Miben segít a párkapcsolati mediátor/tanácsadó?

A tartós párkapcsolat titka szakember segítségével

Miben segíthet a párkapcsolati mediátor?

Ha Neked is ismerős az érzés:

  • mintha kiveszett volna az öröm, a nevetés a kapcsolatból, és nem tudjátok hova szökött,
  • fizikailag egymás mellett vagytok, de a lelketek, a gondolataitok messze sodródnak,
  • apróságokon is folyamatosan összevesztek, a kibékülés sem hoz igazi megkönnyebbülést,
  • újra és újra a szőnyeg alá söpritek a kényes témákat, és egyre üresebbé válik a kapcsolat,
  • kevés időt töltötök egymás társaságban, és akkor is telefon kapja a nagyobb figyelmet,
  • már fogalmatok sincs, hogy merre halad az életetek, inkább egy langyos dagonyázáshoz hasonlít,
  • elképzelésed sincs, hogy miről álmodik a párod, milyen céljai, vágyai vannak
  • ha gyakran felteszed magadnak a kérdést: hogy most már mindig így lesz, ennyi az élet a tartós kapcsolatban?

A múlt heti videómban beszéltem már arról, hogy egyrészt mi az amit Te megtehetsz a párkapcsolatodért és miben segíthet egy párkapcsolati mediátor/tanácsadó.

Fontos leszögeznem, hogy nem tudom garantálni, hogy megmentem a kapcsolatodat, hogy kínálok egy öt perc alatt ható fájdalommentes, rendkívül kényelmes otthonról a karosszékben is elérhető megoldást, ami tuti hatásos örökre.  Ha ilyet keresel, akkor nem én vagyok a Ti emberetek.

Mert a sorsfordító ajánlat Ti vagytok.

A párkapcsolati szakember elsősorban kommunikációs eszközökkel segít abban Benneteket, hogy megértésetek egymás gondolkodását, érzéseit, történetét.  Segít kilépni a veszekedésspirálból, és képessé tesz arra, hogy meglássátok a konfliktusban rejlő lehetőségeket.

Nemcsak az adott konfliktusban, vitában segítelek Benneteket a békés, mindenki számára megnyugtató megoldás, hanem megtanítalak, hogyan előzzétek meg a konfliktusokat, illetve hogyan rendezzétek a vitás kérdéseket.

Segítek abban, hogy újra közel kerüljetek egymáshoz, ismét szeretettel rácsodálkozzatok arra, akivel együtt éltek, de már olyan régen láttad meg igaz valójában. Olyan régen hallottad meg mit szeretne igazán. Olyan régen járjátok körbe körbe ugyanazt az utat, kanyarodjatok rá egy közös útra.

Hiszek a hibákban, ha van felelősségvállalás, hiszek az újrakezdésben, ha megvan a szeretet és a szándék. Ha bármelyik ezek közül hiányzik, az én módszereim nem fognak segíteni.

Hiszek abban, hogy a változás és a szeretet döntés kérdése.

Fontos figyelmeztetés: sajnos a mediáció így én sem tudok segíteni bántalmazó, vagy alacsony etikai szintű súlyosan alá-fölérendelt párkapcsolatokban, így kérlek, hogy erre szakosodott pszichológus/pszichiátert.

Mit tehetsz Te a párkapcsolatodért?

Néhány tipp a tartós párkapcsolati boldogság eléréséhez

Röviden és tömören a legfontosabb párkapcsolati tanácsom: Döntés és cselekvés

Nézzük meg röviden mi az, amit te megtehetsz a párkapcsolatodért? A  hétfői (2020.06.15.-i) élő bejelentkezésemben Facebookon elég bő lére eresztetten kifejtettem, ha bővebben érdekel kukkants bele, ha épp nincs estére filmed akkor nézd végigJ – de szólok hosszú lesz

1.Tisztázás

  • a helyzet minél elfogulatlanabb tisztázása: milyen most a párkapcsolat állapota, van-e komolyabb krízis, mennyire vagytok közel, vagy esetleg eltávolodva, milyen közérzettel élitek a mindennapjaitokat
  • a párkapcsolat környezetének felmérése: van-e erőteljes külső behatás, amely ránk vagy a párunkra, mindkettőnkre befolyással bír, stresszt okoz (munkahely, tágabb család  stb.)

2. Hozzáállás megváltoztatása:

                empátiával, együttérzéssel kapcsolódni a másikhoz

                megértésre, elfogadásra, kölcsönös tiszteletre törekedni a győzni akarás helyett

                tudatosítani a közös célokat, értékeket

3. Szeretethordók töltése: szeretet kifejezése folyamatosan olyan módon, ahogyan a társunk szereti

4. Kíváncsiság közöny helyett: A közöny megöli a legszebb szerelmet, eltávolít, míg a kíváncsi segít feltérképezni a szerelemtérképét.  A kíváncsiság lehetővé teszi, hogy nyitott szívvel és fejjel éljünk, a fejlődés motorja, hiszen a tudásszomj újabb és újabb ösvényekre hajt. Ezt a természetes energiát fordítsuk a párunk világának megismerésére.

