boldogság – Párkapcsolati mediáció, családkonzultáció Székesfehérváron és az online térben

Modern nőiesség #13 – A női erő IV. – A kedvesség nem gyengeség

Nemrégiben volt a kedvesség világnapja, én ezeket a pozitív kapcsolódásra felhívó és egyben figyelemfelkeltő „eseményeket” rendkívül kedvelem, főként ha nemcsak az erről való posztolásban, hanem cselekvésben is megnyilvánul.

No és persze ilyenkor kíváncsisággal figyelem, hogy az emberek milyen „körítéssel” találják ezeket a szép eszményeket. Mert a köret igenis fontos: nem véletlenül nem kínáljuk egyszerre a csülökpörkölt mellé az aranygaluskát.

Szóval a számos szépséges üzenet és kedvességre buzdító bejegyzés mellett voltak olyan tartalmak, amelyik egybemosták a kedvességet a jó modorral vagy – számomra egészen hihetetlen módon – a megfelelési kényszerrel azonosították.

Számomra ez egészen mellbevágó volt, hiszen a közelmúltban nekem is sokszor felrótták: „Túl kedves vagy!” „Nem kell ennyire kedvesnek lenni”

A téma nagyon foglalkoztatott és szerencsére volt lehetőségem erről inspiráló beszélgetéseket folytatni. Az erről való kommunikáció középpontjában az a gondolat állt, hogy „félek kedvesnek lenni, mert kihasználnak” vagy „félek kedvesen viselkedni, mert átgázolnak rajtam”. Sokan pontosan ezért tanácsolták nekem is, hogy hagyjak fel a kedvességgel!

Mintha a kedvesség valami gyengeség lenni! Vagy mintha a nem kedves viselkedésmódok: az undokság, az agresszió, az ítélkezés valami erő lenne! Vagy a rosszindulat megvéd minket attól, hogy átgázoljanak rajtunk?

A kedvesség nem gyengeség. A kedvesség inkább gyengéd bánásmód. A kedvesség nem alárendelődés, hanem kölcsönös megbecsülés: becsülöm önmagamat és a másikat is. A kedvesség nem formális udvariaskodás, hanem tisztelet. A kedvesség együttérző emberi bánásmód. A kedvesség nem megalázkodás, hanem az élet iránti alázat.

A kedvesség erő. A szívünkből jövő emberi bánásmód igenis pozitív hatást gyakorol. Szívtől szívig ér. Egy kedves szó melegséget és mosolyt csempész a másik napjába. A szeretet minőségét viszi a kapcsolódásba. A kedves bánásmód felemeli a másikat és megváltoztatja a valóságát.

Aki fél, hogy visszaélnek a kedvességével, ne a kedvességéből adjon alá, nem kell ezt a tulajdonságot, ezt a hozzáállást elfojtani. Sőt, nem is szabad. Ha olyan élményed van, hogy kihasználnak, akkor az nem a kedvesség, hanem a határhúzás vagy túlalkalmazkodási probléma. Akkor érdemes az önkifejezésen és az önérvenyesítésen dolgozni, ahogyan én is tettem és teszem.

De a kedvességből nem adunk alább, mert egészen egyszerűen egy szebb világot teremtünk általa.

Modern nőiesség#6 – Hol a helyem?

Nem vagyok a helyemen, mindegy is – legyint lemondóan. A mozdulat akár könnyednek is tűnhet, a tekintet mélységes szomorúsága azonban kétségbeesésről és fájdalomról tanúskodik. A „minden mindegy” egy segélykiáltás, mert a hamis lemondás mögött ott van az örökös kényelmetlen frusztrált érzés: „Nem ott vagyok, ahol lennem kéne” vagy „Csak lógok valahol a levegőben”, „Utolsó vagyok a sorban”

De hol kellene lenned? – A kérdés olyan erővel hull rá, hogy nehéz kiszakadni a sötét felhőként gomolygó nyomasztó gondolatokból. Valami kibillent, valami felborult.

