Modern nőiesség #16 – Vesd tűzre a páncéljaidat és hallgass a belső iránytűdre

Bár a páncél – azt hiszem, de majd a stílustanácsadók megerősítenek vagy megcáfolnak – többszáz éve kiment a divatból, mégis rengeteg „lelki páncélt” hordunk.

Itt van mindjárt „Hát én mennyire édes-aranyos vagyok, mindent megteszek érted” páncél. Elsőre olyan könnyed légies, hogy nem is vesszük észre, hogy ez bizony egy vasbeton páncél – hiszen viselője eltakarja a saját szükségleteit, érzéseit, alkalmazkodik minden áron, hogy „jó fej” legyen, és várja, hogy szolgálataiért szeretetet kapjon cserébe.

Aztán itt van az „Amíg én irányítok, minden rendben van” páncél. Ez már külsőre is férfiasabb, keményebb anyagból készült, hajlíthatatlan, mint viselője. A kontrollhoz való görcsös ragaszkodás merevvé teszi, mindent az irányítása alatt akar tartani, szívében azzal a kimondatlan hiú reménnyel, hogy megzabolázhatja a szívében lévő félelmet.

Az „Én mindent kibírok” páncélt a férfiaktól vettük kölcsön, aztán valahogy rajtunk ragadt. Sajnos. Rémesen nehéz. Megterhelő a világ összes gondját törékeny kis vállainkon vinni. Főleg, hogy nem is kellene.

Végül a „Minden rendben van” csillámtetkós rózsaszín hurráoptimizmus páncélja, ami elsőre cuki-muki, másodszorra rájövünk, hogy hiába öntjük le cukormázzal a romlott húst, nem lesz finomabb.

Van egy mélyről jövő késztetésünk arra, hogy a lelkünket ezekkel és még ezerfajta páncéllal óvjuk meg. Félünk, hogy ha páncél nélkül mutatkozunk, megsérülünk vagy kiszolgáltatjuk magunkat. Eszeveszett erőkkel igyekszünk arra a képre formálni az életünket, a párkapcsolatunkat, amit a fejünkben elképzeltünk, vagy amiről eldöntöttük, hogy egy bizonyos módon „lennie kell”.

 Ha óvatosan félrehajtjuk a páncélt, látjuk, hogy a szívünket nem is páncél, hanem a félelem, a bizonytalanság takarja. Ha elkezdünk beszélgetni a félelmeinkkel (és miért ne tennénk?), eljutunk a legégetőbb kérdésekig, az önbecsülés őssejtjéig: „Ki vagyok én?”

Ki tudom-e mondani akár csak magamnak, hogy „Jogom van a létezéshez” vagy „Értékes vagyok” „Jogom van a szeretetre, elismerésre, tiszteletre” vagy „Szabadon dönthetek a sorsomról” illetve „Szabadon kiállhatok a véleményem mellett”

Amíg ezekre nem sziklaszilárd igen a válasz és nem tudod kimondani hangosan, akár más ember előtt is, addig az erődet a különböző páncélok csiszolgatására pocsékolod. A belső tartásod akkor kezd izmosodni, ha az önbecsülésedet mélyről kezded építeni.

Ha igazán a szíved mélyére nézel, a szíved tudja: tudja mi az ártalmas, ami rombol, ami nem tisztességes, nem tiszteletteljes. Nem kell 856 könyvet elolvasnia, hogy tudja, mi zajlik benned és a világodban. Tovább megyek: a tested is tudja: tudja és jelzi, hogy nem esik jól neki a túlhajszoltság, a sebtében bekapott étel, az a bántó megjegyzés, az átvirrasztott éjszaka.

Tudod jól, hogy van egy tökéletesen működő belső iránytűd, ami suttog, ami ezernyi jelet küld, hogy mit válasszál. Csupán az történt, hogy páncéljaid csörömpölésétől nem hallod. Kezdj el figyelni a belső iránytűd jelzéseire. Kezdj el figyelni a tested üzeneteire.

Az igazi erő a bensőnkből fakad. A belső biztonságunkból, a saját magunkkal kialakított szeretetteljes és humánus bánásmódból.

Modern nőiesség #9 – A női erő I.

A női erőről…- Valóban az erős nők kiváltsága?