5.Önismeret és társunk megismerése: nem győzöm hangsúlyozni, hogy a bevált receptek sem egyformán működnek mindenkinél. Ahhoz hogy örömteli változást hozzanak ismerned kell a saját működésedet, reakcióidat, gondolatvilágodat, értékeidet természtesen és a társadért.

6. Kényelem helyett kihívás, energia befektetése önmagadba és a párkapcsolatba – a kényelem veszélyéről itt írtam

7. A rövid távú megoldások helyett hosszú távra gondolkodni, ehhez fontos segítség lehet a párkapcsolati bakancslista készítése

8. Hiteles és szeretetteljes kommunikáció: korábbi videóimban sokat beszéltem már az erőszakmentes kommunikációról, szintén a Facebook oldalom megtaláljátok a Videók fül alatt.

Szóval döntsél most a boldogabb párkapcsolat mellett és cselekedj.

A következő posztom arról fog szólni, miben segíthet a párkapcsolati mediátor.

Tervezés a szerelemben? – Párkapcsolati bakancslista

A tartós párkapcsolat titka?

Párkapcsolati bakancslista

Tervezés a szerelemben?

Rémesen hangzik, tudom. Szinte már hallom is hogy felszisszensz: De Réka, akkor hol marad a meglepetés ereje, a spontaneitás?  – Mindenki nyugodjon meg, helyet szorítunk annak is.

Szóval én meglehetősen szétszórt vagyok, az a típus aki visszaszalad a lépcsőházból a kulcsért, lehajol a gyerekért és kiömlik a táskájából minden, az irodából hazafelé messenger üzenetet küld a kolléganőjének, hogy lekapcsolja a gépet, hát ilyesmi….Ehhez képest igyekszem. Minden este kikészítem a másnapi ruháinkat, táskámat, parfümömet..és ez segít. Pont úgy mint a megfelelő célok kitűzése, teendő listák segítenek fókuszálni a figyelés ez segít fókuszálni a figyelmemet.

Tervezni kell a szerelmi életünket is, hiszen a párkapcsolat magától nem  működik, nekünk kell működtetni.

Értékek keresése és célok kitűzése:

Érdemes meghatározni egyéni és közös értékeinket, céljainkat a párkapcsolat minden területén (családi élet, gyereknevelés kommunikáció, intimitás, konfliktuskezelés, pénzügyek, fejlődés, szabadidő eltöltése, életstílus) kitűzni.  Külön bontani a hosszútávú és rövidtávú célokat. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a pár arról is beszéljen egymással milyen értékek mentén szeretnék élni az életüket és ezek az értékek, szükségletek mit jelentenek számukra konkrétan. (Pl. minden ember számára mást jelent a családi élet vagy különbözőképpen nyilvánulhat meg a tisztelet, összetartozás érzése)

A nagyobb célokat kisebb célokra bontani, a szokásokat segítségül hívni. A szokásokról itt írtam Nektek.

Prioritások:

mi a Te legfőbb értéked, célod és mi a párodé? Mennyire passzolnak össze? Összeegyeztethető? Mennyire tudjátok egymás céljait, időtöltéseit tiszteletben tartani?

Szóval így szoktunk nekiállni egy párkapcsolati bakancslistának, nemcsak krízisben lévő pároknak, hanem pl. jegyesek, nászutasok, vagy házassági évfordulót ünneplők esetében is, pontosan a megelőzés, a közös fejlődés élményszerzés jegyében.

Ha erre most felkaptad a fejed, elmondom, hogy a  párkapcsolati tanácsadásaimban kiemelt szerepet kapnak a BOLDOG párok is! Jövő héten érkezem ezzel kapcsolatos információkkal.

Szép napot kívánok, Réka

Mediáció – egyszerűen

Mégis mi fán terem a mediáció?

miért jó nekem a mediáció? mi történik egy mediációs ülésen?

Hogyan írnám le egyszerűen a mediációt (nagy szavak nélkül). Először is emberek kellenek hozzá és egy mediátor (azaz közvetítő).

