Mediátortrükk #3

Az értő figyelem, az aktív odafigyelés ereje

Az értő figyelem a bizalmat táplálja

Ellenséges, feszült hangulatban lélegzetvisszafojtva ültem, a gyomrom görcsben, az  agyamban zakatoló gondolatokat élesen szakította félbe egy mondat:

  • Ő (17 éves fiú) nem fog mondani egy szót sem, nem beszél senkivel – a mondat kihívóan csengett, a hozzátartozó kézmozdulat szándékosan sértő, de engem inkább felrázott. Ha a szavak, ablakok vagy falak, akkor most a legnagyobb fal az én elmémből van, amit ítélkező gondolatokból és kritikából építettem. Kötelező jelleggel  mentem hozzájuk, munkaügyben, kényes témában. Már előre elképzeltem, hogy utálni fognak (megtörtént), ellenségesek lesznek (pipa) és a legkevésbé sem együttműködők.  Ráeszméltem, hogy a saját megbélyegző, elfogult véleményemmel voltam elfoglalva, ezért tudatosan kifújtam és beszívtam a levegőt és gondolatban új lapot kezdtem.

Egy tiszta lapot az elmémben, amelyre ők írták a szavakat és nem én.

Csak ültem és figyeltem, hallgattam, kérdeztem és szép lassan megláttuk egymást, óvatosan tapogatózva.  A csuklyásizmom ellazult,  és egyenletesen tudtam lélegezni. Először csak kérdeztem, aztán már kérdeznem se kellett, a fiatalember (aki ugyebár sose beszél) egyenesen a szemembe nézve élénken, mély átéléssel ecsetelt egy pikáns sztorit.

Másfél óra után teljesen a bizalmukba fogadtak és megosztották velem a családi történetüket.

Mit csináltam?

Mondhatnám, hogy semmit. Pedig de. Jelen voltam és úgy döntöttem rájuk figyelek. Amikor beszéltek, őket próbáltam megérteni, az érzéseiket, gondolataikat, az egész történetet, helyzetet. Nem azon kattogtam, hogy én mit tennék a helyében, vagy szerintem mit kellene érezni e az én értékrendem szerint. Csak ültem és figyeltem. Úgy igazán.

Ez a történet nem arról szól, hogy én milyen kiváló segítő szakember vagyok és milyen nagyszerűen tud hallgatni. Arról szól inkább, hogy Te is képes vagy egy lépést hátralépni és teljes figyelmeddel a másik felé fordulni.

A odafigyelés ajándék és a bizalom előszobája. Néha csak elég ott ülni és figyelni.

Mediátortrükkök #1

Szeretetteljes konfliktuskezelés a mindennapokban

„- Jó volt a Balatonon?

-Igen, jó volt”

Hát ebből nem sokat tudtunk meg.

Íme a második párbeszéd:

„-Milyen volt a Balatonon?”

” – Hú, rengeteg minden történt, ezt a  hétvégét minden bizonnyal Gerald Durrell és Brunella Gasperini saját szórakoztatásukra rittyentették. Miközben a felhőkön lóbálták a lábukat, egymást licitálták hogyan tudnának egy alsóörsi nyaralóba minél több gyereket, állatot és bolondos felnőttet bezsúfolni.

Indulás előtt végre láttam a vadonatúj unokaöcsémet, aki rettentően aranyos. Aztán lementünk a Balatonra a szüleimmel és a kisfiammal, a nyaralóban már ott voltak a húgomék , két kisgyerekkel és egy vakációzó kutyával. A kisfiam sír, hogy haza akar menni, hogy aztán cserébe vasárnap azon sírhasson, hogy haza kell menni. Halvacsora a kertben, aztán fülledt éjszaka, ide-oda mászkálás. Nyűgösen induló nap, aztán feloldódás, unokatesós rohangálás, szieszta és már jönnek is a rég nem látott rokonok. Vakmerő nagynéni kajakkal nekivág a viharnak, a vakációzó kutya mellé még két vendégkutya. Limoncello a tárgyalóban, grillkolbász sütögetés a „szélcsendes” helyen, vitorlás árbocok csilingelése. Szőke kisfiú, aki az illegális nyalókázás után minden alkalommal megeszik egy szem olajbogyót. Zöldet. Fürtös kislány, aki cicáskodva az ujja köré csavar mindenkit. Az én kisfiam éppen tanulja, milyen az unokatestvéresdi és nem hajlandó pólót cserélni. 48 órán át. Vihar után másnap Füred, lábon kihordott infarktusok, hogy mikor esnek kacsaetetés közben a vízbe. Papa odaadja a mobilját, hátha ugrani kell. Játszótér, fagyi, vizipisztolyozás, a hátsó ülésen két kisfiú rajzfilm figura hangon eszmét cserél fennkölt témákról: lehet-e rágógumizni ebéd előtt és otthon van-e a mama. Ebéd után szunyókálás, nincs kedvem összepakolni. Csordultig tele a szívem ezzel a hétvégével.”