Vegyes érzések keverednek bennem, ahogyan a női erőről írok. Van-e értelme egyáltalán a „női” jelzőnek, vagy az erő csak erő, bárki használja? Írjak az „erős nő” mítoszáról vagy a gyengeségről, kiszolgáltatottságról?

Az erő ugyanis hatásgyakorlás – egy energia mozgósítása, amivel valamilyen állapotváltozást érünk el. Vagyis az erő a környezetet valamilyen változásra készteti, vagy valamilyen változást hoz létre. Az erő ily módon szinte elválaszthatatlan a cselekvéstől.

Az erő természetesen megjelenik fizikai formájában és jellemerő formájában. A történelem sokáig a férfiak privilégiumának tekintette az erőt, mára azonban ez gyökeresen megváltozott. Mára a nők előtt is szabad a pálya, bármikor pallérozhatják fizikai-szellemi-erejüket. Mert az erőt a cselekvés élezi, erősíti, ha nem gyakoroljuk elsikkad. Megjelentek az „erős nők”, akik köszönik megoldanak önállóan mindent, nincs szükségük senkire, mindent kézben tartanak, mindent kontrollálnak (beleértve a férjüket is). Valóban ők vannak az erő birtokában? Erő-e folyamatos harcban állni, a dolgokat kényszeresen irányítás alatt tartani, mindent a saját szánk íze szerint alakítani?

Valójában az „erő” túlkapása, ha kényszerítő erőbe vagy erőszakba csap át, vagy átlépi a másik felelősségi határait. Ez férfinál és nőnél egyaránt elmondható. Ez történik, ha folyamatosan utasítjuk a másikat vagy megcsinálunk helyette mindent, mert „úgyis csak az van jól megcsinálva, amit én csinálok meg”.

Mindenkiben él férfi és női rész egyaránt. Az erő mindenkinek rendelkezésére áll, a kérdés, hogyan használjuk nőként. Hogyan hozzuk összhangba a nőies befogadással?

Tisztázzuk mindjárt az elején: fantasztikus, ha Te talpraesett, határozott, céltudatos, dinamikus nő vagy, ebből nem kell sem alább adni sem sutba dobni! Viszont rengeteg olyan „erős nővel” beszélgetek, aki kimerült. Kimerült fizikailag, mert gyakran mások helyett is ő dolgozik. Kimerült mentálisan, mert a saját felelősségén túl más (felnőtt) emberekért is felelősséget visel. Kimerült lelkileg, mert mire mindent elrendez, önmagára nincs ideje. Nincs ideje töltődni, nőnek lenni és fogalma sincs már, milyen az, ha nem ő ad, nem ő cselekszik (mindenkiért/mindenki helyett). Valahol mélyen érzi, hogy nincs ez rendben…

Ebben a helyzetben a határok felállítása fordíthat a helyzeten! Hatalmas csapda más (felnőtt) emberek helyett felelősséget vállalni, illetve a környezetünket gyerekszerepbe kényszeríteni a folyamatos irányítással… Maradj a saját felelősségi határaidon belül, mindenki saját magáért vállal felelősséget, a saját tetteiért, gondolataiért, hozzáállásáért. Ugyanígy mindenki csak saját maga felett gyakorolhat irányítást.

Ne harcolj az irányításért! Használd az erődet a határszabásra a harc helyett!

Ne is roskadozz a terhek alatt! Használd az erődet a határszabásra, ne végezd el folyamatosan más emberek feladatát! Tanulj meg nemet mondani. Elképzelhető, hogy először saját magadnak kell nemet mondani és rászorítani magadat, hogy nem kell Neked minden fronton, mindenki helyett, mindig helytállni. Néha az a valódi erő, ha felhagysz az „erős nő vagyok, nincs szükségem segítségre” szerepkörrel és felvállalod azt, hogy eleged van. Felvállalod a sebezhetőséged és kommunikálod a valódi igényeidet, együttműködést kérve a környezetedtől.

A belső erő, a jellemerő a női tartásból fakad, az önbecsülés pedig nem harcol, hanem kedvesen, de határozattan lép fel önmaga védelmében. A valódi önbecsülés a társad iránti megbecsüléssel párosul – higgy a társadban, hogy képes felelősséget vállalni és cselekedni.