Hol a helyem? – Erre a kérdésre létezik egy kibúvó válasz: „Attól függ.”

Bizonyos értelemben tényleg így van, hiszen szüleink gyermeke, férjünk felesége, gyerekünk anyja, testvérünk testvére vagyunk a kapcsolatok szövevényes rendszerében.

Ezek tehát a szerepeink. Már itt érdemes megfigyelni, van-e valamilyen elcsúszás. Anyáskodom-e a társam felett, túlgondoskodom, örökös túladásban vagyok? Vagy épp ellenkezőleg, nem tudtam leválni a szüleimről, és még mindig gyerekszerepben vagyok, még mindig nekik akarok megfelelni.

Vagy talán pont a szerepegyensúly borult fel tartósan: elképzelhető, hogy valamelyik szerepemre túlzottan koncentrálok és kiszorította a többit. Hatalmas lett pl. az anya szerep, és már fogalmad sincs mikor tettél valamit a saját kedvedért vagy mikor voltál kettesben a pároddal?

Ne feledkezz el a belső iránytűről, néha a „nem vagyok helyem” érzés az önbecsülés hiányából fakad: elveszettnek érzed magam, hiszen eltévedtél az Élet sűrűjében.

Olykor a vákuum a saját lelkünkből érkezik, elveszítettük a kapcsolatot magunkkal. Abbahagytuk a belső párbeszédet, elszakadtunk testünktől-lelkünktől-elménktől. Robotpilóta üzemmódban éljük a napjainkat.

Megtalálni a helyet az életünkben – a saját életünket élni. Csak Te tudsz értelmet adni az életednek és Te tudsz értelmes célokat meghatározni. Ehhez kulcs az önismeret, hogy felismerd az értékeidet, a prioritásodat az életben. Ehhez el kell szakadni a ránk erőltetett elképzésektől, téves hiedelmektől és kitartóan keresni a mi saját céljainkat, vágyainkat.

Néha a megbecsülés, elismerés hiánya kelti azt az érzetet, hogy nem vagy a helyeden. Hunyd be a szemed, és kérdezd meg magadtól, hogy hol a Te helyed? Milyen polcra teszed Te magad? Ki vagy a saját szemedben?

Az önbecsülés segít abban, hogy egy jóval megbecsültebb és elismertebb helyre pozícionáld magad.

Ott a helyed, ahova teszed magad. A párkapcsolatodban, a családodban, a világodban.

Modern nőiesség #2 – Miért pont modern nőiesség?

Sokat gondolkodtam milyen címet adjak a nőiességet körbejáró munkáimnak. Hiszen a nőiesség, mint maga a nő is, rejtélyes, illékony, megfoghatatlan varázslat.

Elfelejtettük, hogy a nőiesség egy létezésmód, egy minőség, egy belső forrás.

A nőiességnek nem egy arca van és nem szűkíthető le egy dimenzióra. Mély szomorúsággal tölt el, ha nőtársaim természetes nőiességüket lenyomva egy külső kreált nőiség eszménynek akarnak megfelelni. Az pedig kifejezetten kihoz a sodromhoz, ha valaki kívülről le akarja nyomni a torkunkon, hogy milyennek KELL lenni egy igazi nőnek.

A mai nő az elvárások szorításában rákényszerült arra, hogy elnyomja nőiességét, gyengeségnek, hiábavaló csacskaságnak bélyegezve meg. Elvágta magát a saját ösztönös nőiességétől. Nehéz a férfiak uralta világban nőnek lenni. (és férfinak is, de ez egy másik történet!)