Leülünk egy asztalhoz beszélgetni. Van idő. Van tér. Van egy konfliktus, illetve egy visszatérő, megoldandó probléma. Tőlem kérdéseket kaptok, amire mindketten nyugodtan válaszolhattok. Biztonságban, nincs rossz válasz. Mindenki elmondhatja a saját történetét. Kiengedjük a szellemet a palackból. Ha kell, mélyre ásunk. Keresünk egy közös megállapodást, ami mindenkié. Megkönnyebbült sóhaj, jóleső fáradtság. Esetleg lendületes aláírások egy papíron. Béke és egy lépés előre.

Keressen bátran a tothreka8000@gmail.com email címen vagy a 70/418-5144 telefonszámon. Üdvözlettel: Tóth Réka

Misszióm

Kötelékteremtés

Kötelékteremtés – szerelem, szeretet megőrzés párkapcsolati tanácsadás eszközével

Szeretnék leszámolni a szeretet, szerelem, párkapcsolat, család, férfi női szerepek, viselkedések témáját érintő közhelyekkel, sztereotípiákkal, hiedelmekkel amik alattomosan rombolják a kapcsolatainkat úgy, hogy azt sokszor észre sem vesszük, annyira mélyen belénk ivódtak, sokszor önigazolásnak vagy önbeteljesítő jóslatnak használjuk.

Ilyenekre gondolok: „Ha szeret akkor tudja!”, „A férfiak/nők már csak ilyenek!”, „A szerelem így is, úgy is elmúlik, nincs mit tenni.” „Nagy gáz lehet a kapcsolatukban, mert párkapcsolati specialistához járnak, ha két ember szereti egymást, akkor mindennek rögtön, magától kell működnie és örökidőkre kell szólnia” „A mai világban az élethosszig tartó párkapcsolatok ideje leáldozott” „A házasság, a család intézményének befellegzett.” „Minden konfliktus, veszekedés az ördög műve, ami tönkreteszi a kapcsolatot.” (Cikkeim között több ilyen témájú bejegyzés megtalálható.)

Ezzel szemben én abban hiszek, hogy ennél sokkal egyszerűbb és egyben bonyolultabb minden.

Egyszerűbb mert valóban a szeretet az alap, amire építkezünk, de bonyolultabb, mert önmagában a szeretet kevés.

Kell hozzá tisztelet, bizalom, megértés, elfogadás, hatékony, érzékeny konfliktuskezelés, folyamatos fejlődés, fejlesztés, önismeret és a társunk ismerete, párkapcsolati és családi célok kitűzése, krízishelyzetek kezelése.

Hiszek abban, hogy mindennap, minden percben hozhatunk egy felelősségteljes döntést, hogy másként gondolkodunk, cselekszünk, érzünk, viselkedünk. Élni és élni hagyni, a másikat elengedve szeretni.

Valami ilyesmiről szól az én kötelékteremtő programom, amibe beletartozik a párkapcsolati mediáció, konfliktuskezelés, de ide tartozik az újhullámos „jegyesoktatás”, a házasság előtti kötelékteremtés, az évfordulós csomag, a gyerekszülés utáni kihívással teli időszakban lévő párok csomagja, és igen, ide tartozik az is, hogy BOLDOG párokat is várok.

Olyanokat is, akik alapvetően boldogok, de vannak visszatérő problémáik, olyanokat is, akik szeretnének tudatosan élni a mindennapjaikat a párkapcsolat szempontjából is, akik nemcsak ma, de holnap, 1 év múlva, 20-30-40-50 év múlva is boldogan, elégedetten szeretnének élni. Olyanokat is várok, akik hisznek a megelőzés fontosságában, de olyanokat is, akik abban is hisznek, hogy a hibákat felelősségvállalással, elfogadással helyre lehet hozni.

Munkám során abban segítek a pároknak, családoknak, hogyan tanulják meg mindezeket, hogyan alakítsanak ki, tartsanak meg egy mély, bensőséges, szenvedélyes kapcsolatot, melyben a felek képesek önállóan és együtt is fejlődni, kibontakozni, és mely kiállja nemcsak az idő, hanem a különböző krízisek próbáját is. Hiszek abban, hogy ebben a kulcs a felelősségvállalás, a tudatos építkezés és a folyamatos kötelékteremtés.

Otthon a gyerekkel – falak vagy lehetőségek

Nóra a babaszobából vagy Virginia Woolf saját szobája?

Az előző facebook posztomat a szokottnál nagyobb aktivitás övezte és most nagyvonalúan eltekintek attól,  hogy ennek mekkora része köszönhető a cuki kisbabás képnek, így vélelmezem, hogy van igény a folytatásra.

A kis kitérő után nézzük ezt a két évet az életemből, amely kb. a szülés előtti egy hónap (csak a kánikulára emlékszem) majd a szülés (csak a szépre emlékszünkJ) és a CSED-GYED, vagyis az „otthon vagyok a kisfiammal” típusú korszak.