No akkor mi a tanulság? Két kérdés, az egyik zárt a másik nyitott. Két válasz: az egyik zárt, a másik egy történet. Ha Te a történetre vagy kíváncsi, érdemes nyitott, kérdőszavas kérdéseket használni (Ki, Mi, Kit, Mit, Mivel, Hogyan, Miért, Mi okból stb.)

“A veszekedés összeköt” – érzékeny konfliktuskezelés 1. rész

Érzékeny konfliktuskezelés 1. rész

„A veszekedés összeköt.” (Bach-Weyden) Érzékeny konfliktuskezelés – sorozatindító

Ezzel a sorozattal elsősorban az a célom, hogy kicsit jobban megértsük, hogyan alakulnak, működnek a konfliktusok, mitől épít és hogyan rombol egy konfliktus, attól függően, hogyan kezeljük (nem kezeljük), illetve hogyan tekintünk rájuk.

Mire számíthatsz ebben minisorozatban?

  • A konfliktuskezelés 0. lépése, kötelékteremtés jelentősége
  • Beletekintünk a konfliktusok legmélyebb bugyraiba, mi van a veszekedések felszíne alján?
  • Átnézzük a konfliktuskezelési stratégiákat, típusokat.
  • Romboló veszekedések, visszatérő témák
  • Mediáció, párkapcsolati coaching miben segíthet
  • Konfliktuskezelési technikák a hétköznapokban
  • Változás útjai
  1. rész: A konfliktusokról

Egész életemben átugrottam a bevezetőket, Te ne tedd, fontos dolgokról szeretnék írni 🙂

A konfliktus az élet és a kapcsolatok természetes körforgásából alakul ki, a fejlődés elkerülhetetlen része. Ha egy napod végignézed, hány konfliktusba keveredtél (vagy keveredhettél volna), illetve mennyinek voltál szemtanúja, bizonyára egyetértesz velem, hogy ez átszövi az életünket, és attól, hogy elegánsan átsiklunk rajta (értsd: szőnyeg alá söprés), vagy a másikat meg sem látva, hallgatva „erőből lenyomjuk”, még vannak és dolgoznak. Ellenünk vagy értünk.

A konfliktus olyan, mint a levegő, lehet éltető, feltöltő, mint a friss hegyi levegő, de lehet mérgező is, fojtogató, vagy éles, mint amikor a hajnali mínusz 20 fokban kinyitod az ablakot. Lehet napfény, tavaszi virág illata, de lehet torokkaparó égetett műanyagszagú, amitől könnyezik a szemed, és napokig érzed a hajadban.

Mi is a konfliktus: vita, nézeteltérés, véleménykülönbség, összecsapás, küzdelem, civódás, erőteljesen negatív felhangja van. Vagy csak rossz a marketingje? Pedig egy vita, nézeteltérés, nemcsak destruktív, hanem konstruktív, építő jellegű is lehet.

Akkor destruktív, romboló, ha nem kezeljük, vagy nem megfelelően kezeljük. Természetesen ez nemcsak párkapcsolati konfliktusokra igaz, hanem minden emberi kapcsolatra, legyen az egy családi, baráti, munkahelyi kapcsolat, szomszédok, a mindennapi tevékenységeink, bevásárlás, posta, közlekedés, ügyintézés során előforduló kisebb nagyobb döccenőkre, nézeteltérésekre vitákra. Még ha egy lakatlan szigeten élsz, teljesen egyedül, akkor is szükséged van tudásra, megértésre a konfliktuskezelés területén. Hiszen gyakran saját magunkkal vannak a legnagyobb horderejű konfliktusaink, legbelül. Szerepkonfliktusok, feldolgozatlan veszteségek, elfojtott érzelmek, megannyi veszélyforrás, amelyek aláaknázzák kiegyensúlyozottságunkat, lelki békénket, egészségünket.

Szemléletváltásra van szükség, hogy meglássuk a konfliktusban a kihívást, hogy megoldandó problémának fogjuk fel, amely új utat nyit a másikhoz és önmagunkhoz, együttműködésre ösztönöz, párbeszédre tanít a másik emberrel. Ha jól kezeljük hidat képez az emberi kapcsolatainkban, fejlődésre ösztönöz és megerősít.

