Mediátortrükkök #1

Szeretetteljes konfliktuskezelés a mindennapokban

„- Jó volt a Balatonon?

-Igen, jó volt”

Hát ebből nem sokat tudtunk meg.

Íme a második párbeszéd:

„-Milyen volt a Balatonon?”

” – Hú, rengeteg minden történt, ezt a  hétvégét minden bizonnyal Gerald Durrell és Brunella Gasperini saját szórakoztatásukra rittyentették. Miközben a felhőkön lóbálták a lábukat, egymást licitálták hogyan tudnának egy alsóörsi nyaralóba minél több gyereket, állatot és bolondos felnőttet bezsúfolni.

Indulás előtt végre láttam a vadonatúj unokaöcsémet, aki rettentően aranyos. Aztán lementünk a Balatonra a szüleimmel és a kisfiammal, a nyaralóban már ott voltak a húgomék , két kisgyerekkel és egy vakációzó kutyával. A kisfiam sír, hogy haza akar menni, hogy aztán cserébe vasárnap azon sírhasson, hogy haza kell menni. Halvacsora a kertben, aztán fülledt éjszaka, ide-oda mászkálás. Nyűgösen induló nap, aztán feloldódás, unokatesós rohangálás, szieszta és már jönnek is a rég nem látott rokonok. Vakmerő nagynéni kajakkal nekivág a viharnak, a vakációzó kutya mellé még két vendégkutya. Limoncello a tárgyalóban, grillkolbász sütögetés a „szélcsendes” helyen, vitorlás árbocok csilingelése. Szőke kisfiú, aki az illegális nyalókázás után minden alkalommal megeszik egy szem olajbogyót. Zöldet. Fürtös kislány, aki cicáskodva az ujja köré csavar mindenkit. Az én kisfiam éppen tanulja, milyen az unokatestvéresdi és nem hajlandó pólót cserélni. 48 órán át. Vihar után másnap Füred, lábon kihordott infarktusok, hogy mikor esnek kacsaetetés közben a vízbe. Papa odaadja a mobilját, hátha ugrani kell. Játszótér, fagyi, vizipisztolyozás, a hátsó ülésen két kisfiú rajzfilm figura hangon eszmét cserél fennkölt témákról: lehet-e rágógumizni ebéd előtt és otthon van-e a mama. Ebéd után szunyókálás, nincs kedvem összepakolni. Csordultig tele a szívem ezzel a hétvégével.”

No akkor mi a tanulság? Két kérdés, az egyik zárt a másik nyitott. Két válasz: az egyik zárt, a másik egy történet. Ha Te a történetre vagy kíváncsi, érdemes nyitott, kérdőszavas kérdéseket használni (Ki, Mi, Kit, Mit, Mivel, Hogyan, Miért, Mi okból stb.)

Párkapcsolati buktató VI. – Párbeszéd, ami csak a fejünkben van – folytatódik a leszámolás a gondolatolvasás mítoszával

Korábban arról írtam, milyen kommunikációs zsákutcát okoz annak elvárása, hogy a párunk találja ki minden gondolatunkat. De mi van azzal, amikor feltételezéseket gyártunk azzal kapcsolatban, ami (szerintünk) a másik fejében van?

„Későn jövök, ne várj meg”  – olvasta a szűkszavú üzenetet a lány, és sóhajtva félretette a mobiltelefonját, majd kiment a konyhába, tett-vett, megkeverte a lecsót, kinyitotta az ablakot, megetette a kutyát, lezárta a lecsó alatt a gázt,  elmosogatta a serpenyőt, eltörölgette és  kiterítette a konyharuhát. Aztán lehajolt a kiskutyát megsimogatni.