Ez a poszt nem a kisfiammal való kapcsolatomról, nem a gyereknevelés rejtelmeiről, nem is a kisfiamról, hanem rólam szól, pontosabban, hogy én miként élem/éltem meg ezt az időszakot, főként ezt az „otthonvagyokagyerekkel” státuszt. A pörgős, munkás, szociálisan túlzsúfolt létből a babaszobába csöppenést. A ceruzaszoknya és magassarkú helyett leggings és sportcipő. Jogszabályok helyett a természet törvényei. Péntek esti fröccsözés helyett hajnali etetés.

Előrebocsátom (sajnos ez még mindig kötelező kör), hogy szeretem, imádom a fiamat, nem akarok panaszkodni, minden változásért, nehézségért kárpótol az ő puszta létezése, és igen, tisztában vagyok vele, hogy NAGYON szerencsés vagyok, hogy egészséges gyermekem van, aki szépen fejlődik (és szerintem jószívű, okos, szép, aranyos, de a poszt nem az anyai ömlengésemről szól).

Le kell szögeznem azt is, hogy ez az én élethelyzetem, az én tapasztalataim, szűrőim, és a hozzám közel állókkal folytatott beszélgetések (néha kiborulások) ihlették, amiért soha nem lehetek elég hálás. Jólesett az is a lelkemnek, amikor ismeretlen vagy alig ismert nők egy-egy játszótéri, utcai (válságos) pillanatban együtt érzőek, őszinték voltak, és ítélkezés nélkül tudtunk véleményt cserélni.

No de lássuk a lényeget, amiről írni szeretnék, az nő helyzete a gyerekszülés után a gyedes stb. évek alatt.

A helyzet, amire nem lehet felkészülni.”

Senki sem mondta el, hogy ilyen lesz, de ha mondták volna akkor sem hiszem el.

Velem pont ez történt. Én TÉNYLEG nagyon szerettem dolgozni, voltak hobbijaim, szociális életem, tornázni jártam stb., terhesen is még foggal-körömmel ragaszkodtam az ügyeimhez, aktáimhoz, megszokott kis dolgaimhoz.

Aztán megszületett a fiam. Hallottam már sok rémtörténetet a korábban intelligens, világ dolgai iránt érdeklődő nő tudatállapotának végtermékekre való beszűküléséről, ijesztő gügyögésről, demenciával vetekedő memóriazavarról és mondhatom, ezeket talán megúsztam. Bár azt már az első pár hónapban éreztem, hogy nagyon kiestem a munkahelyi agyműködés ritmusából, és nem úgy pörög az agyam nem hasít, de elevickél, illetve sokkal több mindent elfelejtek.

Lehet, jobban jártam volna egyébként a gondolkodás drasztikus beszűkülésével, mert talán kevésbé agyaltam volna, vagy a memóriazavarral és nem tudtam volna összehasonlítani a korábbi életemmel.

Vagyis az első két dolog, ami a helyzetemmel kapcsolatban szíven ütött:

  1. a (fizikai) szabadság teljes hiánya

Most megint lehet azt mondani, hogy mégis MIRE GONDOLTÁL???, de az igazság az, hogy sok mindenbe belegondoltam (és aggódtam) a terhességem alatt, de őszintén szólva arra nem voltam felkészülve, hogy ennyire végletesen lekorlátoz. Hogy minimális szinten sem döntöm el, hogy mikor mit csinálok, mikor hova megyek. Nem mintha korábban olyan gyakran előfordult volna, hogy éjjeli 2-kor sétafikálni támadt volna kedvem, de a LEHETŐSÉG hiánya mellbevágó.

2. a választás hiánya

Mese nincs (nyilván Bogyó és Babóca van:)), a kisfiam mindig ott van, állandó készültséget, törődést, szolgálatot igénye. Persze elugorhattam ide-oda ügyet intézni, vásárolni, ne adj Isten szórakozni, de alapvetően az a tény, hogy ehhez valakinek a segítségét igénybe kellett venni, megtépázta az önállóság érzetemet. Kiszolgáltatottnak és zavarodottnak éreztem magam, hiszen az életkörülményeink, családi helyzetünk úgy hozta, hogy nekem lett a feladatom, hogy a kisfiúnkat gondozzam, neveljem, együtt legyünk. Visszautalok egy korábbi bejegyzésemre, ahol a családi időbeosztásról írtam, de álszent lennék, ha elhallgatnám, hogy ezek a körülmények azért azt eredményezik, hogy elsősorban rajtam van a napközbeni ellátás felelőssége. A teljességhez hozzátartozik, hogy 10 esetből 9-szer szinte biztosan a kisfiammal való együttlétet választottam volna, de máig zavar, hogy nincs választásom.