Ha elfogadjuk, hogy a viták, nézeteltérések természetes velejárói az emberi kapcsolatoknak, akkor az is egyértelmű, hogy mindannyian konfliktuskezelők vagyunk, hiszen valamit kezdünk ezekkel a konfliktusokkal. Ki leordítja a másik fejét, becsapja maga után az ajtót, így kiadva magából a feszültséget, van, aki a végletekig alkalmazkodik és nyel, van, akit csak a győzelem motivál, van, aki örökös megoldás vagy kompromisszumkereső.

Az is gyakori jelenség, hogy más-más emberi kapcsolatban vagy szituációban más módon kezeljük a konfliktusokat, vitákat. Van olyan is, hogy van lehetőség előre, jó időben felkészülni egy konfliktus kezelésére, van, hogy villámcsapásként ér.

De hogyan és mit? Mi a végkimenetele? Hogyan érezzük magunkat utána? Hogy érzi magát a másik? Lehangoltan, mérgesen, szorongva, bizalom vesztve, dühösen, szomorún, sebzetten, tele veszteségérzettel, kiszolgáltatottsággal?

A jó hír, hogy az érzékeny, tudatos konfliktuskezelés tanulható, illetve nem muszáj rögtön ügyvédhez, bírósághoz rohannod, ha valamilyen problémád van, nagyszerű alternatív vitarendezési eszközök (pl. mediáció) érhetőek el.

Hogy miért érzékeny konfliktuskezelés? Mert hiszek abban, hogy megfelelő tudással, rálátással, felelősségérzettel másként tudunk viszonyulni magához a konfliktus jelenségéhez és a vitában álló másik személyhez, illetve önmagunkhoz is. Ha megismerjük saját magunkat, illetve a hozzánk közel állók mozgatórugóit, akkor nem elsodor minket egy nézeteltérés, hanem lassan-lassan képessé válunk (valamelyest) uralni, kézben tartani.

A címbeli idézet veszekedés/vita valóban összeköt, ha jól használjuk, ha lehetőségként, megoldandó feladatként tekintünk rájuk. Tartsatok velem a sorozat többi részében is.

Ha tetszett, örülök minden visszajelzésnek, véleménynek, illetve, oszd meg másokkal is, hátha érdekesnek találják.

Szép napot kívánok: Réka

Párkapcsolati buktató VII. – Leszámolás a démonizálással – nézőpontváltás

Azaz, sosem a személy a probléma egy konfliktusban

Ahogy éleződik egy konfliktus, egyre inkább hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a konfliktus oka és eredője a másik fél SZEMÉLYE. A másik fél személyisége, szavai, tettei, indulatai, világnézete, véleménye stb. – úgy általában a másik fél.

Hadd meséljek el egy történetet Nektek arról, hogy milyen ereje van annak, ha váltunk egy másik nézőpontra:

„Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov, az egykori ellenségek végül barátok lettek. A kérdésre,hogy mitől lettek barátok, főleg az után, hogy Reagan előzőleg Gorbacsovot „a gonosz birodalom fejének” nevezte, Gorbacsov egy interjúban az mondta, a válasz egyszerű:

Felhagytunk egymás démonizálásával.

Példaként említette egy 1985-ben lezajlott feszült találkozójukat, amelyen semmire sem jutottak. Heves szóváltást követően Reagan felállt, hogy elhagyja a tárgyalótermet. Amikor az ajtóhoz ért, megállt megfordult, és tudatállapotát és érzelmeit egy pillanat alatt a haragról a meggyőződésre állította át.

Megváltozott tudatállapotában nyugodt hangon így szólt: – Ez így nem megy. Tegeződhetünk? Szeretnék úgy tárgyalni, mint férfi a férfival, mint vezető a vezetővel és elérni valami érdemlegeset.

Gorbacsov válaszul kezet nyújtott, és azt mondta: – Szervusz Ron.

Reagan válaszolt: – Szervusz, Mihail.

Ez volt a kezdete a barátságnak, amely Reagan haláláig tartott. Gorbacsov később azt mondta: – Olyan meggyőzőek voltak a szavai, hogy nem tudtam nemet mondani.”

Ez történet elementáris erővel hatott rám a mondanivalójával. Kiválóan szemlélteti, milyen fantasztikus ereje van annak, ha az ember átállítja az agyát és a szívét egyszerre egy másik nézőpontra. Egy olyan nézőpontváltás erejét mutatja be, ahol a velünk konfliktusban álló személyre nem mint ellenségre, hanem mint emberre tekintünk. Ezzel a másik emberrel úgy próbáljuk megoldani a konfliktust, hogy a feltárjuk a konfliktus valódi mélységeit, és köteléket teremtünk. Igen, nem leromboljuk, lerohanjuk, megsemmisítjük, hanem teremtünk. Köteléket, egyezséget, megállapodást, kapcsolatot, újrakezdést, barátságot, együttműködést.

