Valami Kék sorozat – Helló Július!

Párkapcsolati boldogság, esküvő workshop, tudatos felkészülés és a kék szín éltető ereje

Párkapcsolati boldogság és tudatos felkészülés a házasságra

Helló Július! Helló Valami Kék sorozat!

Aki ismer, az pontosan tisztában van vele, hogy örök kedvencem a piros szín (szeretném azt gondolni, hogy a védjegyemmé vált…khm), de az idei júliust a KÉK színnek dedikálom itt a blogomon.

Mi az oka ennek?
-Elsősorban azért, mert testem-lelkem elmondhatatlanul sóvárogva szomjazik a TENGER kékje, illata, morajlása iránt…az utazás a tengerre idén nekünk bizonytalan, így csupán a blogommal utazunk a régmúlt nyarakhoz.

-Másodsorban két ESKÜVŐhöz kapcsolódó szolgáltatásomra, főként Kálmán Heléna kolléganőmmel közös két tréningünkre szeretném felhívni a figyelmeteket.

– Végül, de nem utolsósorban a KÉK szín a nyugalmat, biztonságot, reményt, békét testesíti meg.
Őszinteség, önkifejezés, tiszta kommunikáció- ami eléggé passzol a missziómhoz és gyakorlatilag lefedi az összes hozzávalót, ha a kis nyári konyhádban boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatot szeretnél főzni egy pohár rozéfröccs mellett.

Ebben a hónapban tehát a szakmai tartalmak kicsit könnyedebb, személyes formában kapnak helyett, rengeteg kék színű képpel.

Ki tart velem? Tengernyi ölelés Nektek, szép júliust!
Réka

Mit tehetsz Te a párkapcsolatodért?

Néhány tipp a tartós párkapcsolati boldogság eléréséhez

Röviden és tömören a legfontosabb párkapcsolati tanácsom: Döntés és cselekvés

Nézzük meg röviden mi az, amit te megtehetsz a párkapcsolatodért? A  hétfői (2020.06.15.-i) élő bejelentkezésemben Facebookon elég bő lére eresztetten kifejtettem, ha bővebben érdekel kukkants bele, ha épp nincs estére filmed akkor nézd végigJ – de szólok hosszú lesz

1.Tisztázás

  • a helyzet minél elfogulatlanabb tisztázása: milyen most a párkapcsolat állapota, van-e komolyabb krízis, mennyire vagytok közel, vagy esetleg eltávolodva, milyen közérzettel élitek a mindennapjaitokat
  • a párkapcsolat környezetének felmérése: van-e erőteljes külső behatás, amely ránk vagy a párunkra, mindkettőnkre befolyással bír, stresszt okoz (munkahely, tágabb család  stb.)

2. Hozzáállás megváltoztatása:

                empátiával, együttérzéssel kapcsolódni a másikhoz

                megértésre, elfogadásra, kölcsönös tiszteletre törekedni a győzni akarás helyett

                tudatosítani a közös célokat, értékeket

3. Szeretethordók töltése: szeretet kifejezése folyamatosan olyan módon, ahogyan a társunk szereti

4. Kíváncsiság közöny helyett: A közöny megöli a legszebb szerelmet, eltávolít, míg a kíváncsi segít feltérképezni a szerelemtérképét.  A kíváncsiság lehetővé teszi, hogy nyitott szívvel és fejjel éljünk, a fejlődés motorja, hiszen a tudásszomj újabb és újabb ösvényekre hajt. Ezt a természetes energiát fordítsuk a párunk világának megismerésére.

5.Önismeret és társunk megismerése: nem győzöm hangsúlyozni, hogy a bevált receptek sem egyformán működnek mindenkinél. Ahhoz hogy örömteli változást hozzanak ismerned kell a saját működésedet, reakcióidat, gondolatvilágodat, értékeidet természtesen és a társadért.

6. Kényelem helyett kihívás, energia befektetése önmagadba és a párkapcsolatba – a kényelem veszélyéről itt írtam

7. A rövid távú megoldások helyett hosszú távra gondolkodni, ehhez fontos segítség lehet a párkapcsolati bakancslista készítése

8. Hiteles és szeretetteljes kommunikáció: korábbi videóimban sokat beszéltem már az erőszakmentes kommunikációról, szintén a Facebook oldalom megtaláljátok a Videók fül alatt.

Szóval döntsél most a boldogabb párkapcsolat mellett és cselekedj.

A következő posztom arról fog szólni, miben segíthet a párkapcsolati mediátor.

Tervezés a szerelemben? – Párkapcsolati bakancslista

A tartós párkapcsolat titka?

Párkapcsolati bakancslista

Tervezés a szerelemben?

Rémesen hangzik, tudom. Szinte már hallom is hogy felszisszensz: De Réka, akkor hol marad a meglepetés ereje, a spontaneitás?  – Mindenki nyugodjon meg, helyet szorítunk annak is.