Hangsúlyozom ezeket a körülmények generálják, a páromat kiváló édesapának tartom, aki kiveszi a részét mindenből, de más a gyerekkel töltött időkerete.

Ide kapcsolódik szorosan Harriet Lerner klinikai pszichológus megállapítása, ami szíven ütött és kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is.

„A bűntudat egyenesen a női lét anyagába vagy beleszőve….Az anyai bűntudat nem egyszerűen az egyes nők személyes problémája. A társadalomban gyökerezik, amely az anyákra testálja az elsődleges felelősséget minden családi problémáért, felmenti a férfiakat a valódi apaság alól…”

Nálam ez úgy csapódott le, hogy bár a felszínen más személyekkel, helyzetekkel, de valójában saját magammal volt konfliktusom.

A különböző szerepek a fejemben olyan ádáz harcot vívtak, hogy az bármelyik tízemeletes panelház éves lakógyűlésének becsületére válhatott volna.

Mire jutottam?

Bevallom őszintén sokáig megrekedtem (mit megrekedtem!) dagonyáztam a fentiekben és nagyon sajnáltam magam. Ami miatt persze lelkiismeretfurdalásom volt. Utólag úgy látom, nem gond, hogy megéltem a reménytelenséget, onnan van út felfelé, onnan kell az embernek magát összeszedni, építkezni.

Aztán sok-sok babakocsizás (mint rejtett én-idő) segített, rájöttem, hogy végre van időm gondolkodni, embereket, helyzeteket megfigyelni, nem utolsósorban a saját dolgaimon, céljaimon is merengeni. Ráadásul a rendelkezésemre álló napi szellemi kapacitáskeretet – szentül hiszem, hogy ez létezik – végre nem meríti ki a munkahelyem. Így azt a saját céljaimra használhatom. Megválaszthatom, mit olvasok, milyen tartalmakat fogyasztok a közösségi médiából, kivel találkozom, beszélgetek. Mi ez, ha nem szellemi szabadság?

Mi az, ami még segített?

  • A megengedések

Megengedtem magamnak, hogy a gyereknevelésen túl mást is csináljak. Mert az teljesen elfogadott, sőt elvárt, hogy egy anyuka megcsinálja a házimunkát is, de az már kevésbé, hogy dolgozzon is, főként, ha ez a munka azzal jár, hogy elhagyja a családi szentélyt. Főleg, ha emiatt esetleg fizetett segítséget is igénybe vesz.

Szóval megadtam magamnak a felhatalmazást, hogy először a gyerek alvási idejében (erősen a házimunka rovására) a saját vállalkozásommal, saját fejlődésemmel is foglalkozzak. Megengedtem magamnak, hogy ne a gyerek töltse ki minden gondolatomat, minden percemet.

Megengedtem magamnak azt is, hogy ne kelljen indokokat, kifogásokat keresni, ha csak magam, egyedül szeretnék lenni.

Kimondtam, hogy csupán arról van szó, hogy én mást IS szeretnék csinálni.

  • Intellektuális elfoglaltság, „saját szoba”

Ez volt az az időszak, amikor megértettem, hogy mennyire fontos a „saját szoba”. Mármint a Virginia Woolf szerinti értelemben micsoda jelentősége van annak, hogy egy nőnek (és természetesen férfinak is) legyen egy saját kis tere, ahol háborítatlanul dolgozhat, alkothat, írhat, olvashat, festhet stb. Úgy érzem ez is az egyik záloga a személyiség, életfeladat, saját út kibontakoztatásának, még akkor is, ha ez számomra a másfél szobás lakásban, a konyhaasztal egyik felén a laptopom a kisfiam alvásidejében. Az online trénerképző, a blogom, az oldalaim szerkesztése és az írás lett az én virtuális szellemi saját szobám. Ez egy újabb dolog, ami jelentősen hozzájárult a szellemi függetlenségem érzéséhez.

A naplóírás (inkább firkálgatás) egyik felismerése az volt, hogy az utóbbi években főleg intellektuális szinten fejlődtem, képeztem magam, de a jelenlegi élethelyzetben érzelmileg kell fejlődnöm, illetve dolgoznom magamon. A gyerekvállalás, szülővé válás rengeteg rég elfeledett félelmemet hozta felszínre, amivel kezdenem kellett valamit.

Ez az érzelmi fejlődés hozta magával a sebezhetőség felvállalását és igen, főként ez az oka annak, hogy nem marad örökké ez a bejegyzés piszkozatban. Mindannak, aminek tudatában voltam gondolati szinten, azt meg kellett élnem, magam, a párom, a családom és igen a kisfiam előtt is fel kellett vállalnom, hogy nem vagyok tökéletes. Egyik szerepemben sem. Hogy sokszor valahogy túl szűknek, másszor túl bőnek érzem az anyaság szövetét. Hogy elfáradok és fáradtan ingerült vagyok. Hogy végre magamra szabjam ezt a ruhát, ha nem istakompatibilis vagy divatos. De legalább valódi és a sajátom.

