Nyersen vagy félig átsütve, körítéssel? – avagy egy adag őszinteség rendel

„Én csak őszinte voltam!” – vágta oda az arcába, azzal a hanyagul elegáns mozdulattal, ahogyan ma délben a kisfiam az ebédmaradékot, illetve én a sáros tornacipőt dobom a sarokba.

„Olyan a lábad ebben a cipőben, mint egy kötözött sonka”

„Buta vagy ehhez a pozícióhoz”

„Rondák a fogaid, és röhejesen nézel ki.”

„Egy rakás szerencsétlenség vagy”

„Én biztos nem adnék üveges bébiételt a kisbabámnak, milyen anya az ilyen…”

Ez nem őszinteség, ez tapintatlanság, leminősítés, nyersesség, pocskondiázás, mondjuk ki bunkóság. Azokat meg köszönjük, de nem kérjük.

Nem azt mondom, hogy hazudni kell, szépíteni,  egy jó kapcsolat alapköve az őszinteség, a bizalom elengedhetetlen kelléke, kell a konfrontáció is, és fontos, hogy a párod ismerje meg az igazi, valódi véleményedet, mondanivalódat, lényedet.

Gyerekként azt hittem az őszinteség annyi, hogy igazat kell mondani. Felnőttként is hasonlóan gondolom, viszont arra már rájöttem, hogy nincs abszolút igazság, az én igazságom nem feltétlenül a te igazságod. Illetve az sem mindegy, hogyan élünk vele.

Tehát az őszinteség alapvető szükséglet, megint a HOGYAN –on van a hangsúly.

Hogyan is lehetsz őszinte, anélkül, hogy kézigránátként használd, vagy nyers húst találj fel?

  1. hozzávaló: Tapintat

„A tapintat és a gyöngédség emberfelettien érzékel. Igen, e két képesség emberfeletti.” /Márai Sándor/

Szóval ember legyen a talpán, aki ehhez hozzá tud fűzni valamit, szóval a tapintat megtalálja a módját, hogy úgy fejezzen ki kritikát, hogy az tükrözze a jószándékát, és megtalálja azt a kifejezésmódot, hogy ne bántsa meg a másikat.

Pl. „Úgy látom, ez a cipő nem annyira előnyösen formálja a lábadat, nézd meg azt a másik fazont, szerintem az kiemelné a bokádat.”

2. hozzávaló: Időzítés

Ennél a pontnál megint az empátiás képességedre lesz szükség, hogy megtaláld azt a pillanatot, amikor egy kényes kérdéssel előhozakodsz, tudod ez olyan, hogy nem rúgunk bele fekvő emberbe. Persze az sem követendő példa, amit én tettem kiskoromban, ha rossz jegyet kaptam, hogy folyamatosan lestem anyukámat, vajon mikor megfelelő a pillanat, hogy ezt közöljem vele. Érdekes módon folyton úgy ítéltem meg, hogy nincs itt az a pillanat, de a szülői értekezlet előtti óra határozottan nem volt megfelelő.:)

3. hozzávaló: Támogatás

Mindeközben érezze a másik, hogy értékeled az erőfeszítéseit, vele vagy a problémában, együtt keresed vele a megoldást.

Pl. „Úgy gondolom talán több erőfeszítést kellene tenned, hogy precízebb munkát adjál ki a kezedből. Mit gondolsz, miben tudnék Neked ebben segíteni?”

4. hozzávaló: Fejlődési irány megfogalmazása

Párom ezt a kis fűszert rendszeresen alkalmazza, amikor kikérem valamiben a véleményét.

Az technikája, hogy kiemel valami pozitívumot, illetve elmondja, hogy mit lehetne továbbfejleszteni:

„Nagyon tetszik a téma, de szerintem bővebben ki lehetne fejteni, úgy érthetőbb lenne.”

5. hozzávaló: Elfogadás

Itt arra gondolok, hogy fogadd el a másik más véleményen van, más a belső világa, másként érzékeli a világot, nem biztos, hogy vevő lesz az őszinteségedre, illetve, hogy magáévá akarja tenni.

+ Adalék:

Természetesen vannak olyan kapcsolatok vagy inkább szituációk, amibe belefér a nyers őszinteség, hiszen akad, aki szereti a tatár beefsteket is.