Szóval én meglehetősen szétszórt vagyok, az a típus aki visszaszalad a lépcsőházból a kulcsért, lehajol a gyerekért és kiömlik a táskájából minden, az irodából hazafelé messenger üzenetet küld a kolléganőjének, hogy lekapcsolja a gépet, hát ilyesmi….Ehhez képest igyekszem. Minden este kikészítem a másnapi ruháinkat, táskámat, parfümömet..és ez segít. Pont úgy mint a megfelelő célok kitűzése, teendő listák segítenek fókuszálni a figyelés ez segít fókuszálni a figyelmemet.

Tervezni kell a szerelmi életünket is, hiszen a párkapcsolat magától nem  működik, nekünk kell működtetni.

Értékek keresése és célok kitűzése:

Érdemes meghatározni egyéni és közös értékeinket, céljainkat a párkapcsolat minden területén (családi élet, gyereknevelés kommunikáció, intimitás, konfliktuskezelés, pénzügyek, fejlődés, szabadidő eltöltése, életstílus) kitűzni.  Külön bontani a hosszútávú és rövidtávú célokat. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a pár arról is beszéljen egymással milyen értékek mentén szeretnék élni az életüket és ezek az értékek, szükségletek mit jelentenek számukra konkrétan. (Pl. minden ember számára mást jelent a családi élet vagy különbözőképpen nyilvánulhat meg a tisztelet, összetartozás érzése)

A nagyobb célokat kisebb célokra bontani, a szokásokat segítségül hívni. A szokásokról itt írtam Nektek.

Prioritások:

mi a Te legfőbb értéked, célod és mi a párodé? Mennyire passzolnak össze? Összeegyeztethető? Mennyire tudjátok egymás céljait, időtöltéseit tiszteletben tartani?

Szóval így szoktunk nekiállni egy párkapcsolati bakancslistának, nemcsak krízisben lévő pároknak, hanem pl. jegyesek, nászutasok, vagy házassági évfordulót ünneplők esetében is, pontosan a megelőzés, a közös fejlődés élményszerzés jegyében.

Ha erre most felkaptad a fejed, elmondom, hogy a  párkapcsolati tanácsadásaimban kiemelt szerepet kapnak a BOLDOG párok is! Jövő héten érkezem ezzel kapcsolatos információkkal.

Szép napot kívánok, Réka

Alázat – párkapcsolati hozzávaló

Párkapcsolati megoldás – a hozzáállásban is rejlik

Alázat

Évek óta tudom, hogy a türelemben fejlődnöm kell. Mese nincs, el kell indulni az úton. Sokszor úgy érzem messzire jutottam, néha elkeseredem, mert mintha a gyermeki énem felülkerekedne és azonnal akarna mindent. Persze, a fejlődés kesze-kusza nem egyenletes.

Mi nem az alázat?: Az önmegvetés, önleértékelés, a gyenge öntudat

Éppen ellenkezőleg: lényege a pontos önismeret, hogy tudjam ki vagyok, honnan jöttem, hova tartok, mit miért teszek, és elismerem a másik fél jogát is ugyanerre. Ismerem a képességeimet és a korlátaimat. Ugyanerre törekszem a másikkal szemben is.

Mi kell az alázathoz?

Türelem:

A türelem elsajátításában a megértés segít, könnyebb úgy a párkapcsolatban is türelmesnek lenni, ha empátiával fordulok a párom felé, próbálom feltérképezni mire van szüksége egy adott pillanatban, mit miért tesz, milyen nehézségei vannak, mire gondol, milyen érzései vannak.

Tisztelet:

Soha ne tévesszük szem elől a másik emberi mivoltát, és tartsuk tiszteletben a különbségeinket, mindenkinek joga van a saját érzéseihez, gondolataihoz, a saját „valóságverziójához”. Igen, akkor is, ha nem egyezik a tiéddel. Ha nem tiszteljük a másikat, a neheztelés, ellenségeskedés, versengés lép a sarkunkra..

Bizalom:

Az életbe, sorsba vetett bizalom. Annak elfogadása, hogy bár nem értem, hogy ez miért történik, de el tudom engedni, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztem. Annak tudata, hogy minden rendben lesz.

Misszióm

Kötelékteremtés

Kötelékteremtés – szerelem, szeretet megőrzés párkapcsolati tanácsadás eszközével

Szeretnék leszámolni a szeretet, szerelem, párkapcsolat, család, férfi női szerepek, viselkedések témáját érintő közhelyekkel, sztereotípiákkal, hiedelmekkel amik alattomosan rombolják a kapcsolatainkat úgy, hogy azt sokszor észre sem vesszük, annyira mélyen belénk ivódtak, sokszor önigazolásnak vagy önbeteljesítő jóslatnak használjuk.