Van még néhány dolog, amit ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani Veletek, de ez már egy következő cikk témája.:)

A 0. lépés – érzékeny konfliktuskezelés 2. rész

Ha olvasod ezt a cikket, biztos olvastál már különböző mélységben kommunikációs, konfliktuskezelési tippekről, ötletekről, amelyeket ha kipróbáltál, hát finoman szólva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Mi lehet az oka ennek?

  • elképzelhető, hogy a gyakorlás hiánya miatt saját magadnak is kicsit idegennek hatott, elütött a megszokott kommunikációtól vagy szimplán döcögős volt,
  • lehet, hogy nem a megfelelő szituációban alkalmaztad, vagy akaratodon kívül, kicsit „fegyverként”, manipulációként használtad, mert kihagytál egy fontos lépést:

ez a fontos lépés a kapcsolódás, amivel nap, mint nap percről percre köteléket teremtünk a másikkal, illetve megkíséreljük, a sok kis kapcsolatteremtés egymásba fonódva adja ki egy kapcsolat mintázatát. Ha a kapcsolódási kísérleteink pozitívak és a kötelékteremtést szolgálják és erre a társunk pozitívan reagál, akkor egy erős egészséges, rugalmas kötelék tud kialakulni.

“Connection before correction” (Rosenberg): kapcsolódás a másikhoz, mielőtt bármilyen „javításba, helyreállításba” belekezdenénk. Ha a tudatunkat, szívünket, lelkünket nem állítjuk át kapcsolódó üzemmódba, akkor minden egyébként jól működő eszköz csak üres technika, ami erőltetett, izzadtságszagú lesz.

De hogyan is kapcsolódjunk?  Hogyan álljunk át kapcsolatteremtés üzemmódra?

Itt jönnek a kötelékteremtés, illetve a kapcsolatteremtés bástyái:

Empátia

Ahogyan az empátia természetéről kezdtem el kutakodni, rájöttem, hogy a köztudatban jelentősen félreértelmezik. Sokak számára az empátia kimerül annyiban, hogy meghallgatják a másik személy gondjait, kéretlen tanácsokat adnak, sajnálják stb.

De mi is a valódi empátia, egy összetett készség/képesség: (ld. Brené Brown és Daniel Goleman munkássága)

  • abbéli képességünk, hogy megértsük a másik személy nézőpontját
  • abbéli képességünk, hogy beleéljük magunkat a másik érzelmeibe
  • abbéli képességünk, hogy megértsük mit kíván tőlünk a másik személy

Az empátia valódi természete: kapcsolódás a másikhoz, és önmagam azon részéhez, ami képes átérezni a másik problémáját anélkül, hogy:

megoldást keresne, „Félek, nem tudok teherbeesni, olyan régóta próbálkozunk hiába…” – Hm, gondolkodtatok örökbefogadáson? Esetleg rögtön kettőn?

bagatellizálná, ötletelne

-„A főnököm megint ordibált velem”

–„Afrikában éheznek, ez a legnagyobb problémád?” Az semmi más főnöke írásbeli figyelmeztetést ad mindenkinek, aki kimegy Wc-re.

nézd a dolog jó oldalát típusú ötletekkel jönne.

-“Attól tartok, a férjem el akar hagyni”

– “De legalább Neked van férjed. Nézd a jó oldalát, több szabadidőd lesz.” (A pozitív gondolkodás fontos, de nem mindenható, illetve megvan az ideje és a helye.)

Ne vegyük el a lehetőséget a másiktól, hogy meggyászolja a veszteséget, hogy átélje a fájdalmat, hanem ismerjük el. Ez a helyzet most róla szól, és a fentiek NEM segítenek. Tudom, hogy sokan csináljuk, de attól még nem segít, csak ront a helyzeten.

 Mert nem megoldást kell adni a másiknak, hanem megértést.

Ha Te is gyakran csináltad ezek valamelyikét, először fogadd el, hogy ez a legritkább esetben segítség, illetve nehéz ezekkel a beidegződésekkel felhagyni. Aztán azt is fogod tapasztalni, hogy öntudatlanul azért „delegalábbozunk”, ötletünk oldalát, mert így kívül tudtunk maradni. Kívül a másik fájdalmán, veszteségén.