Ha tetszett, kérek szépen egy like-ot, és megköszönöm, ha megosztod, hátha mást is érdekel. Mindig nagyon örülök a visszajelzéseknek 🙂

Szép napot kívánok: Réka

Méricskélés nélkül – élni és élni hagyni

Énidő, Teidő, miidő??? – bejegyzés a kisgyermekes mindennapokból

Lehet-e igazságosságról beszélni egy kisbaba születése után az “énidős” programok tekintetében?

Íme az én véleményem, egyben némi betekintés a családunk életébe, nem mondom, hogy így kell csinálni, a cél az elgondolkodás a hasonló cipőkben járóknak:

A sarkalatos pont, hogy mindketten kivegyük a részünket a gyerekkel kapcsolatos örömökből, gondokból, problémákból, kételyekből, hullámhegyekből, völgyekből. Az teljesen természetesen, hogy életmódbeli, személyiségbeli különbségünkből ez másként csapódik le, másként éljük meg, ezeket a dolgokat. Máshogyan csatoljuk is vissza a gyerekhez, aki minden bizonnyal érzi a különbséget, de szerintem ez fejleszti a személyiségét, énképét. Mindketten kicsit másként szeretjük, máshogy mutatjuk ki felé, és igen, néha másként is dobban meg a szülői szívünk.

A fenti pontból következik, hogy a gyerekkel kapcsolatos időtömeg (azaz napi 24 óra) azaz az ébrenléti idejéből kb. 13 óraból is ki kell vennünk a részünket. No és itt már nem lehet abszolút értékű igazságosságról beszélni, mivel teljesen más időbeosztásban, körülményekben tudunk együtt lenni a gyerekünkkel.

Én jelenleg “itthon vagyok a kisbabámmal”, “főállású anyuka” vagyok, tehát korlátlan időben, gyakorlatilag egész napot együtt töltjük. A párom viszont 8 órát dolgozik, összesen 3 órát utazik, esténként tud kb. 1,5-2 órát a gyerekkel tölteni, jó esetben. Ebben a két órában benne van a közös vacsora is, amikor hárman vagyunk, picit azért játszunk hármasban is, tehát a hétköznapokban relatíve kevés időt tudnak kettesben tölteni. Vallom, hogy más a szülő-gyerek együttlét, ha nincs egy légtérben a másik szülő. Ebből fakadóan, nyilvánvalóan ki van többet a gyerekkel? A gyerekkel kapcsolatos terhek javarészt rajtam vannak. Ez (most:) nem panasz, hanem ténymegállapítás, de ez azzal is jár, hogy én szívom be a kis harmatos reggeli illatát, hallom többet a kacaját, és az “első” dolgok, változások is többnyire az én jelenlétemben történnek. Ez puszta matematika, a nagy számok törvénye.

Soha nem lesz matematikai egyenlőség szerinti igazságosság. Nem mérhető percekben, hogy ki mennyit foglalkozik a gyerekkel, kinek hány perc, óra, havi hány alkalom “kimenője”, szabadidős programja van. Vagy ha mérhető is, nem összehasonlítható.

Ami nem igazságos, az pont ez a méricskélés, adok-kapok.

Vannak nekünk alapköveink, amikhez tartjuk magunkat, vagy igyekszünk tartani magunkat:

1. Figyelünk arra, hogy legyen hármasban/kettesben/egyedül töltött idő, és a számunkra fontos dolgokat jó előre megtervezzük, bevéssük a közös google naptárba, akár hónapokra előre. Ez több előnnyel jár, növeli a biztonságérzetet, és jó dolog várakozni.

2. Külön programok szervezésénél, illetve a másik ilyen igényének elfogadásánál kiemelkedő jelentőségű, hogy legyünk tisztába vele, hogy az a másiknak, illetve saját magunknak miért fontos. pl. a párom snowboardozása jóval több, mint egy téli sport, nála ez megszállottság, sírig tartó szerelem, ami ráadásul párosul a fotózási, videózási szenvedélyével. És pont. Oda menni kell.