Aztán hirtelen most mindenki meg akarja mondani, hogy mi fán terem a nőiesség. Amit eleink zsigerből éreztek azt mi könyvekből akarjuk megtanulni. „Nem érzem magam igazi nőnek” „Nincsenek jó mintáim a nőiességre” „Félek, hogy gyenge leszek, ha megélem a nőiességemet”

/Fontos kitérő: A nőiesség megfoghatatlan varázsa áll az egyik oldalon, a másik oldalon viszont nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy milyen rettenetes női sorsok vannak, a nők helyzete mennyi kiszolgáltatottságot, erőszakot, emberi jogok sárba tiprását is rejti magában/

Ide-oda kapálózunk, instant nőiesség konzerveket fogyasztunk, kissé izzadtságszagú igyekezettel. Mégis egy hatalmas űr tátong a belsőnkben.

Így a mai nő egyre sürgetőbb belső kényszert érez arra, hogy újradefiniálja a nőiességét. Örömmel látom, hogy csodálatos nők alkotnak női közösségeket és inspirálják egymást a közös úton.

Szeretném, ha a jelenkor egy modern női reneszánsz lenne.

Szeretném, ha képesek lennénk visszanyúlni a nőiség gyökereihez.

Szeretném, ha a magunk képére formálhatnánk a saját nőiességünket.

Szeretném, ha senki nem akarná megmondani milyen a nőies nő.

Szeretném, ha senki nem akarna magára erőszakolni egy bizonyos nőiesség képet.

Szeretném, ha minden nő felfedezné a nőiség esszenciáját.

Szeretném, ha a nőiesség mentes lenne sztereotip leegyszerűsítésektől.

Szeretném, ha a nőiesség nem lenne egyenlő sem a tárgyiasítással, sem a gyengeséggel, sem a kiszolgáltatottsággal.

Szeretném, ha végre minden nő vallhatná: Nőnek lenni ajándék és lehetőség.

Mediátor trükk #12 – A kedves nemet mondás művészete

Nem, nem, nem, NEM, NEEEEEM – ami tökéletesen és szuperhatékonyan ment 3 évesen, azt valahogy felnőttkorunkban már nem mindig jön a szánkra.

Sokszor nehezünkre esik egy-egy kérésre nemet mondani, vagy ha nemet mondunk bűntudatunk, rossz szájízünk van.

Ha meggyőződésünk ellenére, vagy automatikusan sorozatosan igent mondunk minden kérésre, azzal folyamatosan saját magunk és a párunk ellen dolgozunk. Hiszen egy hamis igen sokkal inkább rombolja az önbecsülést és a társunk iránti tiszteletet, mint egy őszinte, empatikus hiteles nem sokkal inkább előreviszi és – a látszat ellenére – szorosabbra fonja a köztünk lévő köteléket.

De nézzük, milyen okai vannak, ha nemet mondunk:

Tárgyilagos okok (pl. nem megfelelő az időpont), ilyenkor szelíden jelezzünk vissza és rögtön jöhet a problémamegoldás egyeztetés
Követelésnek hangzik a kérés (ilyenkor úgy érezzük, hogy a szabad döntéshez való jogunkat kérdőjelezik meg és az önrendelkezés szükségletét sértheti)
Egy saját szükséglet áll a kérés teljesítés útjában (két szükséglet ütközik össze).

Az, hogy mennyire tudunk/merünk nemet mondani attól is függ, mennyire uralkodik a kapcsolatunkban kölcsönös megbecsültség, egymás határainak tisztelete.

Arra bátorítalak Benneteket, ha nemre gondolsz egy kérés kapcsán, mondjál együttérzően nemet, és bízzál abban, hogy a másik fél ezt tudja felelősségteljesen kezelni. Azt is érdemes tudatosítani magunkban és ha van rá lehetőségünk a társunkban is, hogy a nemmel nem rá, a társunkra mondunk nemet, csupán egy kérés teljesítésére.