Mindig hozhatsz egy olyan döntést, hogy átállítod a tudatállapotodat, mint Reagan elnök. Sokszor embert próbáló, máskor egyenesen lehetetlennek tűnik, de próbáld meg. Tudom, nehéz kiszállni a veszekedésspirálból, gúzsba kötnek a heves érzelmek, indulatok, megbénítanak pattanásig feszült helyzetek.  Nehéz ilyenkor gondolkodni, illetve ha a gondolat megjelenik annak alapján cselekedni. Viszont! Kellő tudatossággal és „nyugalmi” időben vagy kisebb érzelmi bevonódással járó viták, hétköznapi stresszhelyzetekben való gyakorlással lassacskán tudsz változtatni. Ha egyszer megtapasztalod, hogy képes vagy irányítani a tudatállapotodat, és ezzel a konfliktusokhoz való hozzáállásodat, kötelékteremtő képességedet, az gyökeres változást fog hozni saját magadhoz illetve embertársaidhoz főződő kapcsolataidban. Még egyszer: ez egy döntés, ami hatalmas lelki, szellemi szabadságot ad.

Ez a történet számomra azért is „erős”, mert rámutat arra, hogy ha két ilyen formátumú ember világégések kellős közepén, kiélezett politikai helyzetben tudott egymás felé nyitni egy olyan vitában, ahol milliók sorsa volt a tét, akkor mi a párunk felé is tudjuk megtenni ezt a bizonyos nézőpontváltást.

Ha tetszett a bejegyzés, kérek szépen egy like-ot, illetve oszd meg, hátha mást is érdekel. Minden észrevételt, véleményt szívesen fogadok.

Szeretettel: Réka

/A történet forrása: Bob Bapes: „Coaching the Terrorist on Your Team”, George Kohlrieser: Túszok a tárgyalóasztalnál, Háttér Kiadó/

Párkapcsolati buktató VI. – Párbeszéd, ami csak a fejünkben van – folytatódik a leszámolás a gondolatolvasás mítoszával

Korábban arról írtam, milyen kommunikációs zsákutcát okoz annak elvárása, hogy a párunk találja ki minden gondolatunkat. De mi van azzal, amikor feltételezéseket gyártunk azzal kapcsolatban, ami (szerintünk) a másik fejében van?

„Későn jövök, ne várj meg”  – olvasta a szűkszavú üzenetet a lány, és sóhajtva félretette a mobiltelefonját, majd kiment a konyhába, tett-vett, megkeverte a lecsót, kinyitotta az ablakot, megetette a kutyát, lezárta a lecsó alatt a gázt,  elmosogatta a serpenyőt, eltörölgette és  kiterítette a konyharuhát. Aztán lehajolt a kiskutyát megsimogatni.

Csupa megszokott gépies mozdulat, de a gondolatai messze jártak. Nem a kiskutya selymes szőre körül és nem is a körül, hogy a lecsóillatból hamarosan lecsószag lesz. Hallgassunk csak bele egy picit:

>>Vajon mi dolga lehet már a héten a másodszor? Gondolhatta volna, hogy nagyon várom? Miért csak egy üzenetet ír? Miért nem telefonál? Ha túlórázik, fel szokott hívni. Nem számít neki, hogy a kedvencét főztem. Nem számítok neki. Biztosan nem dolgozik, de akkor mit csinál. Már fontosabbak neki a haverok. Nyilván söröznek, és pont arról panaszkodik, milyen unalmas minden estét velem tölteni. A haverjai azzal húzzák, hogy papucs, Ő kikéri magának, de a szálka ott marad az agytekervényeiben és piszkálja. Ráébred, mennyivel felszabadultabbnak érezte magát nélkülem. Mennyivel felvillanyozóbb és izgalmasabb az élet nélkülem. Főleg spontánabb. Jaj, nem kellett volna annyira rágnom a fülét, hogy igyekezzen hazaérni. Vagy lehet, hogy Teri néni hétvégi viccelődése tett be hétvégén, hogy alig várja az esküvőnket. Francba legalább ne kacsintgatna hozzá. Áh, már mindegy volt, egy hónapja látom, hogy valami nem oké. Megunt, alig nézett fel amikor próbálgattam a ruhákat, kövérnek lát. Biztos szakítani akar, csak nem mer vele előhozakodni, vagy megvárja még a szülinapomat. Vagy várja, hogy ma kiboruljak, azért nem jött ma sem, meg tegnapelőtt sem. Micsoda gyávaság erre várni, hogy én mondjam ki a végét. Hárítja a felelősségét, múltkor is azon járt az esze, hogyan térhetne ki a nyaralás megbeszélése alól. Hiába, no nem szeret…<<