3. Szorosan ide tartozik, hogy ami a másiknak örömet okoz, abban támogatjuk és nem öljük egymást. Akkor is, ha időről, pénzről van szó, vagy emiatt le kell mondani egy saját programot.

4. Összehangolás, egyensúly megtalálása pedig a kommunikáción múlik. Ha megtaláljuk a saját szükségleteinket, vagy a párunk panasza, méricskélése mögött meghalljuk az ő szükségletét, sokkal könnyebb lesz megtalálni azokat a szabadidős programokat, amelyek valódi feltöltődést adnak, illetve ha a valódi vágyainkról beszélünk vádaskodás helyett rengeteg konfliktust megspórolhatunk. Bizalom és tisztelet. Őszintén el lehet mondani, hogy figyelj, nekem most arra van szükségem, hogy egyedül elugorjak a dm-be (gyerekágyas időszak), vagy hogy két órát áztassam magam a barátnőimmel az Árpád fürdőben.

5. Élni és élni hagyni.

A Gyermek születése előtt is szabad, önálló emberként tekintettünk egymásra, külön programokkal, esetenként külön célokkal. Attól, hogy a gyerekünk van, és minimálisra redukálódik a függetlenség és a gyerekkel kapcsolatos kötelezettségek, tevékenységek rengeteg időt elvesznek, ráadásul a külön programokban egymásra vagyunk utalva, attól még a kapcsolat viszonylatában tisztelnünk kell az önálló emberi lényt.

Végül, ha folyamatosan méricskélek, elfelejtek örülni a párom örömének. Ami nem jó. Hiszen egy párkapcsolatban, de minden emberi kapcsolatban örülni kell az örömnek, sikernek, gyarapodásnak, szerencsés fordulatoknak. Ha méricskélek, abszolút értékű igazságokat kajtatok excell táblában vezetve, akkor nem a megfelelő dologba ölök energiát. Sőt időt vesztek, ami egyébként is olyan szűken van mérve.

Viszont ha Ő örül, én is örülök, sőt a gyerekünk is. nyertes-nyertes-nyertes:)

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod, hátha más is hasznosnak találja 🙂

Kapcsolatból szövetség – 7 dolog, ami szorosabbra fűzi a köteléket

Mindenki ismer olyan párokat, akik vállvetve kelnek át az élet legviharosabb megpróbáltatásain, a hétköznap apró-cseprő problémáin, és az emberpróbáló kríziseken egyaránt, ők azok, akik befejezik egymás mondatait,önkéntelenül is keresik egymás közelségét, és olyan szívmelengető tekintettel néznek egymásra, amit látva a kevésbé harmonikus kapcsolatban élőket a sárga irigység kerülgeti.

Milyen szerencsések! – gondolod, és ha párkeresésben vagy felírod a listára a tökéletes férfit/nőt, ha egy kissé vérszegényebb kapcsolatban élsz, máris húzol egy strigulát a párod rossz tulajdonságai közé.

Micsoda tévedés! A kiegyensúlyozott, erős lelki háttérrel rendelkező kapcsolatok nem (csupán) csodás egymásra találások eredményei, a párok nem a kifürkészhetetlen sors eredményei, hanem olyan döntések, cselekvések következményei, amelyet minden áldott nap megtesznek.

De melyek ezek a dolgok, amelyek eltéphetetlen köteléket sodornak a szerelmesek közé?

Egymás támogatása: legyen szó kis vagy nagy célokról, fogadd el, hogy fontos a másiknak, vagy ha valamilyen trauma éri vagy egyszerűn nehéz helyzetben van.

Tisztelet: mindig, minden helyzetben légy tekintettel a másikra, tiszteld benne az embert, ne becsméreld, ne kicsinyeld le, és ne használj sértő jelzőket. A maró gúny nemcsak őt savazza, de téged és a kapcsolatot is. De ugyanígy, ne beszéld ki a háta mögött, a vele kapcsolatos problémákat vele beszéld meg.

Építő jellegű konfliktuskezelés és megbocsátás: lényeges, hogy a viták, nézeteltéréseket kellő mélységben megvitassátok, megértsétek egymás véleményét, álláspontját, és hogy ne tartsatok haragot. A megbocsátásnak hatalmas ereje van, ha a megfelelő módon, kellő empátiával és felelősségvállalással történik.