Számomra itt a szívből jövő, tudatos döntésen alapuló odaadás és az automatizmuson alapuló, félelemből táplálkozó túlzott alkalmazkodás (súlyosabb esetben alávetettség, kiszolgáltatottság) megkülönböztetése a fontos. Kutatom-e egyáltalán magamban, hogy én most egy döntést hozok? Annak a miértjét? Egyensúlyban van-e a kapcsolatunkra fordított idő és energia? Egyensúlyba hozható-e a kérések teljesítése? Hasonló-e a hozzáállásunk a kérések teljesítéséhez?

Talán nem hiábavaló azt is végiggondolni, én hogyan állok ahhoz, hogy teljesítsek egy kérést, vagy én hogyan kérek? Örömmel, könnyedén teljesítek, teszek a másik kedvére, vagy duzzogva, mártírkodva, sóhajtozva? Mondtam-e már dacból nemet? Erőfitogtatásból, lázadásból?

A dacos, duzzogó, revolverező nemet mondást és a túlzott alkalmazkodást egyaránt magunk mögött tudva válasszunk egy harmadik utat, az együttérző, empatikus nemet mondást, aminek az a lényege, hogy elismerjük a másik igényét, szükségletét, és megindokolva utasítjuk vissza a kérését.

Pl.

érkezik egy kérés (Holnap hazafelé jövet beugranál az Obiba egy láncfűrészért?)
mérlegeljük a kérést és úgy határoztunk nemet mondunk (pl. száz éve látott barátnőnkkel kávézunk)
Megkeressük a szükségletet a párunk kérése mögött: (pl. Tudom, hogy fontos Neked, hogy befejezd a fűrésszel a gyerekek hintáját, és nagyon értékelem, hogy időt és energiát fordítasz arra, hogy a gyerekeknek legyen biztonságos hintája kertben) – biztonság, család, alkotás, kreativitás
Megkeressük a szükségletet a mi nemünk mögött (pl. minőségi időt tölteni a barátnőnkkel, kapcsolódni, beszélgetés)
Fogalmazzuk meg az együttérző visszautasítást:

pl. Tudom, hogy fontos Neked, hogy befejezd a gyerekek hintáját, és nagyon értékelem, hogy időt és energiát fordítasz arra, hogy a gyerekeknek legyen biztonságos hintája kertben, de holnap nem tudom vállalni, hogy megvásároljam a fűrészt, mert nagyon fontos számomra, hogy Mariannal találkozzam. Tudod, nagyon sokáig tartott leegyeztetni ezt az időpontot, sokszor kellett eltolni és már nagyon szeretnék beszélgetni vele.

(opcionálisan egy felajánlás) pl. Esetleg holnapután el tudok menni érte, mit szólsz?

Gyakorold ezeket a lépéseket, ha úgy érzed, nehezedre esik az együttérző nemet mondás.

Vidámság és önbizalom?

Az öröm, a felszabadultság az önbizalmunkat és az önbecsülésünket is erősíti, már ezért is érdemes tudatosan törekedni a vidám percek megélésére.

Az örömteli pillanatok spontán elkapásához, átéléséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a jelenben maradjunk: „Úgy döntöttem, itt vagyok és figyelek”. Hirtelen kinyílik a világ, ha kilépünk a saját aggódásból, tervezgetésből, kritizálásból, panaszkodásából konstruált mókuskerékből. Égő pipacspiros a Campari szódám enyhén párás jéghideg üvege, ha nem azon agyalok, mit kell ma még elintéznem, egyébként csak egy piros folyadék. Édes-krémes andalító-bódító a jázminbokor éjjeli nedves illata, ha átadom magam az illatolás örömének. Ha közben a kudarcaimon rágódom, egyébként csak egy virágillat.

A saját magunkhoz kapcsolódás egyik fő kérdése: „Mi szerez nekem örömöt, mitől húzódik mosolyra a szám?”

Hogy jön ide az önbizalom?