Modern nőiesség #8 – Mutasd magad – A tudatos női önkifejezés

Amikor a meghittséget, a megbecsülést vagy éppen a szenvedélyt hiányoljuk a párkapcsolatunkban, gyakran elsikkadunk afelett, hogy hová tűnt önmagunk hiteles kifejezése.

Sokan abban a hitben élnek, hogy de hát én rengeteget beszélek az érzéseimről, vagy a gondjaimról, pallérozom az elmémet, jól kommunikálok, igyekszem fejlődni…

Mégis azt tapasztalhatjuk, hogy álarcokkal élünk, páncélokat veszünk fel nap, mint nap. Az álarchoz, a páncélhoz nem lehet kapcsolódni. Miért tesszük ezt? Hiszen egyébként mindannyian szeretnénk megélni önmagunkat, valódi mély kapcsolódásban lenni a szeretteinkkel.

Nem okozok túl nagy meglepetést, ha azt mondom a félelem késztet minket arra, hogy elbújjunk egy álarc mögött. Vagyis azért nem merjük felvállalni az érzéseinket, mert abban a tévhitben élünk, hogy úgy ahogyan vagyunk, nem vagyunk elég jók. A „nem vagyok elég jó” érzése pedig a szerethetőségünket kérdőjelezi meg. Ez annyira erős félelem, hogy inkább különböző álarcokat veszünk fel annak érdekében:

  • önfeladás: mindent megteszünk, hogy úgy gondolkodjunk, viselkedjünk, ahogyan a környezetünk elvárja, vagyis mások elvárása szerint élünk
  • túladásban vagyunk: mindenkit kiszolgálunk, igyekszünk mindenkinek a kedvére tenni, saját magunkat az utolsó helyre szorítjuk
  • „erős nő vagyok – mindent megoldok” páncélzat: nem mutatunk érzelmet, fájdalmat, úgy gondoljuk mindent és mindenkit irányíthatunk kontrollálhatunk.

Mindegyik álarc és páncél veszélyes. Hozzánk nő, egyre nehezebb levenni, már-már a személyiségünk részévé válik. És a páncél alatt elsorvad a szív. Elnyomja a személyiségünket, láthatatlanná teszi az értékeinket, tehetségeinket. Lakat alá teszi a gondolatainkat, érzéseinket, gátolja a valódi és hiteles kommunikációt.

Először is (akár írásban) adj engedélyt magadnak, hogy „Merek önmagam lenni”, „Szabadon megélhetem önmagam”, „Szabadon kifejezhetem önmagam”.

Mutasd magad! Hozd felszínre az érzéseidet, hangulataidat, gondolataidat. Tapasztalatom szerint, olykor már a vidámságot, örömöt is nehezen mutatjuk ki, nemhogy a fájdalmat, szomorúságot vagy éppen a haragot. Kezdj el önállóan gondolkodni, saját álláspontot és véleményt kialakítani. Mondd ki, csak az önkifejezés kedvéért!

Ne ragadj le pusztán a beszédnél! Az önkifejezésnek ezer formája van, kezdve a női megjelenésünkön (öltözék, illat, smink, haj stb.), mozgáson át (sport, tánc, zene, séta stb), a kreatív tevékenységekig (írás, rajz, kézműves tevékenység stb.)

A tudatos női önkifejezés egyrészt belső párbeszéd, amivel az önismeretünket formáljunk, másrészt egy szeretetteljes és valódi mélységeket rejtő meghívás a külvilág számára. Felhívás keringőre.

Ha szeretnél a tudatos női önkifejezéseden és kommunikációdon dolgozni, keress bátran.

Modern nőiesség#7 – Belső tartás – külső ragyogás

Belső tartás – külső ragyogás

Amikor nőkkel dolgozom együtt a női kiteljesedésükön, egyedi nőiesség felszínre hozatalán folyamatosan feljön az a kérdés, hogy kívülről vagy belülről „kell” építeni a nőiességet?

Ez a kérdés pontosan tükrözi, milyen könnyen kerülhetünk tévútra és mennyire feleslegesen bonyolítjuk túl mi nők a dolgokat. A nőiség egy létállapot. A nőiesség  illékony, rejtélyes és megfoghatatlan, külső és belső dimenziója egyaránt ÉS egyszerre fontos. HISZEN EGY ÉS UGYANAZ. Számomra nincs értelme a külső vagy a belső lényegesebb kérdésnek, mert külső ÉS belső van.