Egy nehéz helyzet megoldása együtt, túllendülés egy kritikus időszakon: a sorstársi közösségben átélt krízis és annak megoldása is sarkalatos pontja a kötelék szorosabbá fűzésének, hiszen ezek életünk fordulópontjai, kapcsolatunk próbái. Ha itt jól vizsgázik a pár együttműködésből, közös küzdelemből az olyan alap, amire a későbbiekben is lehet építeni.

Közös célok: bármilyen cél, ami egy kapcsolatnak irányt szab, közös elfoglaltságot, közös építkezést jelent. Segít abban, hogy tudatosabban éljünk a mindennapjainkban, lelki szemeinket a horizontra függesztve.

Közös hobbi: a közös minőségi idő eltöltése kulcsfontosságú a kötelékteremtésben, a pihenés, a sport, a vidám pillanatok átélése jelentős mennyiségű érzelmi tartalékkal látja el a kapcsolatot, kiszakít a napi mókuskerékből, irányt adhat társunk új szemszögből való megismerésének.

Szeretetteljes kommunikáció: hallgasd meg a másikat, figyelj rá, kezdeményezz beszélgetést, vegyél részt ne csak az eszeddel, hanem szíveddel-lelkeddel is a beszélgetésben. Tudatosan csökkentsd a rutinszerű, automatikus beszélgetést.

Kedvesség – méltatlanul alulértékelt értékeink

A kedvesség egyértelműen nem trendi, pozitív, de nem sok vizet zavaró, helyeske, aranyos, nem túl mély nyomot hagyó érték lett. Pedig ennek nem kellene így lennie!

A nyár elején Brugge-ben jártunk, és először nem is tudtam, hogy a csodálatos környezet mellett, mi az, amitől sokkal jobb volt a közérzetünk. Rövid gondolkodás után rájöttem, hogy a kedvességről van szó. Elsőkörben az udvariasság! Ez is megérne egy misét, de most unokatestvére, a kedvesség van soron. 

A kedvességet igenis emberszámba kellene venni, mert a kedvesség erő. A kedvesség hegyeket tud megmozgatni, és ami a legjobb, hogy megsokszorozva kapod vissza.

Számomra a kedvesség egy komplex érzelem: empátia, segítőkészség, életigenlés, tisztelet (saját magam és másoké) egybegyúrva. Egy olyan gesztus saját magam és a másik ember felé, hogy a világ szép hely, békében vagyok a világgal és önmagammal és ezt tudom sugározni. Egy kedves ember magabiztosságot tud sugározni, mert a kedvesség ad.

Igazi lélekerősítés, törődés egy másik emberrel, állattal, néha csak egy dícsérő szó, érintés, érdeklődés vagy segítség, vigasztalás formájában. Ráadásul igazi közösségépítő erő: kutatások megerősítették, hogy a “kedvesség” hasonlóan nevetéshez és az ásításhoz ragadós, így valójában hasznos dolog is kedvesnek lenni.

Van még egy kapcsolódási pont: a jóindulat. Szintén a kihalás szélén áll, tegyünk ellene. Legalább, úgy hogy ne kritizáljunk, tudom-tudom, nehéz megállni, hiszen kiszúrja a szemünket, hogy hát jessszusom, há mér vett fel miniszoknyát a sonkacombjaira, de hosszú távon, jobb, ha átállunk a jóindulatra. Szebben is öregszünk tőle. Van érdekesebb beszédtémánk is.

Szerintem ne legyen luxus a kedvesség. Ha jó napunk van, ha jól megy a sorunk, azért, ha pocsék, azért. Az igazi kihívás (haladóknak is!), ha bal lábbal keltél fel, akkor se mordulj rá a pénztárosra, ne vágj pofákat, ne mordulj rá a párodra, és ne duzzogj magadban. Helyette: bármikor dönthetsz úgy, hogy kedves vagy. Elsőkörben magadhoz, szeresd és tiszteld magad, óvd a testi-lelki egészségedet, pihenjél. Ne becsméreld magad, se magadban, se mások előtt. Ha ez megvan ugyanezt tedd meg a környezetedben élőkkel, pároddal, családoddal, barátaiddal, sőt idegenekkel.