„Haladó” verzió, amikor mondasz magadban valamit és a párod nevében meg is válaszolod. Szigorúan csak fejben, lehet a párod elmerülten videójátékozik, kertészkedik, sportol, mindeközben Te a saját kis világodban felépítettél egy képzeletbeli élethelyzetet, szituációt. A fejetekben lévő történet kb. olyan hasonlóságot mutathat, mint egy pókemberes képregény meg a Révai Nagylexikon.

Meddig lehet ezt folytatni? A végtelenségig. Meddig érdemes folytatni? Semeddig.

Ez a jelenség azért félrevezető, mert készpénznek vesszük, hogy tudjuk, mi zajlik a másikban és ezekkel „dolgozunk.” Az eredmény számos esetben csak nyomokban van köszönőviszonyban azzal, mit gondol, érez a másik.

Mit lehet tenni?

  • észlelni, hogy ez a monológ/párbeszéd csak a fejedben létezik
  • észlelni, hogy milyen romboló hatású ez a kapcsolatodra
  • tudatosítani, hogy ez egy olyan spirál, amely önmagát gerjeszti, de Te képes vagy megállítani, azzal, hogy nem engeded a kezdőgondolatot tovább burjánozni
  • hanem megkérdezed magad, hogy ez most a társad gondolata, érzése stb, vagy csak egy feltételezés, ha igen a válaszod, állítsd le mindjárt ennél az első kósza gondolatnál, (a hősnőnk is jobban járt volna ha az ínycsiklandozó lecsót belakmározza és elviszi sétálni a kutyát, és belefeledkezik a csaholásába, dögönyözésébe)
  • megtalálni a probléma gyökerét, vagyis beazonosítani a lelkünk mélyében keringő szükségleteket, érzéseket, amelyeket veszélyben érzünk: bizalom, biztonság, tisztelet, odaadás, szeretet, odafigyelés, törődés, minőségi idő, önbizalom, egészséges önkép, egészséges párkapcsolati kép stb. Ezen akár érdemes lehet szakemberrel együtt dolgozni.

A legfontosabb talán az összes közül, hogy NE FELTÉTELEZZ, HANEM KÉRDEZD meg a párodat. A leghatásosabb ellenszer az őszinte kommunikáció, mert az építi és erősíti a bizalmat, így a probléma gyökerét tépi ki. A kérdezés fortélyaival kapcsolatban hamarosan érkezik egy cikk, bővebben pedig egy őszi workshop témája lesz.

További hasznos gondolatok a témában:

https://beszeljunkrola.webnode.hu/szolgaltatasok/

Ha tetszett, kérek szépen egy like-ot, és megköszönöm, ha megosztod, hátha mást is érdekel. Mindig nagyon örülök a visszajelzéseknek, örömmel olvasom a hozzászólásokat 

Szép napot kívánok: Réka

Nyersen vagy félig átsütve, körítéssel? – avagy egy adag őszinteség rendel

„Én csak őszinte voltam!” – vágta oda az arcába, azzal a hanyagul elegáns mozdulattal, ahogyan ma délben a kisfiam az ebédmaradékot, illetve én a sáros tornacipőt dobom a sarokba.

„Olyan a lábad ebben a cipőben, mint egy kötözött sonka”

„Buta vagy ehhez a pozícióhoz”

„Rondák a fogaid, és röhejesen nézel ki.”

„Egy rakás szerencsétlenség vagy”

„Én biztos nem adnék üveges bébiételt a kisbabámnak, milyen anya az ilyen…”

Ez nem őszinteség, ez tapintatlanság, leminősítés, nyersesség, pocskondiázás, mondjuk ki bunkóság. Azokat meg köszönjük, de nem kérjük.

Nem azt mondom, hogy hazudni kell, szépíteni,  egy jó kapcsolat alapköve az őszinteség, a bizalom elengedhetetlen kelléke, kell a konfrontáció is, és fontos, hogy a párod ismerje meg az igazi, valódi véleményedet, mondanivalódat, lényedet.

Gyerekként azt hittem az őszinteség annyi, hogy igazat kell mondani. Felnőttként is hasonlóan gondolom, viszont arra már rájöttem, hogy nincs abszolút igazság, az én igazságom nem feltétlenül a te igazságod. Illetve az sem mindegy, hogyan élünk vele.