A test-lélek-szellem egysége megbonthatatlan, több úton is megközelítheted a saját női létezésedet.  Elindulhatsz belülről az önbecsülésed építésével. A női önbecsülés fejlesztése erőteljesen megmozgatja az önelfogadással kapcsolatos kihívásainkat, amiben már kikerülhetetlen a külső szépséged. Talán hamar megtapasztalod, hogy egyre nagyobb örömmel, tudatossággal és felelősségvállalással fordulsz a megjelenésed felé.

Elindulhatsz kívülről is, ha tudatosan, tisztelettel foglalkozol a külsőddel, észrevétlenül egy komoly önismereti kalandban csöppensz. Az elkötelezett öngondoskodás, a kedves önmagaddal való bánásmód pedig egy együttérző, bátorító belső párbeszédet szül. Mi más lenne ez, mint aprópénzre váltott önbecsülés?

Éppen ezért indulj amerre jól esik, amerre az ösztönöd diktálja, indulj el az úton nyílt szívvel kíváncsisággal…

Ha szeretnél velem dolgozni a női kiteljesedéseden, keress bátran!

Modern nőiesség#6 – Hol a helyem?

Nem vagyok a helyemen, mindegy is – legyint lemondóan. A mozdulat akár könnyednek is tűnhet, a tekintet mélységes szomorúsága azonban kétségbeesésről és fájdalomról tanúskodik. A „minden mindegy” egy segélykiáltás, mert a hamis lemondás mögött ott van az örökös kényelmetlen frusztrált érzés: „Nem ott vagyok, ahol lennem kéne” vagy „Csak lógok valahol a levegőben”, „Utolsó vagyok a sorban”

De hol kellene lenned? – A kérdés olyan erővel hull rá, hogy nehéz kiszakadni a sötét felhőként gomolygó nyomasztó gondolatokból. Valami kibillent, valami felborult.

Hol a helyem? – Erre a kérdésre létezik egy kibúvó válasz: „Attól függ.”

Bizonyos értelemben tényleg így van, hiszen szüleink gyermeke, férjünk felesége, gyerekünk anyja, testvérünk testvére vagyunk a kapcsolatok szövevényes rendszerében.

Ezek tehát a szerepeink. Már itt érdemes megfigyelni, van-e valamilyen elcsúszás. Anyáskodom-e a társam felett, túlgondoskodom, örökös túladásban vagyok? Vagy épp ellenkezőleg, nem tudtam leválni a szüleimről, és még mindig gyerekszerepben vagyok, még mindig nekik akarok megfelelni.

Vagy talán pont a szerepegyensúly borult fel tartósan: elképzelhető, hogy valamelyik szerepemre túlzottan koncentrálok és kiszorította a többit. Hatalmas lett pl. az anya szerep, és már fogalmad sincs mikor tettél valamit a saját kedvedért vagy mikor voltál kettesben a pároddal?

Ne feledkezz el a belső iránytűről, néha a „nem vagyok helyem” érzés az önbecsülés hiányából fakad: elveszettnek érzed magam, hiszen eltévedtél az Élet sűrűjében.

Olykor a vákuum a saját lelkünkből érkezik, elveszítettük a kapcsolatot magunkkal. Abbahagytuk a belső párbeszédet, elszakadtunk testünktől-lelkünktől-elménktől. Robotpilóta üzemmódban éljük a napjainkat.

Megtalálni a helyet az életünkben – a saját életünket élni. Csak Te tudsz értelmet adni az életednek és Te tudsz értelmes célokat meghatározni. Ehhez kulcs az önismeret, hogy felismerd az értékeidet, a prioritásodat az életben. Ehhez el kell szakadni a ránk erőltetett elképzésektől, téves hiedelmektől és kitartóan keresni a mi saját céljainkat, vágyainkat.

Néha a megbecsülés, elismerés hiánya kelti azt az érzetet, hogy nem vagy a helyeden. Hunyd be a szemed, és kérdezd meg magadtól, hogy hol a Te helyed? Milyen polcra teszed Te magad? Ki vagy a saját szemedben?

Az önbecsülés segít abban, hogy egy jóval megbecsültebb és elismertebb helyre pozícionáld magad.