Eleve a felszabadultságot átjárja egy belső tündöklés, de a valódi ereje, annak a belső párbeszédnek van, hogy tisztába kerülök azzal, mi okoz számomra vidámságot, örömöt. Ez az önmegerősítés és az, hogy megteszem magamért ezeket a (sokszor apró-cseprő) dolgokat, a cselekvőképesség érzésével ruház fel. Biztonságot adó és ugyanakkor izgalmas érzés, hogy nálam van a kormányrúd életem tengerén.

Mert ha tudom, mi az, ami megnevettet, feldob, melyik illattól repes a szívem, és ezeket megadom magamnak, cselekszem érte, átélem, megélem, akkor bizony vállaltam érte a felelősséget.

Mert a felelősség nemcsak szürke, hajszálcsíkos unalmas nadrágkosztüm és adóbevallás, hanem lehet libbenős piros ruha, csengő kacagással. Jázminillattal. A felelősségvállalás és a cselekvés tesz szabaddá.

A jelenlét – leggyorsabb út az örömhöz

„- Nem hiszem el, megint eltelt egy hét!” kiáltott fel a nő, kétségbeesetten pörgetve a napokat a szamárfüles határidő naplóban…

Hatalmas sóhajjal végigfuttatta tekintetét a rengeteg feljegyzésen: megbeszélés, határidők, védőnő, bevásárlás, csupa-csupa kötelezettség….

„Vajon mennyi minden történt, MINDEKÖZBEN, hogy én rohantam a gyereknek leárazott esőnadrágért, idegeskedtem a megbeszélés miatt, bosszankodtam a szennyeshalom és a rendetlenség miatt?”

Mi történt? Valahol halványan az agya (de inkább a szíve mélyéről) elősorjáztak kósza emlékfoszlányok: a hajnali nap rozéarany fénye, ahogyan beszűrődik és táncot jár az elsötétített szobában, a gyerekek kócos, gyűrött mosolya, nagy kacagás, mezítlábas talpak csattogása, maszatos kis kezek a homokozóban, a fehér ruhára csöpögő csokifagyi, a párja fáradt arcán végigfutó mosoly….

„Hol voltam én?”

„Fogalmam sincs….ott voltam, de mégsem. A hajnali napsugarak simogatása helyett gyomorgörccsel ültem a laptopom előtt, amikor a gyerek homokos volt a szempillájáig, azon aggódtam hazaérünk-e időben…, aztán Gizi üzenetére válaszoltam Messengeren, majd bosszankodtam, hogy az új fehér ruhából soha nem jön ki a folt, a párom pedig…oh mennyi mindent elmulasztottam…”

A nő esete a szamárfüles határidőnaplójával bár sarkított, de nem egyedi. Sokszor hajlamosak vagyunk a múlton rágódni, a jövőn aggódni és ez bizony a párkapcsolatunkba is beszűrődik: elveszítünk értékes közös pillanatokat, olyan értékes gyöngyszemeket, mint egy felvillanó mosoly, egy kedves pillantás, váratlan simogatás.

Ahhoz, hogy valódi jelenlétünk legyen a jelenben, érdemes megbékélni a múlttal, levonni a tanulságot, erővel, szeretettel tekinteni a jövő felé, de mit kezdjünk a jelennel?

Például, dönthetünk úgy, hogy minden érzékszervünkkel, minden szeretetünkkel ott vagyunk a pillanatban, dédelgetjük azt a pillanatot. Ehhez remek segítség az 5 érzékszerv gyakorlat:

Ha úgy érzed elvesztetted a kapcsolatot a jelen pillanattal, vegyél néhány mély levegőt lassan fújd ki és figyeld meg a különböző érzékszerveiddel:
5 dolgot, amit magad körül látsz
4 hangot, amit hallasz
3 dolgot, amit tapintasz
2 illatot, amit érzel
1 ízt, amit érzel

Nézzünk fel abból a szamárfüles határidőnaplóból, telefonból és kezdjünk el ott lenni, ahol vagyunk. Úgy igazán.