Az együttérzés nem feltétlenül azt jelenti, hogy egymás vállán zokogunk, és versenyt itatjuk az egereket, hanem azt, hogy emberi bánásmódra kell törekedni, elfogulatlanul és nyitottan észrevenni, hogy a másik hogyan érzi magát és az adott pillanatban mire van szüksége. Ezt úgy tudom megérteni, ha kapcsolódom magamban ahhoz az érzésekhez, tapasztalatokhoz, amelyek a másik adott helyzetéhez kötődnek. De ügyelni kell arra, hogy nem a saját élettapasztalatomból kell kivetíteni az ő lehetséges érzéseit. (pl. ha én szorongok egy prezentáció megtartásától feltételezem, hogy a páromból is ugyanezt váltja ki)

Ennek érdekében érdemes a saját gondolataimtól, érzelmeimtől, tapasztalataimtól tenni egy lépést hátrább lépni. A kutatások szerint az empátiás törődés ambivalens érzés: amygdala veszélyérzékelő radarja párhuzamosan kapcsol be az oxitocin (kötődés!) hormon megjelenése mellett. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy nehéz a maga komplexitásában alkalmazni.

Szóval ha empatikusak akarunk lenni, ne próbáljuk magunkat a másik helyébe képzelni. Próbáljuk inkább az ő érzéseit és az ő tapasztalásait megérteni, elfogadni.

Elfogadás:

Elfogadás: nem beletörődés, nem megalkuvást jelent, hanem azt, hogy nem küzdünk a valóság ellen, a valóság elemeivel dolgozunk. Az elfogadás azt is jelenti, hogy tisztelni kell a különbségeket egymásban.

Ahhoz, hogy ezt az eltéphetetlen köteléket ki tudjuk alakítani, szükségünk lesz egy döntésre, hogy változtatni akarunk. (magunkon is), el kell fogadni, hogy ez a változás nem egyik napról a másikra történik, hogy vélhetően ez a változás nem lesz könnyű. A döntésért és a változásért is felelősséget kell vállalni. Meg kell érteni, hogy ehhez bizonyos dolgokat el kell engedni pl. a másik hibáztatását, a hamis elvárásokat, illúziókat. Egy nézőpontváltást kíván meg, hogy egyrészt a másik szemüvegén is meglássuk a dolgokat, illetve elfogadjuk, tiszteljük az Ő igazságverzióját is. Elfogadom, hogy Te másként látod, gondolod, érzékeled az adott problémát, benyomást, és ezt tiszteletben tartom, és arra kérlek, hogy ugyanezt tedd meg velem szemben.

Fontos figyelmeztetés: vannak olyan mérgező, érzelmileg,esetleg fizikailag bántalmazó kapcsolatok, ahol a párkapcsolat javítását célzó szelíd, együttműködésen alapuló kommunikációs, illetve konfliktuskezelési eszközök hatástalanok, NEM MŰKÖDNEK mert itt valójában nem konfliktusról, hanem súlyos határátlépésről van szó, amely erre szakosodott terápiás segítséget igényel. „…ha a tisztelet és a jóakarat jelen van egy kapcsolatban, más kérdések is megoldhatóak. Amíg azonban a kapcsolatot a szóbeli erőszak uralja, és a bántalmazónak az a ki nem mondott igénye, hogy uralkodjon a társa felett, alig történhet előrelépés, ha egyáltalán van esély az előrelépésre.” /További információ: Patricia Evans: Szavakkal verve. Szóbeli erőszak a párkapcsolatban, illetve: www.nane.hu/

“A veszekedés összeköt” – érzékeny konfliktuskezelés 1. rész

Érzékeny konfliktuskezelés 1. rész

„A veszekedés összeköt.” (Bach-Weyden) Érzékeny konfliktuskezelés – sorozatindító

Ezzel a sorozattal elsősorban az a célom, hogy kicsit jobban megértsük, hogyan alakulnak, működnek a konfliktusok, mitől épít és hogyan rombol egy konfliktus, attól függően, hogyan kezeljük (nem kezeljük), illetve hogyan tekintünk rájuk.

Mire számíthatsz ebben minisorozatban?

  • A konfliktuskezelés 0. lépése, kötelékteremtés jelentősége
  • Beletekintünk a konfliktusok legmélyebb bugyraiba, mi van a veszekedések felszíne alján?
  • Átnézzük a konfliktuskezelési stratégiákat, típusokat.
  • Romboló veszekedések, visszatérő témák
  • Mediáció, párkapcsolati coaching miben segíthet
  • Konfliktuskezelési technikák a hétköznapokban
  • Változás útjai
  1. rész: A konfliktusokról

Egész életemben átugrottam a bevezetőket, Te ne tedd, fontos dolgokról szeretnék írni 🙂

A konfliktus az élet és a kapcsolatok természetes körforgásából alakul ki, a fejlődés elkerülhetetlen része. Ha egy napod végignézed, hány konfliktusba keveredtél (vagy keveredhettél volna), illetve mennyinek voltál szemtanúja, bizonyára egyetértesz velem, hogy ez átszövi az életünket, és attól, hogy elegánsan átsiklunk rajta (értsd: szőnyeg alá söprés), vagy a másikat meg sem látva, hallgatva „erőből lenyomjuk”, még vannak és dolgoznak. Ellenünk vagy értünk.