Ott a helyed, ahova teszed magad. A párkapcsolatodban, a családodban, a világodban.

Modern nőiesség #5 – A nőies nő elsősorban…

Kellenek-e a “nőiesség leckék”?

Mióta lett fogyasztási cikk és nyomasztó elvárás a “légy nőies”?

Miért tűnik úgy, hogy mindenki le akar nyomni a torkodon egy nőiesség ideált? (én igyekszem nem ezt tenni, de megkerülhetetlen, hogy a saját nőiességem rajta hagyja a kézjegyét az oldalaimon)

Szomorú vagyok, mert a nőiesség ez egy újabb elérhetetlennek hitt, túlfogyasztásra ösztönző, kilúgozott és elcsépelt szó lett.

A #modernnőiesség számomra azt jelenti, hogy felszabadítjuk magunkat a magunkkal cipelt múltbéli hiedelmeitől és a szorongató külső elvárásoktól. Elköszönünk a műanyag idoloktól és a gyilkos (vagy cukinak álcázott) perfekcionalizmustól.

Ha a nőiességedet szeretnéd fejleszteni, akkor először az emberségedet fejleszd. A jólelkűséged, a belső erődet, az empátiádat. Ízleld meg a személyiséged árnyalatait. Nyisd ki a szíved és légy kíváncsi. Barátkozz össze az érzelmeiddel. Érkezz meg a testedbe. Erősítsd a belső tartásodat. Építs egészséges önbecsülést és emeld a többi embert.

Mert a nőies nő mindenekelőtt tudatos és jó szándékú ember.

Modern nőiesség #4 – Női szerepek – keresem az egyensúlyt, de hol vagyok én?

Hadd indítsak egy közhellyel! Hadd erősítsem és cáfoljam egyszerre…

A csapból is az folyik, hogy a mai nőnek hány szerepben kell helytállnia, 1000%-on teljesítenie, egyenesen tündökölnie. Elvárás, hogy egyszerre legyünk tökéletes édesanyák, odaadó feleségek, munkánkban vállalkozásunkban sikeresek, segítőkész barátnők, állattartók, önfejlesztők, alkotók, sportolók és a sor a végtelenségig folytatható.

Ki kell mondani, hogy ez egy létező elvárás….egy rendkívül mérgező elvárás. Rendkívül sok nő (itt én is felteszem a kezemet), kerül összeütközésbe a különböző szerepeiben: hogyan is tudok a tökéletes munkaerő lenni és közben időben odaérni a gyerekéért? Hogyan legyünk vonzó, érdeklődő feleségek, ha hullafáradtak vagyunk estére? Ez az egész szerepek közötti lavírozás hatalmas és nyomasztó feladattá vált.

De honnan is jön ez az elvárás? Örököltük vagy a társadalom, netán a kultúra, média plántálta belénk? Talán pont Te?

Talán mindegy is, a fő kérdés, hogy Te mit kezdesz ezzel az elvárással. Vedd észre, hogy nem kell ezt az elvárást magaddal hurcolni, magadévá tenni.  Hiszen ez egy hiedelem a fejünkben, ami felülírható, finomítható.

Mentsd fel a szerepeidet a tökéletesség terhe alól! Mentsd fel magadat is a tökéletesség terhe alól.

A szerepeink gazdagítanak, hiszen minden szerepünk vagy egy emberi kapcsolathoz vagy egy fontos eszméhez kötődik. Minél több szerepünk van, annál több érték lehet az életünknek. Érték, érzelem, feladat, kötődés, élmény, tapasztalás. Néha mosoly, néha könnyek, olykor öröm, olykor bánat.

A szerepek mögött ugyanis ott vagy Te, az ember, a nő. Ami túlmutat a kötelezettségeken, elvárásokon, hiszen Te töltöd meg élettel ezeket a szerepeket. Nélküled olyanok, mint a ruhák a fogason. Csinos, praktikus – de nincs benne élet. A Te életerőd, életörömöd áramlik az összes szereped mögött.

