
Megengedtem
magamnak, hogy a gyereknevelésen túl mást is csináljak. Mert az teljesen
elfogadott, sőt elvárt, hogy egy anyuka megcsinálja a házimunkát is, de az már
kevésbé, hogy dolgozzon is, főként, ha ez a munka azzal jár, hogy elhagyja a
családi szentélyt. Főleg, ha emiatt esetleg fizetett segítséget is igénybe
vesz.
Szóval megadtam magamnak a felhatalmazást, hogy először a gyerek alvási idejében (erősen a házimunka rovására) a saját vállalkozásommal, saját fejlődésemmel is foglalkozzak. Megengedtem magamnak, hogy ne a gyerek töltse ki minden gondolatomat, minden percemet.
Megengedtem magamnak azt is, hogy ne kelljen indokokat, kifogásokat keresni, ha csak magam, egyedül szeretnék lenni.
Kimondtam, hogy csupán arról van szó, hogy én mást IS szeretnék csinálni.
Intellektuális elfoglaltság, „saját szoba”
Ez volt az az időszak, amikor megértettem, hogy mennyire fontos a „saját szoba”. Mármint a Virginia Woolf szerinti értelemben micsoda jelentősége van annak, hogy egy nőnek (és természetesen férfinak is) legyen egy saját kis tere, ahol háborítatlanul dolgozhat, alkothat, írhat, olvashat, festhet stb. Úgy érzem ez is az egyik záloga a személyiség, életfeladat, saját út kibontakoztatásának, még akkor is, ha ez számomra a másfél szobás lakásban, a konyhaasztal egyik felén a laptopom a kisfiam alvásidejében. Az online trénerképző, a blogom, az oldalaim szerkesztése és az írás lett az én virtuális szellemi saját szobám. Ez egy újabb dolog, ami jelentősen hozzájárult a szellemi függetlenségem érzéséhez.
A
naplóírás (inkább firkálgatás) egyik felismerése az volt, hogy az utóbbi
években főleg intellektuális szinten fejlődtem, képeztem magam, de a jelenlegi
élethelyzetben érzelmileg kell fejlődnöm, illetve dolgoznom magamon. A
gyerekvállalás, szülővé válás rengeteg rég elfeledett félelmemet hozta
felszínre, amivel kezdenem kellett valamit.
Ez az érzelmi fejlődés hozta magával a sebezhetőség felvállalását és igen, főként ez az oka annak, hogy nem marad örökké ez a bejegyzés piszkozatban. Mindannak, aminek tudatában voltam gondolati szinten, azt meg kellett élnem, magam, a párom, a családom és igen a kisfiam előtt is fel kellett vállalnom, hogy nem vagyok tökéletes. Egyik szerepemben sem. Hogy sokszor valahogy túl szűknek, másszor túl bőnek érzem az anyaság szövetét. Hogy elfáradok és fáradtan ingerült vagyok. Hogy végre magamra szabjam ezt a ruhát, ha nem istakompatibilis vagy divatos. De legalább valódi és a sajátom.
Van még néhány dolog, amit ezzel
kapcsolatban szeretnék megosztani Veletek, de ez már egy következő cikk
témája.:)
