Önelfogadás – önáltatás és csillámpónik nélkül

A legtöbben már rájöttünk, hogy a stabil és egészséges önbecsülés nélkül lehet élni, csak nem annyira kellemes. Sőt időnként kifejezetten fájdalmas. Gyenge önbecsüléssel nehezen állunk ki magunkért, gondot okoz a határhúzás. Alacsony önbecsüléssel nincs tartásunk, nem találjuk a helyünket, nem hallatjuk a hangunkat. Ha nincs egészséges önbecsülésünk vajmi kevés esély van rá, hogy jó kapcsolatot ápoljuk magunkat, és legyen önbizalmunk célokat kitűzni és cselekedni. Ráadásul tudjuk, hogy ezek a jelenségek nem virágoztatják fel a párkapcsolatot.

Így minden szempontból érdemes stabil és egészséges mértékű önbecsülést építeni.

Ha most dühösen felhúztad a szemöldököd vagy legyintettél – tudom, hogy a csapból ez folyik, ne légy ideges, küldök egy ölelést és olvass tovább.

A legtöbben törekszünk is az önbecsülésünket felépíteni, de sokszor akadályokba ütközünk és elbizonytalanodunk. (Ami – váratlan és meglepő módon😊- szintén nem kedvez az önbecsülés építésének.)

Bármit építünk, alap kell hozzá. Alap kell a háznak, alap kell az önbecsülésünknek (homokvárakkal nem foglalkozunk, főként szeles időjárásnak), szóval sziklaszilárd alap kell nekünk.

Ez az alap lesz az önelfogadás. Tudom-tudom, majd elfogadod magadat, ha szebb, okosabb, türelmesebb, kedvesebb, vagy már lesz önbecsülésed netalántán „önelfogadóbb” leszel.

Szerencsére azonban ez nem így működik. Az önelfogadást akármelyik pillanatban el lehet kezdeni, nulla önbecsüléssel, pocsék hangulatban, náthásán vagy PMS szindrómával.

Akár ebben a pillanatban is. Mert mi az önelfogadás?

Igent mondunk önmagunkra. Szövetséget kötünk önmagunkkal. Felszabadítjuk önmagunkat. Együttérzünk önmagunkkal.

Önelfogadás nélkül nincs fejlődés. Az örök kiindulópont, egy bátor szembenézés önmagunkkal, hogy milyenek is vagyunk. A magunk teljességében, szépséggel, jósággal, nehézséggel, félelemmel és bánattal. Igen, a hibáinkkal. 

Elismerjük és befogadjuk a valóságot. Nem szépítünk, nem mismásolunk, nem menekülünk tagadásba. Hiszen, hogyan tudnám meghaladni azt, amit letagadok. Hogyan tudnék megfelelő tanulságot levonni egy hibás döntés után, ha nem vallok színt magam előtt sem.

Mi nem az önelfogadás?

Sokan azzal söprik le az önelfogadás gondolatát, hogy az önelfogadás tutyimutyivá tesz, elzárja a fejlődést, lerázza magáról a felelősséget: „Ó hát én nem tudok határokat szabni, túl nehéz nekem” „Én már csak ilyen felfortyanó típus vagyok, anyám is ilyen volt, nincs mit tenni”

Nem önelfogadás, ha letagadjuk a problémáinkat és pink cukormázzal vonjuk be. A cukormáz alatt tovább fog rohadni. „Igazából már nem is szoktam annyit kiabálni” „Nem is olyan vészes ez az aggódás” „Legfeljebb hitelkártyára veszek tejet”

Hölgyeim, ez NEM önelfogadás, ez önáltatás. Önbecsapás. Önmagunk megtagadása.

Az önelfogadás nem hamis belenyugvás a hibáinkba, gyengeségeinkről, nem jelenti azt, hogy lemondunk arról, hogy változzunk vagy hogy jobbá váljunk. Pont ellenkezőleg, kiindulópontként rögzítem a realitást: „Hajlamos vagyok felkapni a vizet vita közben.”  „Foltos a homlokom. „ „Rendetlenség van a könyvespolcomon.” „Túlságosan sokat aggódom.” „Meggondolatlanul költekezek, ha parfümök vannak a közelemben.”

Mondd ki hangosan ezeket. Könnyű? Nem! Olykor piszok nehéz! De amíg nem mondjuk ki, nem nézünk velük farkasszemet, addig megfoghatatlan porfelhőként kavarog bennünk, és olyanok leszünk, mint a koromba esett szivárvány.

