A legtöbben már rájöttünk, hogy a stabil és egészséges önbecsülés nélkül lehet élni, csak nem annyira kellemes. Sőt időnként kifejezetten fájdalmas. Gyenge önbecsüléssel nehezen állunk ki magunkért, gondot okoz a határhúzás. Alacsony önbecsüléssel nincs tartásunk, nem találjuk a helyünket, nem hallatjuk a hangunkat. Ha nincs egészséges önbecsülésünk vajmi kevés esély van rá, hogy jó kapcsolatot ápoljuk magunkat, és legyen önbizalmunk célokat kitűzni és cselekedni. Ráadásul tudjuk, hogy ezek a jelenségek nem virágoztatják fel a párkapcsolatot.
Így minden szempontból érdemes stabil és egészséges mértékű önbecsülést építeni.
Ha most dühösen felhúztad a szemöldököd vagy legyintettél – tudom, hogy a csapból ez folyik, ne légy ideges, küldök egy ölelést és olvass tovább.
A legtöbben törekszünk is az önbecsülésünket felépíteni, de sokszor akadályokba ütközünk és elbizonytalanodunk. (Ami – váratlan és meglepő módon😊- szintén nem kedvez az önbecsülés építésének.)
Bármit építünk, alap kell hozzá. Alap kell a háznak, alap kell az önbecsülésünknek (homokvárakkal nem foglalkozunk, főként szeles időjárásnak), szóval sziklaszilárd alap kell nekünk.
Ez az alap lesz az önelfogadás. Tudom-tudom, majd elfogadod magadat, ha szebb, okosabb, türelmesebb, kedvesebb, vagy már lesz önbecsülésed netalántán „önelfogadóbb” leszel.
Szerencsére azonban ez nem így működik. Az önelfogadást akármelyik pillanatban el lehet kezdeni, nulla önbecsüléssel, pocsék hangulatban, náthásán vagy PMS szindrómával.
Akár ebben a pillanatban is. Mert mi az önelfogadás?
Igent mondunk önmagunkra. Szövetséget kötünk önmagunkkal. Felszabadítjuk önmagunkat. Együttérzünk önmagunkkal.
Önelfogadás nélkül nincs fejlődés. Az örök kiindulópont, egy bátor szembenézés önmagunkkal, hogy milyenek is vagyunk. A magunk teljességében, szépséggel, jósággal, nehézséggel, félelemmel és bánattal. Igen, a hibáinkkal.
Elismerjük és befogadjuk a valóságot. Nem szépítünk, nem mismásolunk, nem menekülünk tagadásba. Hiszen, hogyan tudnám meghaladni azt, amit letagadok. Hogyan tudnék megfelelő tanulságot levonni egy hibás döntés után, ha nem vallok színt magam előtt sem.
Mi nem az önelfogadás?
Sokan azzal söprik le az önelfogadás gondolatát, hogy az önelfogadás tutyimutyivá tesz, elzárja a fejlődést, lerázza magáról a felelősséget: „Ó hát én nem tudok határokat szabni, túl nehéz nekem” „Én már csak ilyen felfortyanó típus vagyok, anyám is ilyen volt, nincs mit tenni”
Nem önelfogadás, ha letagadjuk a problémáinkat és pink cukormázzal vonjuk be. A cukormáz alatt tovább fog rohadni. „Igazából már nem is szoktam annyit kiabálni” „Nem is olyan vészes ez az aggódás” „Legfeljebb hitelkártyára veszek tejet”
Hölgyeim, ez NEM önelfogadás, ez önáltatás. Önbecsapás. Önmagunk megtagadása.
Az önelfogadás nem hamis belenyugvás a hibáinkba, gyengeségeinkről, nem jelenti azt, hogy lemondunk arról, hogy változzunk vagy hogy jobbá váljunk. Pont ellenkezőleg, kiindulópontként rögzítem a realitást: „Hajlamos vagyok felkapni a vizet vita közben.” „Foltos a homlokom. „ „Rendetlenség van a könyvespolcomon.” „Túlságosan sokat aggódom.” „Meggondolatlanul költekezek, ha parfümök vannak a közelemben.”
Mondd ki hangosan ezeket. Könnyű? Nem! Olykor piszok nehéz! De amíg nem mondjuk ki, nem nézünk velük farkasszemet, addig megfoghatatlan porfelhőként kavarog bennünk, és olyanok leszünk, mint a koromba esett szivárvány.
Ha iszonyatosan nehezedre esik egyáltalán nekiállni (de figyelj! valamiért még mindig olvasol), akkor fogadd el azt az érzést: „Félek az önelfogadástól” „Nehezemre esik elfogadni magamat” „Van ez a harag bennem saját magam felé, amikor arra gondolok, hogy kiabálok veszekedés közben”
A lényeg, hogy ne nyomd el magadban ezeket az érzéseket, ne harcolj ellenük. Az ellenállásod ugyanis csak erősíti ezeket az érzéseket. Fogadd el, ismerd fel, mondd ki az érzéseidet, hibáidat, gyengeségeidet.
Őszinte leszek, az önelfogadás útja hosszú és kanyargós. Nem fogunk hétfőről keddre rózsaszín felhőkön ugrálni csillámpóni módjára és nem oldja meg varázsütésre minden problémánkat.
Szerencsére. Valami sokkal fontosabb dolog fog történni. Felszabadítod magad a bűntudat, az önostorozás alól. Elengeded mások hibáztatását és felelősséget vállalsz a sorsodért. Elindulsz a fejlődés útján.