Tehát az őszinteség alapvető szükséglet, megint a HOGYAN –on van a hangsúly.

Hogyan is lehetsz őszinte, anélkül, hogy kézigránátként használd, vagy nyers húst találj fel?

  1. hozzávaló: Tapintat

„A tapintat és a gyöngédség emberfelettien érzékel. Igen, e két képesség emberfeletti.” /Márai Sándor/

Szóval ember legyen a talpán, aki ehhez hozzá tud fűzni valamit, szóval a tapintat megtalálja a módját, hogy úgy fejezzen ki kritikát, hogy az tükrözze a jószándékát, és megtalálja azt a kifejezésmódot, hogy ne bántsa meg a másikat.

Pl. „Úgy látom, ez a cipő nem annyira előnyösen formálja a lábadat, nézd meg azt a másik fazont, szerintem az kiemelné a bokádat.”

2. hozzávaló: Időzítés

Ennél a pontnál megint az empátiás képességedre lesz szükség, hogy megtaláld azt a pillanatot, amikor egy kényes kérdéssel előhozakodsz, tudod ez olyan, hogy nem rúgunk bele fekvő emberbe. Persze az sem követendő példa, amit én tettem kiskoromban, ha rossz jegyet kaptam, hogy folyamatosan lestem anyukámat, vajon mikor megfelelő a pillanat, hogy ezt közöljem vele. Érdekes módon folyton úgy ítéltem meg, hogy nincs itt az a pillanat, de a szülői értekezlet előtti óra határozottan nem volt megfelelő.:)

3. hozzávaló: Támogatás

Mindeközben érezze a másik, hogy értékeled az erőfeszítéseit, vele vagy a problémában, együtt keresed vele a megoldást.

Pl. „Úgy gondolom talán több erőfeszítést kellene tenned, hogy precízebb munkát adjál ki a kezedből. Mit gondolsz, miben tudnék Neked ebben segíteni?”

4. hozzávaló: Fejlődési irány megfogalmazása

Párom ezt a kis fűszert rendszeresen alkalmazza, amikor kikérem valamiben a véleményét.

Az technikája, hogy kiemel valami pozitívumot, illetve elmondja, hogy mit lehetne továbbfejleszteni:

„Nagyon tetszik a téma, de szerintem bővebben ki lehetne fejteni, úgy érthetőbb lenne.”

5. hozzávaló: Elfogadás

Itt arra gondolok, hogy fogadd el a másik más véleményen van, más a belső világa, másként érzékeli a világot, nem biztos, hogy vevő lesz az őszinteségedre, illetve, hogy magáévá akarja tenni.

+ Adalék:

Természetesen vannak olyan kapcsolatok vagy inkább szituációk, amibe belefér a nyers őszinteség, hiszen akad, aki szereti a tatár beefsteket is.

Ha tetszett, kérek szépen egy like-ot, és megköszönöm, ha megosztod, hátha mást is érdekel. Mindig nagyon örülök a visszajelzéseknek 🙂

Szép napot kívánok: Réka

Párkapcsolati buktató III. – rutinból beszélgetünk

Mi történik, amikor rutinból vezetünk?

Mész a kis megszokott útvonaladon, megtetted már ezerszer, együtt dudorászol a rádióval, gondolataid a bevásárlólista vagy jobb esetben az álmaid körül forognak, hirtelen belehasít a dudálás erőszakos hangja, téged kiver a víz, egy másik autó totál szemben van és vezetője hát hogyan is mondjam kissé ki van kelve magától. Arcodat izzadt tenyeredbe hajtod és megfogadod, jobban figyelsz.

Szóval ez egy eléggé kézenfekvő dolog, hogy ne vezess rutinból, de mi van azzal, ha rutinból beszélgetsz? Különösen a pároddal, családoddal?

Hát legalább olyan kockázatokat rejt, mint a rutinból vezetés.

Ugyanis ilyenkor, nem gondolkodunk, nem vonódunk be, sem a lelkünk, sem a szívünk, de igazából az agyunk sem vesz részt a beszélgetésben. Igazából nem is nevezném beszélgetésnek inkább instant kérdés-válasz, vagy halomba dobált mondatokkal. A legégetőbb hiány a másikhoz való kapcsolódás hiánya.