Ilyenekre gondolok: „Ha szeret akkor tudja!”, „A férfiak/nők már csak ilyenek!”, „A szerelem így is, úgy is elmúlik, nincs mit tenni.” „Nagy gáz lehet a kapcsolatukban, mert párkapcsolati specialistához járnak, ha két ember szereti egymást, akkor mindennek rögtön, magától kell működnie és örökidőkre kell szólnia” „A mai világban az élethosszig tartó párkapcsolatok ideje leáldozott” „A házasság, a család intézményének befellegzett.” „Minden konfliktus, veszekedés az ördög műve, ami tönkreteszi a kapcsolatot.” (Cikkeim között több ilyen témájú bejegyzés megtalálható.)

Ezzel szemben én abban hiszek, hogy ennél sokkal egyszerűbb és egyben bonyolultabb minden.

Egyszerűbb mert valóban a szeretet az alap, amire építkezünk, de bonyolultabb, mert önmagában a szeretet kevés.

Kell hozzá tisztelet, bizalom, megértés, elfogadás, hatékony, érzékeny konfliktuskezelés, folyamatos fejlődés, fejlesztés, önismeret és a társunk ismerete, párkapcsolati és családi célok kitűzése, krízishelyzetek kezelése.

Hiszek abban, hogy mindennap, minden percben hozhatunk egy felelősségteljes döntést, hogy másként gondolkodunk, cselekszünk, érzünk, viselkedünk. Élni és élni hagyni, a másikat elengedve szeretni.

Valami ilyesmiről szól az én kötelékteremtő programom, amibe beletartozik a párkapcsolati mediáció, konfliktuskezelés, de ide tartozik az újhullámos „jegyesoktatás”, a házasság előtti kötelékteremtés, az évfordulós csomag, a gyerekszülés utáni kihívással teli időszakban lévő párok csomagja, és igen, ide tartozik az is, hogy BOLDOG párokat is várok.

Olyanokat is, akik alapvetően boldogok, de vannak visszatérő problémáik, olyanokat is, akik szeretnének tudatosan élni a mindennapjaikat a párkapcsolat szempontjából is, akik nemcsak ma, de holnap, 1 év múlva, 20-30-40-50 év múlva is boldogan, elégedetten szeretnének élni. Olyanokat is várok, akik hisznek a megelőzés fontosságában, de olyanokat is, akik abban is hisznek, hogy a hibákat felelősségvállalással, elfogadással helyre lehet hozni.

Munkám során abban segítek a pároknak, családoknak, hogyan tanulják meg mindezeket, hogyan alakítsanak ki, tartsanak meg egy mély, bensőséges, szenvedélyes kapcsolatot, melyben a felek képesek önállóan és együtt is fejlődni, kibontakozni, és mely kiállja nemcsak az idő, hanem a különböző krízisek próbáját is. Hiszek abban, hogy ebben a kulcs a felelősségvállalás, a tudatos építkezés és a folyamatos kötelékteremtés.

A változás tánca – a párkapcsolat fejlődési útjai

A változás tánca

“Csak a változás állandó” – mondja Hérakleitosz.

“A tánc ölelés” – mondják az argentínok.

A tánc férfi és nő tökéletes összhangja, a férfi – női energiák folyamatos áramlása, véget nem érő jelek és kapcsolódások.

Párkapcsolatunkban többféle táncot lejthetünk. Lehet ölelés, de lehet ördögi kör. Mivel állandóan impulzusokat, kapcsolódásokat küldünk oda-vissza egymás felé, folyamatosan reagálunk a másikra. Gyakran megszokásból, és a megszokások szép lassan elvárásokká, aztán címkékké alakulnak. Jó példa erre a magát elhanyagoltnak érző fél először kedvesen, aztán egyre agresszívebben követeli a figyelmet távolságtartó partnerétől, aki a követelőzéstől egyre inkább távolságtartó, hidegebb viselkedést vesz fel.

Jó hír azonban, hogy ha változol, akkor a kapcsolatod is fog változni.

Segíthet, ha a kapcsolatunkra, ne egy pillanatfelvételként, hanem inkább videóként, történetként tekintünk, hiszen így láthatjuk meg annak értékeit, erőforrásait, az átélt tapasztalatokat, és így tudunk jövőbeli célokat kitűzni.

Hogyan fogjunk hozzá a változáshoz?

Felelősségvállalás: egy bátor szembenézés és annak tudomásulvétele, hogy amit gondolatainknak, döntéseinknek, tetteinknek, mulasztásainknak következménye van. Mi NEM felelősségvállalás: hárítás, másik hibáztatása, kibúvók keresése.

Önismeret: egy őszinte szembenézés, mi az ami működik, mi az, ami nem működik. Elengedhetetlen egy belső tisztázó párbeszéd, hogy mit és miért szeretnél a párkapcsolatot illetően. Látszólag egyszerű: hol vagyunk és hova szeretnénk eljutni, és a cél mellett egy erős döntést hozni.

A jelenlegi helyzet meghatározása életbevágóan fontos, hiszen gondolj csak bele, ha fogsz egy térképet, valahova el akarsz jutni és nem jól helyezed el magatokat, alaposan el lehet tévedni.

Cselekvés: Tisztában kell lennünk azzal, hogy ha nem fejlődünk, akkor hanyatlunk, tehát ne maradjunk a perónon szöszmötölve, hanem szálljunk fel a vonatra.