Ha iszonyatosan nehezedre esik egyáltalán nekiállni (de figyelj! valamiért még mindig olvasol), akkor fogadd el azt az érzést: „Félek az önelfogadástól” „Nehezemre esik elfogadni magamat” „Van ez a harag bennem saját magam felé, amikor arra gondolok, hogy kiabálok veszekedés közben”

A lényeg, hogy ne nyomd el magadban ezeket az érzéseket, ne harcolj ellenük. Az ellenállásod ugyanis csak erősíti ezeket az érzéseket. Fogadd el, ismerd fel, mondd ki az érzéseidet, hibáidat, gyengeségeidet.

Őszinte leszek, az önelfogadás útja hosszú és kanyargós. Nem fogunk hétfőről keddre rózsaszín felhőkön ugrálni csillámpóni módjára és nem oldja meg varázsütésre minden problémánkat.

Szerencsére. Valami sokkal fontosabb dolog fog történni. Felszabadítod magad a bűntudat, az önostorozás alól. Elengeded mások hibáztatását és felelősséget vállalsz a sorsodért. Elindulsz a fejlődés útján.

Mediátor trükk #7 – Mit érzek? Dühös vagyok vagy félek

„Egy vihar hozhat tisztulást, de sohasem tisztázást.”

Az érzelmek hiteles megélése és értelmezése, keretbe helyezése kiemelten fontos, segít önmagunk és a társunk megértésében. Az érzelmek a belső iránytűként funkcionálnak, hiszen információval látnak el minket, egy helyzet kapcsán, hogy mit szeretnénk és mire van szükségünk.

Damascio kutatásai szerint szinte lehetetlen döntéseket hoznunk anélkül, hogy az érzelmeinkre támaszkodnánk. Mivel minden érzelem energia, így önkéntelenül is motiváló erőt képviselnek: a düh a küzdéshez nyújt energiát, a szomorúság láthatóvá teszi a veszteségeinket, így gondoskodást és támogatást vált ki másokból.

Érzelmi energiánk természetesen nem maradnak a légüres térben, ahogyan kapcsolatba lépünk a másikkal (pl. társunkkal) az érzelmek egymással is kommunikálnak. Az egyik érzelem választ nyújt egy másikra, kiegészíti azt. A kapcsolatban a félelem kifejeződése a másik megnyugtatásának a vágyát hívja elő, ha a szomorúságunkat tárjuk a másik elé, arra általában együttérzés a válasz, a harag viszont engedékenységet vagy visszautasítást vált ki.

Mi a jelentősége mindennek?

Sokszor megtörténik, hogy a párkapcsolati konfliktusok során gyakran dühös védekezést fejezünk ki, ahelyett, hogy fájdalmunkat vagy a félelmünket fejeznénk ki. Ha például szomorú vagyok valami miatt, ahelyett, hogy ezt a sebezhetőségemet élném meg és kommunikálnám, dühösen a páromra támadok. Nem meglepő, hogy ezek után a várt együttérzés és támogatás helyett a vagy hasonló dühös reakciót vagy eltávolodást kapok válaszul. 

A düh, a harag fontos vészjelző funkciót tölt be, sokszor pont arra figyelmeztet, hogy valamilyen félelem, szomorúság dolgozik Benned (vagy a párodban és azért dühös), ha megpróbáljuk megérteni, hogy abban az adott szituációban mi megy végbe bennünk, utána sokkal könnyebb lesz hitelesen kommunikálni azt az érzelmet, amit valóban érzünk. Ha nem haraggal próbáljuk oldani a bennünk lévő feszültséget (amikor egyébként félünk, szomorúak vagyunk), akkor nagyobb eséllyel őszintén meg tudjuk beszélni a szituációt.

Fontos tehát, hogy minél inkább megértsd mi zajlik Benned: minél szélesebb körben érdemes feltárni (akár leírni), mit érzel, akár testi tünetekkel (tompa nyomás a gyomorban, hasonlatokkal (pl. letaglózva érzem magam, mint akin átment az úthenger).

Ehhez együttérzéssel kell fordulni saját magamhoz, ott lenni magammal, ha ez megvan áttenni az együttérző fókuszomat a másik félre, Ő hogyan érzi magát, mit szeretne.

Az érzelmeink hiteles megélésének egyik jó segítő eszköze lehet az érzelmi napló vezetése. Állíts be naponta többször időzítőt, és vesd papírra milyen érzések és milyen gondolatok kavarognak Benned.