Ilyenkor úsznak be a képbe:

  • a közhelyek, hiszen könnyen hozzáférhetőek, könnyen elsüthetőek, szinte 0 agymunkát igényelnek;
  • rutin témák a leghétköznapibb dolgokról, a legunalmasabb formában tálalva (napi teendők, ki teregessen ki, hol van ez, az, időjárás…)
  • pletykák, a memóriából könnyen előhalászhatóak, helyenként még úgy is tűnhet, hogy szórakoztató (a pletykának egy teljes bejegyzést szánok majd)
  • odafigyelés hiánya: olyan “hallgatóság”, aki csak fizikailag van jelen, de abszolút nem ér el hozzá az információ (mondjuk meg is értem valamilyen szinten, hogy a fentiek nem hozzák extázisba…)

A valódi beszélgetés köteléket teremt, fenntartja a párkapcsolatot a legnehezebb időkben is, remek konfliktusmegelőző módszer, de csak akkor, ha részt veszünk be, nemcsak a szánkkal, hanem a fülünkkel, eszünkkel, szívünkkel, teljes lényünkkel.

Gyere el az előadásunkra, ahol a bensőséges, kötelékteremtő beszélgetések erejéről és minden csínjabínjáról szó lesz.

Jelentkezz most, az első húsz jelentkező ajándékot kap:

https://beszeljunkrola.webnode.hu/

Párkapcsolati buktató II. Igen, de … a világ legnépszerűbb játéka

„Igen, de…” a világ első számú társasjátéka

Egy játék, amit (szinte) mindenki játszik. Tudod ez az, amikor valójában nemet akarnál mondani, de udvariasságból, bizonytalanságból nem mersz vagy nem tudsz nemet mondani. Ez az „igen, de” távolról sem igen, hiszen valójában burkolt ellenvetés, elutasítás, így blokkokat okoz a kommunikációban, és gátolja az őszinte, bensőséges beszélgetés kibontakozását.

Talán sokszor állsz a másik oldalon is (főleg, ha a segítő szakmából jössz), amikor segítségért, tanácsért fordulnak hozzád, és minden megoldási javaslatodra érkezik egy kifogás. „Igen, de arra nincsen időm. Igen, de ahhoz korán kell kelni. Igen, de az megerőltető/fárasztó. Igen, de akkor el kell költözni…. A végén csüggedt csönd, futottunk egy tökéletesen hiábavaló kört.

Ha érdekel, hogyan lépj ki ebből a játszmából, hogyan használj egy ennél jóval építőbb jellegű kommunikációt és ehhez hasonló tippeket is szívesen meghallgatnál, gyere el az előadásunkra, jelentkezz most:

https://beszeljunkrola.webnode.hu/

A csendes erő

Csend a mai világban?

Zajos a világ, ömlik a zene, a beszéd, a csacsogás, autótülkölés, motorhangok, pittyeg a telefon, zúg a számítógép, furcsa, ha egy pillanatig nem hallunk semmit.. Mindenhol szól valami. Mindenki beszél, vagy élőben, vagy telefonon, mindenfélén keresztül. Társaságban főleg, hatványozottan. Mintha mindenki késztetést érezne, hogy egy pillanatnyi kis csendet megtöltsön sokszor értelmetlen csevegéssel, közhelyekkel, csakhogy ne legyen csend. Én úgy gondolom rohanó, hangos, dübörgő világunkban jó a csend, pihenés a testnek, léleknek.

Sokszor lebecsüljük a csendet. Pedig hatalmas ereje van, és remekül használhatjuk konfliktusos szituációkban.

Mire és hogyan használhatjuk kommunikációs technikaként?

Hogyan? A csend, mint konfliktuskezelési eszköz? Igen! Mediációs tárgyaláson számos esetben alkalmaztam elakadás, vagy passzív ügyfelek esetén. Hogyan működik? Borzasztó egyszerűen, némi bátorság kell bedobni, akarom mondani csendben maradni. Ez az első pár pillanatban kissé kényelmetlen, néznek rám, hogy “Na mi van, neked nem dolgoznod kéne, elbambulál?”, aztán egymásra, vakaróznak, babrálják a tollat, zörögnek a papírokkal, vizet isznak, köhécselnek, a szobára kissé nyomasztóan rátelepszik a csend. A kezdeti zavar egyre erőteljesebb, a csend jelenléte egyre súlyosabb, én pedig egyre inkább várakozóan nézek, hogy rádöbbenjenek lépni kell valamit. 

Sokszor ahhoz, hogy kézbe vegyük a dolgokat (az életünket), az kell, hogy megéljük egy helyzet reménytelenségét, illetve azt az érzést, hogy ez a szituáció magától nem fog megoldódni, más nem fogja megoldani, és ha csak nem történik csoda, nekünk kell megoldani. Nekünk kell kiverekedni magunkat, megoldást javasolni, kreatív ötletekkel előállni.