Szokások kialakítása, avagy haladjunk lépésről lépésre, erről itt írtam. A célok lépésekre bontását a párkapcsolati bakancslistában alakítjuk ki.

Kérj segítséget, ha úgy érzed, nem megy egyedül.

Mit tanulhatunk a táncból:

  • határozottság: ne tébláboljunk,
  • vezetés-követés: mi ezt tangón úgy tanultuk a férfi megkéri a nőt fáradjon oda, a nő pedig ha akar odalép, miközben a férfi támogatja,
  • folyamatos figyelem és tudatos JELENLÉT minden érzékszervünkkel,
  • szemkontaktus, azaz állandó kapcsolódás fenntartásta
  • ha hibázunk, korrigáljuk és nem elrohanunk a táncparkettről,
  • gyakorlás, gyakorlás azaz cselekvés!

A változás folyamat, ami hatalmas kitartást és folyamatos önművelést igényel, ez egy belső utazás.

Szép napot kívánok és sok erőt a változáshoz

Hogyan változtass a párkapcsolatodon? A szokások, mint a változás láthatatlan kapaszkodói

A változás ösvénye – a szokásokon keresztül vezet

Nagyon jó, ha felismered, új szelek fújnak, megújulnál Te magad és a párkapcsolatod is. A nagy elhatározásokat, kezdeti fellelkesülést  aztán a hétköznapok taposómalmai aprítják ezer kis homokszemcsébe, hogy aztán csak bosszantó kis porszemként vágják a képünkbe: megint nem sikerült…

Amit én figyelmedbe ajánlok, az nem más, mint a SZOKÁSOK.

Elsőre talán apró, unalmas automatizmusnak tűnnek, de nézzük meg őket alaposabban.

A mindennapjaink szokások láncolata és ez a sok egymásra épülő szokás teszi ki az életedet, így ha  változtatni szeretnél az életeden, változtass a szokásaidon. Nem nehéz belátni, hogy így van ez a párkapcsolatunkban is, hiszen egyéni és páros szokásaink között is bőven találunk építő, szívet melenget (pl. szerelmes üzenetek küldözgetése), de lehetnek romboló, családi békét aláaknázó szokások is (menetrendszerű zsörtölődés, függőségek stb.).

A szokások eredetileg apró döntések voltak, amelyeket mindennap megtettünk, míg a folyamatos ismétlődés által a tudatos cselekvés tudattalan készséggé alakultak át.  Pontosan attól, hogy egy idő után már nem hozunk egy külön döntést, hanem gondolkodás nélkül cselekszünk, a szokás beivódik a mindennapjainkban, ettől szinte állandónak, megváltoztathatatlannak tűnnek. Sokszor szinte a rabjává válunk régi beidegződéseknek, sőt hajlamosak vagyunk, hogy bizonyos szokásainkkal írjuk le a jellemünket (és másokét is): „tudod, én mindig elkések, Feri folyton káromkodik vezetés közben, Jucihoz nem lehet szólni a reggeli kávé előtt..stb.”

Pedig a szokásaink megváltoztathatóak, kellő odafigyeléssel át tudjuk írni, el tudjuk hagyni őket, illetve új szokásokat tudunk felvenni. „Semmi sem lehetetlen, ha az ember megfelelő szokásokat alakít ki.” (Charles Duhigg)

Első körben mérjük fel, vizsgáljuk fel a szokásainkat, ehhez a legjobb taktika, ha végignézzük és felírjuk tevékenységeinket a nap folyamán: mikor és mit csinálunk, kb. mennyi ideig tart, milyen helyhez kötődik, kivel csináljuk. Ezt a tényszerű felmérést követi egy mélyebb jellegű feltérképezést: miért csinálom azt az adott szokást? mi a célja? mi a mögöttes indoka? szolgál-e téged vagy pozitív energiával tölt-e fel? hogyan érzed magad közben/utána? egészséges-e? feltétlenül szükséges-e? kinek az érdekében teszed? milyen hatással van ez a párkapcsolatomra? konfliktusforrás-e?

Itt kúszik be a képbe az önbecsülés kérdése, az, hogy figyelek magamra, tisztelem és értékelem a testi, szellemi, lelki egészségemet, és ehhez kapcsolódó konkrét, mérhető célokat állítok fel. (pl. hetente egyszer két óra háborítatlan időt szeretnék tölteni a párommal, vagy hetente kétszer 1 órára elmegyek futni stb.) Ha jobb, minőségibb életet szeretnél élni, olyan szokásokkal bástyázd körbe a céljaidat, amelyek ezt szolgálják, illetve érdemes azokat a szokásokat elhagyni, vagy első körben minimalizálni, amelyek ezeket gátolják.

A szokások tartós, hosszú távú kialakítása olykor villámcsapásszerű sikerrel, amolyan „hopp már bele is simult a napjaimba”, de gyakran inkább nyögvenyelős, botlásokkal „nem megy ez nekem, inkább feladom” felkiáltásokkal fűszerezett hosszútávfutáshoz hasonlítható.