Csupa megszokott gépies mozdulat, de a gondolatai messze jártak. Nem a kiskutya selymes szőre körül és nem is a körül, hogy a lecsóillatból hamarosan lecsószag lesz. Hallgassunk csak bele egy picit:

>>Vajon mi dolga lehet már a héten a másodszor? Gondolhatta volna, hogy nagyon várom? Miért csak egy üzenetet ír? Miért nem telefonál? Ha túlórázik, fel szokott hívni. Nem számít neki, hogy a kedvencét főztem. Nem számítok neki. Biztosan nem dolgozik, de akkor mit csinál. Már fontosabbak neki a haverok. Nyilván söröznek, és pont arról panaszkodik, milyen unalmas minden estét velem tölteni. A haverjai azzal húzzák, hogy papucs, Ő kikéri magának, de a szálka ott marad az agytekervényeiben és piszkálja. Ráébred, mennyivel felszabadultabbnak érezte magát nélkülem. Mennyivel felvillanyozóbb és izgalmasabb az élet nélkülem. Főleg spontánabb. Jaj, nem kellett volna annyira rágnom a fülét, hogy igyekezzen hazaérni. Vagy lehet, hogy Teri néni hétvégi viccelődése tett be hétvégén, hogy alig várja az esküvőnket. Francba legalább ne kacsintgatna hozzá. Áh, már mindegy volt, egy hónapja látom, hogy valami nem oké. Megunt, alig nézett fel amikor próbálgattam a ruhákat, kövérnek lát. Biztos szakítani akar, csak nem mer vele előhozakodni, vagy megvárja még a szülinapomat. Vagy várja, hogy ma kiboruljak, azért nem jött ma sem, meg tegnapelőtt sem. Micsoda gyávaság erre várni, hogy én mondjam ki a végét. Hárítja a felelősségét, múltkor is azon járt az esze, hogyan térhetne ki a nyaralás megbeszélése alól. Hiába, no nem szeret…<<

„Haladó” verzió, amikor mondasz magadban valamit és a párod nevében meg is válaszolod. Szigorúan csak fejben, lehet a párod elmerülten videójátékozik, kertészkedik, sportol, mindeközben Te a saját kis világodban felépítettél egy képzeletbeli élethelyzetet, szituációt. A fejetekben lévő történet kb. olyan hasonlóságot mutathat, mint egy pókemberes képregény meg a Révai Nagylexikon.

Meddig lehet ezt folytatni? A végtelenségig. Meddig érdemes folytatni? Semeddig.

Ez a jelenség azért félrevezető, mert készpénznek vesszük, hogy tudjuk, mi zajlik a másikban és ezekkel „dolgozunk.” Az eredmény számos esetben csak nyomokban van köszönőviszonyban azzal, mit gondol, érez a másik.

Mit lehet tenni?

  • észlelni, hogy ez a monológ/párbeszéd csak a fejedben létezik
  • észlelni, hogy milyen romboló hatású ez a kapcsolatodra
  • tudatosítani, hogy ez egy olyan spirál, amely önmagát gerjeszti, de Te képes vagy megállítani, azzal, hogy nem engeded a kezdőgondolatot tovább burjánozni
  • hanem megkérdezed magad, hogy ez most a társad gondolata, érzése stb, vagy csak egy feltételezés, ha igen a válaszod, állítsd le mindjárt ennél az első kósza gondolatnál, (a hősnőnk is jobban járt volna ha az ínycsiklandozó lecsót belakmározza és elviszi sétálni a kutyát, és belefeledkezik a csaholásába, dögönyözésébe)
  • megtalálni a probléma gyökerét, vagyis beazonosítani a lelkünk mélyében keringő szükségleteket, érzéseket, amelyeket veszélyben érzünk: bizalom, biztonság, tisztelet, odaadás, szeretet, odafigyelés, törődés, minőségi idő, önbizalom, egészséges önkép, egészséges párkapcsolati kép stb. Ezen akár érdemes lehet szakemberrel együtt dolgozni.

A legfontosabb talán az összes közül, hogy NE FELTÉTELEZZ, HANEM KÉRDEZD meg a párodat. A leghatásosabb ellenszer az őszinte kommunikáció, mert az építi és erősíti a bizalmat, így a probléma gyökerét tépi ki. A kérdezés fortélyaival kapcsolatban hamarosan érkezik egy cikk, bővebben pedig egy őszi workshop témája lesz.

További hasznos gondolatok a témában:

https://beszeljunkrola.webnode.hu/szolgaltatasok/

Ha tetszett, kérek szépen egy like-ot, és megköszönöm, ha megosztod, hátha mást is érdekel. Mindig nagyon örülök a visszajelzéseknek, örömmel olvasom a hozzászólásokat 

Szép napot kívánok: Réka