Valami olyasmi történik, mintha egy gödörbe estél volna, tök sötét van és várod a segítséget. Az első sokk után a mobilodhoz nyúlsz. Nyúlnál, de kiesett a zsebedből. Négykézláb körbetapagatózol, de sehol nem találod. Aztán kiabálással próbálkozol, de senki nem hallja. Kénytelen leszel Te saját magad, lépésről, lépésre, göröngyökön, fűcsomókon keresztül kimászni a gödörből.

Ez történik a csendben is. Belátjuk, hogy vagy nincs segítség, vagy tenni kell a segítségért. Nekünk kell kezdeményezni, és nem arra várni, hogy a társunk/anyukánk/barátunk mindent megold.

Szép lassan megtanulunk, képessé válunk felelősséget vállalni a tetteinkért, a véleményünkért, a megnyilvánulásunkért. A dolog szépsége, hogy ezáltal nő az önbizalmunk, hiszen csupa olyan dolgot teszünk, amihez eddig nem volt bátorságunk, mégis megtettük.

Kapcsolatból szövetség – 7 dolog, ami szorosabbra fűzi a köteléket

Mindenki ismer olyan párokat, akik vállvetve kelnek át az élet legviharosabb megpróbáltatásain, a hétköznap apró-cseprő problémáin, és az emberpróbáló kríziseken egyaránt, ők azok, akik befejezik egymás mondatait,önkéntelenül is keresik egymás közelségét, és olyan szívmelengető tekintettel néznek egymásra, amit látva a kevésbé harmonikus kapcsolatban élőket a sárga irigység kerülgeti.

Milyen szerencsések! – gondolod, és ha párkeresésben vagy felírod a listára a tökéletes férfit/nőt, ha egy kissé vérszegényebb kapcsolatban élsz, máris húzol egy strigulát a párod rossz tulajdonságai közé.

Micsoda tévedés! A kiegyensúlyozott, erős lelki háttérrel rendelkező kapcsolatok nem (csupán) csodás egymásra találások eredményei, a párok nem a kifürkészhetetlen sors eredményei, hanem olyan döntések, cselekvések következményei, amelyet minden áldott nap megtesznek.

De melyek ezek a dolgok, amelyek eltéphetetlen köteléket sodornak a szerelmesek közé?

Egymás támogatása: legyen szó kis vagy nagy célokról, fogadd el, hogy fontos a másiknak, vagy ha valamilyen trauma éri vagy egyszerűn nehéz helyzetben van.

Tisztelet: mindig, minden helyzetben légy tekintettel a másikra, tiszteld benne az embert, ne becsméreld, ne kicsinyeld le, és ne használj sértő jelzőket. A maró gúny nemcsak őt savazza, de téged és a kapcsolatot is. De ugyanígy, ne beszéld ki a háta mögött, a vele kapcsolatos problémákat vele beszéld meg.

Építő jellegű konfliktuskezelés és megbocsátás: lényeges, hogy a viták, nézeteltéréseket kellő mélységben megvitassátok, megértsétek egymás véleményét, álláspontját, és hogy ne tartsatok haragot. A megbocsátásnak hatalmas ereje van, ha a megfelelő módon, kellő empátiával és felelősségvállalással történik.

Egy nehéz helyzet megoldása együtt, túllendülés egy kritikus időszakon: a sorstársi közösségben átélt krízis és annak megoldása is sarkalatos pontja a kötelék szorosabbá fűzésének, hiszen ezek életünk fordulópontjai, kapcsolatunk próbái. Ha itt jól vizsgázik a pár együttműködésből, közös küzdelemből az olyan alap, amire a későbbiekben is lehet építeni.

Közös célok: bármilyen cél, ami egy kapcsolatnak irányt szab, közös elfoglaltságot, közös építkezést jelent. Segít abban, hogy tudatosabban éljünk a mindennapjainkban, lelki szemeinket a horizontra függesztve.

Közös hobbi: a közös minőségi idő eltöltése kulcsfontosságú a kötelékteremtésben, a pihenés, a sport, a vidám pillanatok átélése jelentős mennyiségű érzelmi tartalékkal látja el a kapcsolatot, kiszakít a napi mókuskerékből, irányt adhat társunk új szemszögből való megismerésének.

Szeretetteljes kommunikáció: hallgasd meg a másikat, figyelj rá, kezdeményezz beszélgetést, vegyél részt ne csak az eszeddel, hanem szíveddel-lelkeddel is a beszélgetésben. Tudatosan csökkentsd a rutinszerű, automatikus beszélgetést.