Néhány szempont, hogyan ültethetőek át a nagy elhatározások a gyakorlatba:

  • önismeret: tudd, hogy miért, milyen célból akarod csinálni, tisztázd, hogy magadért, illetve a párkapcsolatodért, családodért akarj egy szokást meghonosítani. Fontos, hogy egy belülről jövő késztetés legyen. Bármilyen csábító és bármilyen nehéz megkerülni a közösségi médiát, Te ne másolj másokat, ne egy kívülről jövő nyomásnak engedelmeskedj /pl. ne azért akarj  a mindennapjaidba rendszeres meditációt csempészni, mert az trendi, felkapott, folyton szembejön, hanem mert téged érdekel, vagy csökkenteni akarod a stresszt, barátkozni szeretnél a belső hangoddal stb./
  • motiváció keresése: kíváncsiság, kihívás, az életed feletti kontroll érzése, együttműködés, elismerés utáni vágy motivál-e az új szokás kialakításában?
  • ha el akarsz hagyni egy szokást (pl. nem akarsz folyamatosan nassolni) hasznos végiggondolni, hogy önmérséklő vagy önmegtartóztató típus vagy, vagyis, melyik könnyebb számodra ha előtted van egy tábla csoki – egy kockát eszel és netovább (önmérséklő) vagy egy morzsát sem (önmegtartóztató). Ha sikerült beazonosítani melyik típusban tartozol, az segíthet meghatározni, hogy számodra érdemes  teljesen kiiktatni egy szokást (pl. vasárnap nem internetezem) vagy minimalizálni (pl. vasárnap csak délután 15 percet internetezem)
  • haladj kis lépésekkel, főleg, ha régóta halogatott változásról van szó, vagy ha kétségek gyötörnek a megvalósíthatóságot illetően (ha eddig nem sikerült kettesben időt töltenetek hétköznap esténként, akkor nem annyira reális célkitűzés, hogy mindennap 3 órát beszélgessetek, kétnaponta vacsorázni menjetek)
  • FEGYELMEZETTSÉG: (tudom, szörnyen hangzik) szóval a motiváció megadja a kezdőlökést, de ha végső soron stabilizálni, élővé akarsz tenni egy szokást, az önfegyelem lesz a legjobb barátod. Az önfegyelem és az önbecsülés ugyanis egy tőről fakad. Ha szereted és tiszteled magad, akkor tudod, hogy azt a szokás miért akarod gyakorolni és milyen változást vársz tőle az életedben, akkor könnyebb naponta a jobb élet, a fejlődés mellett döntést hozni és CSELEKEDNI. Nap-nap után. (első körben 30 napig, aztán ameddig szeretnéd) Ne feledd: „Azzá válunk, amit rendszeresen megteszünk.” (Sean Covey)
  • ágyazz meg az új szokásnak: készítsd elő a szokást, nézd meg hova, hánykor akarod beilleszteni a napirendedbe, (írd be a naptárba), mennyi időt vesz igénybe, kell-e hozzá valamilyen eszköz, tárgy, kell-e segítséget kérni hozzá, stb.
  • szokások utánkövetése: ha sikerült meghonosítani, bizonyos időközönként nézz rá, hogyan működik, hogyan érzed magad tőle, beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket?
  • ünnepeld magad: légy büszke magadra, hogy megtettél egy lépést a fejlődés irányába.

Sok sikert kívánok a fejlődésedhez. Ha bármi kérdésed van, keress bátran

Írd ki, írd le, írd össze – az írás a boldogság szolgálatában

Kezeket fel, ki imádja rajtam kívül a szép tollakat, tűfilceket, guszta füzeteket, határidőnaplókat? Ki az, aki még áhítatosan szaglászik a papírboltban? Halmokban állnak a szép füzetek és sajnálod megkezdeni?

Pedig számtalan módon állíthatod a praktikus mindennapok és a lelki életed szolgálatába a füzetecskéket! Igen a színváltós kiscicásat is 🙂

Az agykutatók számtalan fejlesztő hatását ismerik a kézírásnak: fejleszti a kommunikációs képességet, a beszédet, a kreativitást és még a térérzékelést is. Ha kézzel írunk valamit, akkor az agyunk emocionális része is szerepet kap, hiszen alkotunk, és bónuszként a kézzel leírt dolgokra jobban emlékszünk.

Engem mindig megnyugtat a toll sercegése a papíron, ha kézzel akár csak pár szót is felfirkantok emlékeztetőnek, listát írok, jobban tudok koncentrálni, és az összeszedettebbnek érzem magam.

Mire használom a kézírást: konzultációk alkalmával nagyobb súlyt kapnak a leírt célok, ötletek, elérni kívánt állapotok, a mediációs folyamat is írásba foglalt megállapodással ér véget.

Mire használom a magánéletemben a kézírást/írást?