A jelenlét – leggyorsabb út az örömhöz

„- Nem hiszem el, megint eltelt egy hét!” kiáltott fel a nő, kétségbeesetten pörgetve a napokat a szamárfüles határidő naplóban…

Hatalmas sóhajjal végigfuttatta tekintetét a rengeteg feljegyzésen: megbeszélés, határidők, védőnő, bevásárlás, csupa-csupa kötelezettség….

„Vajon mennyi minden történt, MINDEKÖZBEN, hogy én rohantam a gyereknek leárazott esőnadrágért, idegeskedtem a megbeszélés miatt, bosszankodtam a szennyeshalom és a rendetlenség miatt?”

Mi történt? Valahol halványan az agya (de inkább a szíve mélyéről) elősorjáztak kósza emlékfoszlányok: a hajnali nap rozéarany fénye, ahogyan beszűrődik és táncot jár az elsötétített szobában, a gyerekek kócos, gyűrött mosolya, nagy kacagás, mezítlábas talpak csattogása, maszatos kis kezek a homokozóban, a fehér ruhára csöpögő csokifagyi, a párja fáradt arcán végigfutó mosoly….

„Hol voltam én?”

„Fogalmam sincs….ott voltam, de mégsem. A hajnali napsugarak simogatása helyett gyomorgörccsel ültem a laptopom előtt, amikor a gyerek homokos volt a szempillájáig, azon aggódtam hazaérünk-e időben…, aztán Gizi üzenetére válaszoltam Messengeren, majd bosszankodtam, hogy az új fehér ruhából soha nem jön ki a folt, a párom pedig…oh mennyi mindent elmulasztottam…”

A nő esete a szamárfüles határidőnaplójával bár sarkított, de nem egyedi. Sokszor hajlamosak vagyunk a múlton rágódni, a jövőn aggódni és ez bizony a párkapcsolatunkba is beszűrődik: elveszítünk értékes közös pillanatokat, olyan értékes gyöngyszemeket, mint egy felvillanó mosoly, egy kedves pillantás, váratlan simogatás.

Ahhoz, hogy valódi jelenlétünk legyen a jelenben, érdemes megbékélni a múlttal, levonni a tanulságot, erővel, szeretettel tekinteni a jövő felé, de mit kezdjünk a jelennel?

Például, dönthetünk úgy, hogy minden érzékszervünkkel, minden szeretetünkkel ott vagyunk a pillanatban, dédelgetjük azt a pillanatot. Ehhez remek segítség az 5 érzékszerv gyakorlat:

  • Ha úgy érzed elvesztetted a kapcsolatot a jelen pillanattal, vegyél néhány mély levegőt lassan fújd ki és figyeld meg a különböző érzékszerveiddel:
  • 5 dolgot, amit magad körül látsz 
  • 4 hangot, amit hallasz 
  • 3 dolgot, amit tapintasz  
  • 2 illatot, amit érzel 
  • 1 ízt, amit érzel 

Nézzünk fel abból a szamárfüles határidőnaplóból, telefonból és kezdjünk el ott lenni, ahol vagyunk. Úgy igazán.

Írd ki, írd le, írd össze – az írás a boldogság szolgálatában

Kezeket fel, ki imádja rajtam kívül a szép tollakat, tűfilceket, guszta füzeteket, határidőnaplókat? Ki az, aki még áhítatosan szaglászik a papírboltban? Halmokban állnak a szép füzetek és sajnálod megkezdeni?

Pedig számtalan módon állíthatod a praktikus mindennapok és a lelki életed szolgálatába a füzetecskéket! Igen a színváltós kiscicásat is 🙂

Az agykutatók számtalan fejlesztő hatását ismerik a kézírásnak: fejleszti a kommunikációs képességet, a beszédet, a kreativitást és még a térérzékelést is. Ha kézzel írunk valamit, akkor az agyunk emocionális része is szerepet kap, hiszen alkotunk, és bónuszként a kézzel leírt dolgokra jobban emlékszünk.

Engem mindig megnyugtat a toll sercegése a papíron, ha kézzel akár csak pár szót is felfirkantok emlékeztetőnek, listát írok, jobban tudok koncentrálni, és az összeszedettebbnek érzem magam.

Mire használom a kézírást: konzultációk alkalmával nagyobb súlyt kapnak a leírt célok, ötletek, elérni kívánt állapotok, a mediációs folyamat is írásba foglalt megállapodással ér véget.

Mire használom a magánéletemben a kézírást/írást?