A konfliktus olyan, mint a levegő, lehet éltető, feltöltő, mint a friss hegyi levegő, de lehet mérgező is, fojtogató, vagy éles, mint amikor a hajnali mínusz 20 fokban kinyitod az ablakot. Lehet napfény, tavaszi virág illata, de lehet torokkaparó égetett műanyagszagú, amitől könnyezik a szemed, és napokig érzed a hajadban.

Mi is a konfliktus: vita, nézeteltérés, véleménykülönbség, összecsapás, küzdelem, civódás, erőteljesen negatív felhangja van. Vagy csak rossz a marketingje? Pedig egy vita, nézeteltérés, nemcsak destruktív, hanem konstruktív, építő jellegű is lehet.

Akkor destruktív, romboló, ha nem kezeljük, vagy nem megfelelően kezeljük. Természetesen ez nemcsak párkapcsolati konfliktusokra igaz, hanem minden emberi kapcsolatra, legyen az egy családi, baráti, munkahelyi kapcsolat, szomszédok, a mindennapi tevékenységeink, bevásárlás, posta, közlekedés, ügyintézés során előforduló kisebb nagyobb döccenőkre, nézeteltérésekre vitákra. Még ha egy lakatlan szigeten élsz, teljesen egyedül, akkor is szükséged van tudásra, megértésre a konfliktuskezelés területén. Hiszen gyakran saját magunkkal vannak a legnagyobb horderejű konfliktusaink, legbelül. Szerepkonfliktusok, feldolgozatlan veszteségek, elfojtott érzelmek, megannyi veszélyforrás, amelyek aláaknázzák kiegyensúlyozottságunkat, lelki békénket, egészségünket.

Szemléletváltásra van szükség, hogy meglássuk a konfliktusban a kihívást, hogy megoldandó problémának fogjuk fel, amely új utat nyit a másikhoz és önmagunkhoz, együttműködésre ösztönöz, párbeszédre tanít a másik emberrel. Ha jól kezeljük hidat képez az emberi kapcsolatainkban, fejlődésre ösztönöz és megerősít.

Ha elfogadjuk, hogy a viták, nézeteltérések természetes velejárói az emberi kapcsolatoknak, akkor az is egyértelmű, hogy mindannyian konfliktuskezelők vagyunk, hiszen valamit kezdünk ezekkel a konfliktusokkal. Ki leordítja a másik fejét, becsapja maga után az ajtót, így kiadva magából a feszültséget, van, aki a végletekig alkalmazkodik és nyel, van, akit csak a győzelem motivál, van, aki örökös megoldás vagy kompromisszumkereső.

Az is gyakori jelenség, hogy más-más emberi kapcsolatban vagy szituációban más módon kezeljük a konfliktusokat, vitákat. Van olyan is, hogy van lehetőség előre, jó időben felkészülni egy konfliktus kezelésére, van, hogy villámcsapásként ér.

De hogyan és mit? Mi a végkimenetele? Hogyan érezzük magunkat utána? Hogy érzi magát a másik? Lehangoltan, mérgesen, szorongva, bizalom vesztve, dühösen, szomorún, sebzetten, tele veszteségérzettel, kiszolgáltatottsággal?

A jó hír, hogy az érzékeny, tudatos konfliktuskezelés tanulható, illetve nem muszáj rögtön ügyvédhez, bírósághoz rohannod, ha valamilyen problémád van, nagyszerű alternatív vitarendezési eszközök (pl. mediáció) érhetőek el.

Hogy miért érzékeny konfliktuskezelés? Mert hiszek abban, hogy megfelelő tudással, rálátással, felelősségérzettel másként tudunk viszonyulni magához a konfliktus jelenségéhez és a vitában álló másik személyhez, illetve önmagunkhoz is. Ha megismerjük saját magunkat, illetve a hozzánk közel állók mozgatórugóit, akkor nem elsodor minket egy nézeteltérés, hanem lassan-lassan képessé válunk (valamelyest) uralni, kézben tartani.

A címbeli idézet veszekedés/vita valóban összeköt, ha jól használjuk, ha lehetőségként, megoldandó feladatként tekintünk rájuk. Tartsatok velem a sorozat többi részében is.

Ha tetszett, örülök minden visszajelzésnek, véleménynek, illetve, oszd meg másokkal is, hátha érdekesnek találják.

Szép napot kívánok: Réka