Pármondatos naplóírás:

Sokszor így beszélgetek magammal, korábban írtam az állandó belső párbeszéd fontosságáról, hát ennek remek eszköze a naplóírás: elmélyülésre, elemzésre késztet, letisztulnak a megfogalmazandó érzések, kirajzolódik a valódi probléma, illetve megkönnyebbülök egy-egy nehezebb helyzet papírra vetésétől.

Zsenge koromban én is átestem a „Kedves Naplóm, ne haragudj, hogy (már megint) hetek óta nem írtam…” , de mióta felszabadultam/felszabadítottam magam a napi rendszeres fogalmazványok terhe alól, és csak néhány mondatot firkálok le, a határidő naplómba, sokkal jobban működik a dolog. Néhány hónap, év távlatából visszatekintve néhány sor is lehet jó emlékezetfrissítő, elgondolkodtató, hogy ami akkor foglalkoztatott, mivé fejlődött, érdemes volt-e aggódni (az esetek 99,9%-ban nem!), nem mellesleg a kisfiammal kapcsolatos élményeket is ide jegyzem fel. Róla néhány mondat is értékes kincs. Szóval az a kevésnek tűnő feljegyzés is jóval több, mint a semmi, így ha idő vagy motiváció hiány tart vissza a klasszikus naplózástól, akkor itt a Te naplód.

Hálanapló írása:

Tudom, nagyon elterjedt manapság, de hidd el, nem véletlenül. Még a hálanaplók felkapottsága előtt életem egy nehéz korszakában gyűjtögettem össze minden este „öt dolog, amit imádtam ma” címmel azokat a dolgokat, amiért hálás voltam. Aztán valahogy kikopott az életemből, de mostanság, hogy reneszánszukat élik a hálanaplók, újra rákaptam. Miért? A hála érzése növeli az önbecsülést, az elégedettség érzését, képessé tesz arra, hogy a negatív helyzetekben is meglásd a jót, illetve a hála megélése arra késztet, hogy kiűzze a szívedből a haragot, irigységet, bánatot.

Kedvet kaptál? Akkor vágj bele, mi sem egyszerűbb, fogj bármilyen füzetet (persze ha szeretnél, vásárolhatsz kifejezetten e célra gyártott szépségeket, de ez ne késleltesse a hálanapló elkezdését) és kezd el ma. Vezetheted reggel vagy este, a tapasztalat az, hogy általában a reggeli időszak az általánosabb értékek számbavételére alkalmasabb, míg este a nap történéseit is elemezve, több konkrétumot szedünk össze.

Tippek: a fő szempont a rendszeresség, vezesd naponta, és próbálj minél több konkrét eseményt, dolgot, helyzetet észrevenni, és ahogy a módszer magával ragad , hogy egyre fogékonyabbá az élet szépségeire.

Braindump:

Borítsd ki a szemetet is az agyadból. Ha úgy érzed felrobbansz, vagy a gondolataid egymást kergetik, vagy annyira összetolultak, hogy beleszédülsz, végy egy üres papírt és öntsd rá, válogatás nélkül. Lesz benne teendő, bosszankodás, elmélkedés máskor csupa értelmetlen dolog ömlik ki. Megkönnyebbülést hoz és segít tisztázásban, illetve néha hasznos gyöngyszemek is felbukkanhatnak. Ha a sérelmeinket papírra vetjük, akár utána össze is tépjük, az elengedés egyik apró, de fontos lépése lehet.

Nanowrimo:

A novemberi regényíró kihívás lényege, hogy novemberben minden egyes nap írj 1667 szót, és a hónap végére lesz egy 50000 szavas regényed. A kihívás atyja, Chris Baty szerint az íráshoz egyetlen dolog szükséges, ami nem más, mint a Határidő. Életem első ilyen kihívása teljesen beszippantott, és bár még magamnak sem mutatnám meg, hatalmas élmény volt: hajnalban felkelni, csak hogy pár száz szót bepötyögjek, ködös hajnalakon a cselekményszálakat szőni, a végén holtfáradtan utolsó órákban világot megváltani. Ráébresztett arra, hogy nem kell felhatalmazás, végzettség, diploma stb., hogy (a saját magam szintjén) alkossak és a végeredménytől függetlenül büszkeséggel tölt el, hogy végigcsináltam.

Bővebb információ Timinél, akinél 6 évvel ezelőtt rábukkantam a kihívásra, hálás vagyok Neki 🙂

Ti hogy álltok a kézírással? Mikor és mit írtok kézzel?

Otthon a gyerekkel – falak vagy lehetőségek

Nóra a babaszobából vagy Virginia Woolf saját szobája?

Az előző facebook posztomat a szokottnál nagyobb aktivitás övezte és most nagyvonalúan eltekintek attól,  hogy ennek mekkora része köszönhető a cuki kisbabás képnek, így vélelmezem, hogy van igény a folytatásra.