Néha segíthet úgy elképzelni az összes szerepedet, mintha egy csapat lenne és Te vagy a vezetőjük.  A jó vezető meglátja, hogy az adott helyzetben épp melyik szerep van bevetésen, vagy melyik szerep szorult kicsit háttérbe, vagy melyik csapattag önbecsülését kell egy kicsit erősíteni, esetleg segítséget kérni

Ha Te nem vagy jól, le vagy merülve akkor ezt a csapat összes tagja megérzi. Így ha valamelyik szerepedben nem érzed jól magad, akkor is magaddal érdemes foglalkozni, tölteni, picit megállni.

Ha képes vagy magad felé szeretettel és együttérzéssel közelíteni, képes leszel engedni a szerepekkel kapcsolatos elvárásokból, könnyebb lesz őket összehangolni. Szeresd önmagad a szerepeiden keresztül is.

Modern nőiesség #3 – Mi a Te nőiesség történeted?

Mi a Te nőiesség történeted?

A nőiesség egy létezésforma, egy különleges minőség. Velünk született kincs, ami zsigerből jön, áramlik és körülölel.

Csupa színbe-illatba burkolt ezerarcú varázslat. Osztozunk ebben az ősi minőségben, mégis totálisan mások vagyunk.

A nőiességünket ugyanis rengeteg dolog formálja az idők során. Percről percre, évről évre, tapasztalásról tapasztalásra alakítjuk a saját nőiességünket.

Ahhoz, hogy megértsük a nőiességünket, gyakran vissza kell nyúlnunk a múltba. És nem, nem elég ha a születésedtől vizsgálódsz, érdemes mélyebbre ásni. Női energia fonta lánc vagyunk: hordozzuk anyáink, nagyanyáink, nagynénink, dédanyáink, ükanyaink genetikáját, tapasztalását, emlékeit, nőiesség üzeneteit. Kimondott és kimondatlan szavak, mondatok láthatatlan alakként ülnek most is a vállamon és egy egész „szabályrendszer”: mi illik, mit tehet meg a nő és főleg mit nem.  Ez annak ellenére így van, hogy harcos és kevésbé harcos feministák neveltek, akik egyben rendkívül nőies nők voltak😊

Csaknem három éve foglalkozom mélyebben a családfámmal (amit mindenkinek nagy szeretettel ajánlok) és bizton állíthatom, hogy a legelemibb hatást a női transzgenerációs üzenetek tették rám. Visszafejtettünk szálakat és leporoltunk titkos ládikákat, sírtam, nevettem, de leginkább meghatódtam. Egy lépéssel közelebb kerültem ezekhez a csodálatos nőkhöz és talán meg is értettem valamit. Hogy miért színezte aggodalom a jókedvet, mi volt az oka annak a bizonyos fürkésző tekintetnek. Milyen sztori van a pengeéles üzenet mögött. Megértettem saját korábban érthetetlennek tűnő reakciómat, furának vélt gondolatomat, illetve jelentést kaptak az önkéntelenül formálódó szavak, amiket utólag sokszor visszaszívtam volna. Ahogy egyre inkább életre keltek a nőalakok, úgy kerültem önmagamhoz is közelebb.

Kibontakozott egy történet, aminek én is a részese vagyok. Egy szépséges örökség, ami néha nyomja a vállaimat, néha olyan erőt ad, hogy a világot is kifordítom a sarkából.

Könnyű abba a hibába esni, hogy valamilyen nehézségeinkre magyarázatot találunk, és elkeseredetten úgy gondoljuk, nincs mit tenni, hiszen egy erős mintázat tart fogságban minket vagy generációkról generációra ismétlődik valamilyen negatív esemény, ami megtépázza a nőiességünket. A transzgenerációs üzenetek kutatása valódi felelősségvállalás nélkül csupán egy újabb csinos kifogás és önigazolás gyűjtemény.

 Megérteni a történetünket a tények, az események szintjén egy fontos lépés az önismereti úton. A következő lépcsőfok annak átélése, hogyan dolgoznak bennünk ezek a nőiesség  üzenetek. Hogyan rezonál egy dédmama sztorija a Te élethelyzetedben és mit kaptunk Tőlük. Aztán szemezgetjük ezeket az üzeneteket, ahogyan Hamupipőke válogatta a lencsét: Szolgál-e az üzenet engem, hogyan tudnám átalakítani az én életemre, hogy építsen, erősítsen… felelősséget vállalni… így leszünk képesek egyenes derékkal hordozni és magunkhoz ölelni a mi nőiességtörténetünket.