Engedd ki a játszani a benned élő gyermeket – a játékosság öröme

„Veszteni? nyerni?
– ne, soha! csak játszani
szeretnék. Mindig.”
Fodor Ákos

Évek óta felhagytam az irigykedéssel. De tényleg. Teljes szívemből örülök más örömének és „a nekem is kell ilyen” vagy „Ó, bárcsak én is…” érzéssel is félkézzel elboldogulok, megkérdezve magamtól, hogy miért is szeretném, mit jelentene nekem, miért fontos, én hogyan tudnám elérni.

Azért vannak kivételek:)

Tegnap a 4 éves kisfiamat néztem: hatalmas lelkesedéssel „jégrepülőt” (ne kérdezzétek mi az számomra sem derült ki: Anya, jégrepülő -egyértelmű, nem?) gyártott egy sima A/4-es géppapírból és rengeteg celluxból, elhajította kacagott, ugrándozott, ragyogott a szeme, arca, egész kis lénye. Kivételesen nem a kisgyerekek tökéletes mindfulness attitűdjét „irigyeltem meg”, hanem a játék felszabadult örömét.

Szorosan magamhoz öleltem, Ő persze futott tovább, a jégrepülő sorozatgyártás elszólította és feltettem magamnak a kérdést, mikor játszottam utoljára a játék öröméért?

Nem tudtam visszaemlékezni, de arra tisztán emlékszem gyerekkoromban milyen boldoggá tett akár a magányos, akár a társakkal közösen játszott mindenféle játék, rajzolgatás, mókázás.

Aztán ahogy felnőttem, jó kislány módjára a Hatékonyság, Teljesítmény és Határidők oltárán feláldoztam a „haszontalan” játszadozást.

Vajon tényleg haszontalan a játék?

A szívem mélyén tudtam a választ, de jólesett a szakirodalom megerősítése: Berne az én-állapotok kapcsán egyenesen azt mondja, hogy a bennünk élő szabad gyermek a legértékesebb szelete az énünknek, innen ered az öröm, az élvezet, a kreaitivitás, szenvedély.

Ha felnőttként tudunk önfeledten belemerülni a játékosságba, ha le tudjuk tenni a rengeteg elvárást, hogy teljesítsünk, hogy legyünk hatékonyak, akkor váratlan ajándékban lehet részünk. Képesek leszünk elengedni magunkat, feloldódni, megízlelni a gondtalan létezés örömét. A párkapcsolatunkra, szexuális energiánkra is inspiráló hatása lesz a könnyedségnek, az önmagáért való örömszerzésnek.

Engedd ki játszani a benned élő gyermeket!

Mediátor trükk #4 – Keresd a kivételt

Gyakran belefutok olyan panaszokba, hogy „A párom soha nem figyel rám”, „A feleségem állandóan nyaggat”, „A férjem folyton csak a telefonját nyomkodja”.

Általában ezeket a mondatokat elkeseredett arckifejezés, dühös szemöldökráncolás, reménytelenséget tükröző tekintet kíséri. A tehetetlenség érzése tölti el a sérelmet szenvedőt, megreked a problémánál, betölti az elméjét, lehangolt, szomorú érzések kavarognak benne. A reményvesztettség lassan, de biztosan egyre nagyobb teret hódít meg, felveszünk egy negatív szemüveget.

Ez a szemüveg nem előnyös.

Nem előnyös, mert kizárólag a csúfságokra fókuszál. Csak a rosszat, a problémát veszi észre, sőt már a jó dolgokat is befeketíti vagy fel sem tűnik neki.

Ráadásul még egy rémes dolgot csinál ez a randa szemüveg: megállítja az időt. Csak a probléma létezik. A csúf szemüveg szerint a problémában ragadunk örökkön-örökké. Soha nem figyel rám, állandóan nyaggat, folyton csak a telefonját nyomkodja.