A kis kitérő után nézzük ezt a két évet az életemből, amely kb. a szülés előtti egy hónap (csak a kánikulára emlékszem) majd a szülés (csak a szépre emlékszünkJ) és a CSED-GYED, vagyis az „otthon vagyok a kisfiammal” típusú korszak.

Ez a poszt nem a kisfiammal való kapcsolatomról, nem a gyereknevelés rejtelmeiről, nem is a kisfiamról, hanem rólam szól, pontosabban, hogy én miként élem/éltem meg ezt az időszakot, főként ezt az „otthonvagyokagyerekkel” státuszt. A pörgős, munkás, szociálisan túlzsúfolt létből a babaszobába csöppenést. A ceruzaszoknya és magassarkú helyett leggings és sportcipő. Jogszabályok helyett a természet törvényei. Péntek esti fröccsözés helyett hajnali etetés.

Előrebocsátom (sajnos ez még mindig kötelező kör), hogy szeretem, imádom a fiamat, nem akarok panaszkodni, minden változásért, nehézségért kárpótol az ő puszta létezése, és igen, tisztában vagyok vele, hogy NAGYON szerencsés vagyok, hogy egészséges gyermekem van, aki szépen fejlődik (és szerintem jószívű, okos, szép, aranyos, de a poszt nem az anyai ömlengésemről szól).

Le kell szögeznem azt is, hogy ez az én élethelyzetem, az én tapasztalataim, szűrőim, és a hozzám közel állókkal folytatott beszélgetések (néha kiborulások) ihlették, amiért soha nem lehetek elég hálás. Jólesett az is a lelkemnek, amikor ismeretlen vagy alig ismert nők egy-egy játszótéri, utcai (válságos) pillanatban együtt érzőek, őszinték voltak, és ítélkezés nélkül tudtunk véleményt cserélni.

No de lássuk a lényeget, amiről írni szeretnék, az nő helyzete a gyerekszülés után a gyedes stb. évek alatt.

A helyzet, amire nem lehet felkészülni.”

Senki sem mondta el, hogy ilyen lesz, de ha mondták volna akkor sem hiszem el.

Velem pont ez történt. Én TÉNYLEG nagyon szerettem dolgozni, voltak hobbijaim, szociális életem, tornázni jártam stb., terhesen is még foggal-körömmel ragaszkodtam az ügyeimhez, aktáimhoz, megszokott kis dolgaimhoz.

Aztán megszületett a fiam. Hallottam már sok rémtörténetet a korábban intelligens, világ dolgai iránt érdeklődő nő tudatállapotának végtermékekre való beszűküléséről, ijesztő gügyögésről, demenciával vetekedő memóriazavarról és mondhatom, ezeket talán megúsztam. Bár azt már az első pár hónapban éreztem, hogy nagyon kiestem a munkahelyi agyműködés ritmusából, és nem úgy pörög az agyam nem hasít, de elevickél, illetve sokkal több mindent elfelejtek.

Lehet, jobban jártam volna egyébként a gondolkodás drasztikus beszűkülésével, mert talán kevésbé agyaltam volna, vagy a memóriazavarral és nem tudtam volna összehasonlítani a korábbi életemmel.

Vagyis az első két dolog, ami a helyzetemmel kapcsolatban szíven ütött:

  1. a (fizikai) szabadság teljes hiánya

Most megint lehet azt mondani, hogy mégis MIRE GONDOLTÁL???, de az igazság az, hogy sok mindenbe belegondoltam (és aggódtam) a terhességem alatt, de őszintén szólva arra nem voltam felkészülve, hogy ennyire végletesen lekorlátoz. Hogy minimális szinten sem döntöm el, hogy mikor mit csinálok, mikor hova megyek. Nem mintha korábban olyan gyakran előfordult volna, hogy éjjeli 2-kor sétafikálni támadt volna kedvem, de a LEHETŐSÉG hiánya mellbevágó.

2. a választás hiánya

Mese nincs (nyilván Bogyó és Babóca van:)), a kisfiam mindig ott van, állandó készültséget, törődést, szolgálatot igénye. Persze elugorhattam ide-oda ügyet intézni, vásárolni, ne adj Isten szórakozni, de alapvetően az a tény, hogy ehhez valakinek a segítségét igénybe kellett venni, megtépázta az önállóság érzetemet. Kiszolgáltatottnak és zavarodottnak éreztem magam, hiszen az életkörülményeink, családi helyzetünk úgy hozta, hogy nekem lett a feladatom, hogy a kisfiúnkat gondozzam, neveljem, együtt legyünk. Visszautalok egy korábbi bejegyzésemre, ahol a családi időbeosztásról írtam, de álszent lennék, ha elhallgatnám, hogy ezek a körülmények azért azt eredményezik, hogy elsősorban rajtam van a napközbeni ellátás felelőssége. A teljességhez hozzátartozik, hogy 10 esetből 9-szer szinte biztosan a kisfiammal való együttlétet választottam volna, de máig zavar, hogy nincs választásom.

Hangsúlyozom ezeket a körülmények generálják, a páromat kiváló édesapának tartom, aki kiveszi a részét mindenből, de más a gyerekkel töltött időkerete.