Pármondatos naplóírás:

Sokszor így beszélgetek magammal, korábban írtam az állandó belső párbeszéd fontosságáról, hát ennek remek eszköze a naplóírás: elmélyülésre, elemzésre késztet, letisztulnak a megfogalmazandó érzések, kirajzolódik a valódi probléma, illetve megkönnyebbülök egy-egy nehezebb helyzet papírra vetésétől.

Zsenge koromban én is átestem a „Kedves Naplóm, ne haragudj, hogy (már megint) hetek óta nem írtam…” , de mióta felszabadultam/felszabadítottam magam a napi rendszeres fogalmazványok terhe alól, és csak néhány mondatot firkálok le, a határidő naplómba, sokkal jobban működik a dolog. Néhány hónap, év távlatából visszatekintve néhány sor is lehet jó emlékezetfrissítő, elgondolkodtató, hogy ami akkor foglalkoztatott, mivé fejlődött, érdemes volt-e aggódni (az esetek 99,9%-ban nem!), nem mellesleg a kisfiammal kapcsolatos élményeket is ide jegyzem fel. Róla néhány mondat is értékes kincs. Szóval az a kevésnek tűnő feljegyzés is jóval több, mint a semmi, így ha idő vagy motiváció hiány tart vissza a klasszikus naplózástól, akkor itt a Te naplód.

Hálanapló írása:

Tudom, nagyon elterjedt manapság, de hidd el, nem véletlenül. Még a hálanaplók felkapottsága előtt életem egy nehéz korszakában gyűjtögettem össze minden este „öt dolog, amit imádtam ma” címmel azokat a dolgokat, amiért hálás voltam. Aztán valahogy kikopott az életemből, de mostanság, hogy reneszánszukat élik a hálanaplók, újra rákaptam. Miért? A hála érzése növeli az önbecsülést, az elégedettség érzését, képessé tesz arra, hogy a negatív helyzetekben is meglásd a jót, illetve a hála megélése arra késztet, hogy kiűzze a szívedből a haragot, irigységet, bánatot.

Kedvet kaptál? Akkor vágj bele, mi sem egyszerűbb, fogj bármilyen füzetet (persze ha szeretnél, vásárolhatsz kifejezetten e célra gyártott szépségeket, de ez ne késleltesse a hálanapló elkezdését) és kezd el ma. Vezetheted reggel vagy este, a tapasztalat az, hogy általában a reggeli időszak az általánosabb értékek számbavételére alkalmasabb, míg este a nap történéseit is elemezve, több konkrétumot szedünk össze.

Tippek: a fő szempont a rendszeresség, vezesd naponta, és próbálj minél több konkrét eseményt, dolgot, helyzetet észrevenni, és ahogy a módszer magával ragad , hogy egyre fogékonyabbá az élet szépségeire.

Braindump:

Borítsd ki a szemetet is az agyadból. Ha úgy érzed felrobbansz, vagy a gondolataid egymást kergetik, vagy annyira összetolultak, hogy beleszédülsz, végy egy üres papírt és öntsd rá, válogatás nélkül. Lesz benne teendő, bosszankodás, elmélkedés máskor csupa értelmetlen dolog ömlik ki. Megkönnyebbülést hoz és segít tisztázásban, illetve néha hasznos gyöngyszemek is felbukkanhatnak. Ha a sérelmeinket papírra vetjük, akár utána össze is tépjük, az elengedés egyik apró, de fontos lépése lehet.

Nanowrimo:

A novemberi regényíró kihívás lényege, hogy novemberben minden egyes nap írj 1667 szót, és a hónap végére lesz egy 50000 szavas regényed. A kihívás atyja, Chris Baty szerint az íráshoz egyetlen dolog szükséges, ami nem más, mint a Határidő. Életem első ilyen kihívása teljesen beszippantott, és bár még magamnak sem mutatnám meg, hatalmas élmény volt: hajnalban felkelni, csak hogy pár száz szót bepötyögjek, ködös hajnalakon a cselekményszálakat szőni, a végén holtfáradtan utolsó órákban világot megváltani. Ráébresztett arra, hogy nem kell felhatalmazás, végzettség, diploma stb., hogy (a saját magam szintjén) alkossak és a végeredménytől függetlenül büszkeséggel tölt el, hogy végigcsináltam.

Bővebb információ Timinél, akinél 6 évvel ezelőtt rábukkantam a kihívásra, hálás vagyok Neki 🙂

Ti hogy álltok a kézírással? Mikor és mit írtok kézzel?