Akkor én most vitába bocsátkozom a csúf szemüveggel:

Nem állandóan és nem folyton, és biztosan nem soha. Mert emberek vagyunk. Elhiszem, hogy ritkán fordult elő mostanság, de biztos, hogy volt már olyan, hogy odafigyelt. Vagy volt, hogy békén hagyott, vagy nem nyomkodta a telefonját.

Pont ezeket a kivételeket keressük! Ezekben a kivételes esetekben ugyanis nem állt fenn a probléma. Jó volt, kellemes volt abban a helyzetben benne lenni. Vagyis képesek vagyunk úgy viselkedni, gondolkodni, a másikhoz viszonyulni, hogy az mindkettőnk számára kellemes, örömöt okozó. Még egyszer leírom: képesek voltunk rá. Van hozzá erőforrásunk. Figyeld meg, hogy a kivételes esetekben mi volt a különbség az általános (problémás) helyzethez képest. Mi a különbség a körülményekben vagy a viselkedésedben? Mikor nem történik meg a probléma?

Ha egyszer meg tudtuk valósítani, meg tudtuk oldani, akkor meg tudjuk oldani 2-szer is. Ha 2-szer, akkor 3-szor sőt 300-szor is. És végül a kivételből lesz a többség, és a problémás helyzet lesz a kivételes.A csúf szemüveget érdemes letenni, és a fókuszunkat arra irányítani, hogy a változás képessége a mi kezünkben van. Erre bizonyítékok a kivételek és az a rengeteg dolog, amit jól csinálunk, csak annyira természetesnek vesszük, hogy már fel sem tűnik.

Önszeretet nélkül nincs társszeretet

Az önszeretet hiánya nemcsak abban mutatkozik meg, hogy nincsen önbizalmunk, vagy nem vagyunk elégedettek magunkkal. Az önszeretet hiánya drámai hatással van a párkapcsolati szeretet áramlására.

Az egyik romboló hatása, hogy folyamatosan a társunktól várjuk a megerősítést, a szeretetének állandó bizonyítását. Mázsás teherként nehezedik ez a másikra, hiszen nemhogy kettő helyett kell szeretni, hanem egy olyan belső forrás pótlását várjuk el tőle, amelyre nem képes és nem is lehet képes.

A másik sorvasztó hatása, hogy kételkedünk a másik szeretetében, hiszen újra és újra a vállunkra ül a kisördög és azt suttogja: „Vajon mikor jön rá, hogy nem vagyok elég jó, elég csinos, elég okos, elég kedves?” Hiszen ha magadat nem szereted, nem becsülöd, nehezen fér a fejedbe, hogy mégis mit lát benned a férjed.

Mindkét hatás konfliktusokat, játszmákat gerjeszt, aláássa a párkapcsolat békéjét, bizalmi, szeretetteljes légkörét.

Szóval saját magunk testi-lelki-szelleme jóléte és a párkapcsolatunk érdekében is érdemes jóban lenni magunkkal, szeretni, tisztelni, becsülni magunkat.

Rendben, de hogyan gyakoroljuk az önszeretetet?

Az önszeretet gyakorlásához is szuper mankó Gary Chapman 5 szeretetnyelvének az önszeretetre való átültetése. Az alábbi néhány példa megmutatja, hogyan alkalmazzuk a saját magunkkal való szeretetteljes viszony építéséhez az „önszeretetnyelveket”.

Elismerő szavak: megerősítések, mantrák napi gyakorlása, saját magunk dicsérete, vállon veregetése, akár saját magunk előtt, akár társaságban, kedves belső párbeszéd (ezzel párhuzamosan önmagunk szidalmazásának, becsmérlésének leépítése)

Minőségi idő: mozgás, tánc, hobbi gyakorlása, utazás, kirándulás egyedül, női rituálék beiktatása

Ajándékozás: lepd meg magadat apró ajándékokkal, vagy vegyél egy csokor virágot

Szívességek: húzd meg a határaidat, szentelj időt a céljaidnak, segítsd a „jövőbeni énedet” tervezéssel (pl. készítsd ki a másnapi ruhát, tervezd meg a menüt ), rendszerezz, egyszerűsíts az életeden, jelölj ki időt a pihenésnek

Testi érintés: bőrápolás, szépségápolás, illatos fürdő, masszázs, nyújtás, öleld át magad

Bármit is választhatsz, a lényeg, hogy kedvesen, nyitottan közeledj saját magad felé. Figyeld meg, hogyan esik magadtól a különböző formájú törődés.