Ide kapcsolódik szorosan Harriet Lerner klinikai pszichológus megállapítása, ami szíven ütött és kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is.

„A bűntudat egyenesen a női lét anyagába vagy beleszőve….Az anyai bűntudat nem egyszerűen az egyes nők személyes problémája. A társadalomban gyökerezik, amely az anyákra testálja az elsődleges felelősséget minden családi problémáért, felmenti a férfiakat a valódi apaság alól…”

Nálam ez úgy csapódott le, hogy bár a felszínen más személyekkel, helyzetekkel, de valójában saját magammal volt konfliktusom.

A különböző szerepek a fejemben olyan ádáz harcot vívtak, hogy az bármelyik tízemeletes panelház éves lakógyűlésének becsületére válhatott volna.

Mire jutottam?

Bevallom őszintén sokáig megrekedtem (mit megrekedtem!) dagonyáztam a fentiekben és nagyon sajnáltam magam. Ami miatt persze lelkiismeretfurdalásom volt. Utólag úgy látom, nem gond, hogy megéltem a reménytelenséget, onnan van út felfelé, onnan kell az embernek magát összeszedni, építkezni.

Aztán sok-sok babakocsizás (mint rejtett én-idő) segített, rájöttem, hogy végre van időm gondolkodni, embereket, helyzeteket megfigyelni, nem utolsósorban a saját dolgaimon, céljaimon is merengeni. Ráadásul a rendelkezésemre álló napi szellemi kapacitáskeretet – szentül hiszem, hogy ez létezik – végre nem meríti ki a munkahelyem. Így azt a saját céljaimra használhatom. Megválaszthatom, mit olvasok, milyen tartalmakat fogyasztok a közösségi médiából, kivel találkozom, beszélgetek. Mi ez, ha nem szellemi szabadság?

Mi az, ami még segített?

  • A megengedések

Megengedtem magamnak, hogy a gyereknevelésen túl mást is csináljak. Mert az teljesen elfogadott, sőt elvárt, hogy egy anyuka megcsinálja a házimunkát is, de az már kevésbé, hogy dolgozzon is, főként, ha ez a munka azzal jár, hogy elhagyja a családi szentélyt. Főleg, ha emiatt esetleg fizetett segítséget is igénybe vesz.

Szóval megadtam magamnak a felhatalmazást, hogy először a gyerek alvási idejében (erősen a házimunka rovására) a saját vállalkozásommal, saját fejlődésemmel is foglalkozzak. Megengedtem magamnak, hogy ne a gyerek töltse ki minden gondolatomat, minden percemet.

Megengedtem magamnak azt is, hogy ne kelljen indokokat, kifogásokat keresni, ha csak magam, egyedül szeretnék lenni.

Kimondtam, hogy csupán arról van szó, hogy én mást IS szeretnék csinálni.

  • Intellektuális elfoglaltság, „saját szoba”

Ez volt az az időszak, amikor megértettem, hogy mennyire fontos a „saját szoba”. Mármint a Virginia Woolf szerinti értelemben micsoda jelentősége van annak, hogy egy nőnek (és természetesen férfinak is) legyen egy saját kis tere, ahol háborítatlanul dolgozhat, alkothat, írhat, olvashat, festhet stb. Úgy érzem ez is az egyik záloga a személyiség, életfeladat, saját út kibontakoztatásának, még akkor is, ha ez számomra a másfél szobás lakásban, a konyhaasztal egyik felén a laptopom a kisfiam alvásidejében. Az online trénerképző, a blogom, az oldalaim szerkesztése és az írás lett az én virtuális szellemi saját szobám. Ez egy újabb dolog, ami jelentősen hozzájárult a szellemi függetlenségem érzéséhez.

A naplóírás (inkább firkálgatás) egyik felismerése az volt, hogy az utóbbi években főleg intellektuális szinten fejlődtem, képeztem magam, de a jelenlegi élethelyzetben érzelmileg kell fejlődnöm, illetve dolgoznom magamon. A gyerekvállalás, szülővé válás rengeteg rég elfeledett félelmemet hozta felszínre, amivel kezdenem kellett valamit.

Ez az érzelmi fejlődés hozta magával a sebezhetőség felvállalását és igen, főként ez az oka annak, hogy nem marad örökké ez a bejegyzés piszkozatban. Mindannak, aminek tudatában voltam gondolati szinten, azt meg kellett élnem, magam, a párom, a családom és igen a kisfiam előtt is fel kellett vállalnom, hogy nem vagyok tökéletes. Egyik szerepemben sem. Hogy sokszor valahogy túl szűknek, másszor túl bőnek érzem az anyaság szövetét. Hogy elfáradok és fáradtan ingerült vagyok. Hogy végre magamra szabjam ezt a ruhát, ha nem istakompatibilis vagy divatos. De legalább valódi és a sajátom.

Van még néhány dolog, amit ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani Veletek, de ez már egy következő cikk témája.:)