Életigenlő Életstílus

Kapaszkodó nélkül sodródni az árban… végnélküli panaszáradatot zúdítva a körülményekre, az időjárásra, a gazdaságra, az utca emberére, de főként az Életre.

Igen ez a Lány, sok évvel ezelőtt dacolt az Élettel, nem értett, miért nem lehet boldog, elégedett, amikor „én mindent megtettem…” Lázadt az Élet ellen, de paradox módon nem tett semmit. Úgy érezte már rengeteget fejlődött önismeretben, elrendezett jónéhány problémás helyzetet. Az Élet azonban továbbra sem kényeztette. Legalábbis úgy tűnt…

Csak teltek a napok, és minden nap végeláthatatlan küzdelemnek tűnt, írhatnám, hogy cél nélküli, hiszen a „cél” a túlélés volt. Túlélni a vihart, a problémacunamit.

Aztán egy ihletett pillanatban a Lány megvilágosodott és hirtelen értelmet nyert a sok megosztott „Vedd kezedbe az Életed” közösségi média poszt😊

A Lány lekuporodott az előszoba szekrény tükrével szemben és azt kérdezte magától:

„- Hol vagyok én? Vajon mennyire tükröz az Életem engem? Ha egy vadidegen végignézné a napomat milyen következtetést vonna le, milyen ember vagyok? Mit szűrne le belőle? Közelebb kerülne a személyiségemhez, az intellektusomhoz, az örömeimhez, vágyaimhoz? Látja-e mi tölt el izgalommal, lelkesedéssel? Megmutatja-e az értékeimet, és azt, hogy milyen viszonyt ápolok magammal?”

Az az egy kérdés rengeteg kérdést szült, és elkezdődött egy véget nem érő belső párbeszéd, az igazi önismereti utazás.

No de hogyan lettek kapaszkodói a Lánynak az utazás során?

A Lány, aki ha kellett, nagyon rendszeres és kitartó tudott lenni, először összeírt egy listát (Amit Szeretek az Életben és amit értékesnek tartok) és elkötelezte magát mellette.

Aztán végignézte a szokásait és összevetette az értékekkel (ez rendkívül fájdalmas szembenézés volt), ilyenek voltak rajta: „Hú nekem fontos az egészség, mégis ennyi édességet eszem? Fontos a boldogság, de mikor nevettem úgy igazán?”

Az értékek töltik meg szeretettel, valódi jelentéssel a szokásokat, és az önbecsülés lesz a belső irányú az utazás során.

Ha a Lány felvett egy új szokást ezt kérdezte magától:

„Tudok-e ezzel az új szokással kapcsolódni magamhoz?”

„Átszűrődik általa a derű a mindennapok szövetének apró résein?”

Az Élet önmagában is egy hatalmas érték, egy alapkő, a mindenség szíve. Ideje beleszeretni az Életbe.

A kérdés (tudom a sokadik): Tisztelem-e magamat annyira, hogy az értékeimnek megfelelő szokásokat alakítsak ki?

Az értékvezérelt szokások segítenek kialakítani egy Életigenlő Életstílust. Ápolják az önbecsülést.

A Lány időközben Nővé érett, az Élet továbbra is hullámzik, de a Lány tudja, hogy a hullámok mélyen az élet tengere nyugodt, békés. Biztos bázis, ami megtart minket. A Lányból lett Nő szereti az Életet.