Modern nőiesség #3 – Mi a Te nőiesség történeted?

Mi a Te nőiesség történeted?

A nőiesség egy létezésforma, egy különleges minőség. Velünk született kincs, ami zsigerből jön, áramlik és körülölel.

Csupa színbe-illatba burkolt ezerarcú varázslat. Osztozunk ebben az ősi minőségben, mégis totálisan mások vagyunk.

A nőiességünket ugyanis rengeteg dolog formálja az idők során. Percről percre, évről évre, tapasztalásról tapasztalásra alakítjuk a saját nőiességünket.

Ahhoz, hogy megértsük a nőiességünket, gyakran vissza kell nyúlnunk a múltba. És nem, nem elég ha a születésedtől vizsgálódsz, érdemes mélyebbre ásni. Női energia fonta lánc vagyunk: hordozzuk anyáink, nagyanyáink, nagynénink, dédanyáink, ükanyaink genetikáját, tapasztalását, emlékeit, nőiesség üzeneteit. Kimondott és kimondatlan szavak, mondatok láthatatlan alakként ülnek most is a vállamon és egy egész „szabályrendszer”: mi illik, mit tehet meg a nő és főleg mit nem.  Ez annak ellenére így van, hogy harcos és kevésbé harcos feministák neveltek, akik egyben rendkívül nőies nők voltak😊

Csaknem három éve foglalkozom mélyebben a családfámmal (amit mindenkinek nagy szeretettel ajánlok) és bizton állíthatom, hogy a legelemibb hatást a női transzgenerációs üzenetek tették rám. Visszafejtettünk szálakat és leporoltunk titkos ládikákat, sírtam, nevettem, de leginkább meghatódtam. Egy lépéssel közelebb kerültem ezekhez a csodálatos nőkhöz és talán meg is értettem valamit. Hogy miért színezte aggodalom a jókedvet, mi volt az oka annak a bizonyos fürkésző tekintetnek. Milyen sztori van a pengeéles üzenet mögött. Megértettem saját korábban érthetetlennek tűnő reakciómat, furának vélt gondolatomat, illetve jelentést kaptak az önkéntelenül formálódó szavak, amiket utólag sokszor visszaszívtam volna. Ahogy egyre inkább életre keltek a nőalakok, úgy kerültem önmagamhoz is közelebb.

Kibontakozott egy történet, aminek én is a részese vagyok. Egy szépséges örökség, ami néha nyomja a vállaimat, néha olyan erőt ad, hogy a világot is kifordítom a sarkából.

Könnyű abba a hibába esni, hogy valamilyen nehézségeinkre magyarázatot találunk, és elkeseredetten úgy gondoljuk, nincs mit tenni, hiszen egy erős mintázat tart fogságban minket vagy generációkról generációra ismétlődik valamilyen negatív esemény, ami megtépázza a nőiességünket. A transzgenerációs üzenetek kutatása valódi felelősségvállalás nélkül csupán egy újabb csinos kifogás és önigazolás gyűjtemény.

 Megérteni a történetünket a tények, az események szintjén egy fontos lépés az önismereti úton. A következő lépcsőfok annak átélése, hogyan dolgoznak bennünk ezek a nőiesség  üzenetek. Hogyan rezonál egy dédmama sztorija a Te élethelyzetedben és mit kaptunk Tőlük. Aztán szemezgetjük ezeket az üzeneteket, ahogyan Hamupipőke válogatta a lencsét: Szolgál-e az üzenet engem, hogyan tudnám átalakítani az én életemre, hogy építsen, erősítsen… felelősséget vállalni… így leszünk képesek egyenes derékkal hordozni és magunkhoz ölelni a mi nőiességtörténetünket.

Modern nőiesség #2 – Miért pont modern nőiesség?

Miért pont modern nőiesség?

Sokat gondolkodtam milyen címet adjak a nőiességet körbejáró munkáimnak. Hiszen a nőiesség, mint maga a nő is, rejtélyes, illékony, megfoghatatlan varázslat.

Elfelejtettük, hogy a nőiesség egy létezésmód, egy minőség, egy belső forrás.

A nőiességnek nem egy arca van és nem szűkíthető le egy dimenzióra. Mély szomorúsággal tölt el, ha nőtársaim természetes nőiességüket lenyomva egy külső kreált nőiség eszménynek akarnak megfelelni. Az pedig kifejezetten kihoz a sodromhoz, ha valaki kívülről le akarja nyomni a torkunkon, hogy milyennek KELL lenni egy igazi nőnek.

A mai nő az elvárások szorításában rákényszerült arra, hogy elnyomja nőiességét, gyengeségnek, hiábavaló csacskaságnak bélyegezve meg. Elvágta magát a saját ösztönös nőiességétől. Nehéz a férfiak uralta világban nőnek lenni. (és férfinak is, de ez egy másik történet!)

Aztán hirtelen most mindenki meg akarja mondani, hogy mi fán terem a nőiesség. Amit eleink zsigerből éreztek azt mi könyvekből akarjuk megtanulni. „Nem érzem magam igazi nőnek” „Nincsenek jó mintáim a nőiességre” „Félek, hogy gyenge leszek, ha megélem a nőiességemet”

/Fontos kitérő: A nőiesség megfoghatatlan varázsa áll az egyik oldalon, a másik oldalon viszont nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy milyen rettenetes női sorsok vannak, a nők helyzete mennyi kiszolgáltatottságot, erőszakot, emberi jogok sárba tiprását is rejti magában/

Ide-oda kapálózunk,  instant nőiesség konzerveket fogyasztunk, kissé izzadtságszagú igyekezettel. Mégis egy hatalmas űr tátong a belsőnkben.

Így a mai nő egyre sürgetőbb belső kényszert érez arra, hogy újradefiniálja a nőiességét. Örömmel látom, hogy csodálatos nők alkotnak női közösségeket és inspirálják egymást a közös úton.

Szeretném, ha a jelenkor egy modern női reneszánsz lenne.

Szeretném, ha képesek lennénk visszanyúlni a nőiség gyökereihez.

Szeretném, ha a magunk képére formálhatnánk a saját nőiességünket.

Szeretném, ha senki nem akarná megmondani milyen a nőies nő.

Szeretném, ha senki nem akarna magára erőszakolni egy bizonyos nőiesség képet.

Szeretném, ha minden nő felfedezné a nőiség esszenciáját.

Szeretném, ha a nőiesség mentes lenne sztereotip leegyszerűsítésektől.

Szeretném, ha a nőiesség nem lenne egyenlő sem a tárgyiasítással, sem a gyengeséggel, sem a kiszolgáltatottsággal.

Szeretném, ha végre minden nő vallhatná: Nőnek lenni ajándék és lehetőség.

Modern nőiesség #1 – Női létünk ciklikussága

Napjainkban a nőiesség keresése, (újra)felfedezése, ébresztése testi-lelki-szellemi szinten egyaránt fókuszban áll. A munkám során is sokszor merül fel kérdésként, hogyan lehetnénk nőiesebbek, hogyan élhetjük meg a női lét teljességét.

A nőiességét sokfajta egészen konkrét vagy felettébb misztikus úton meg tudjuk közelíteni, én ma egy hétköznapinak tűnő, de annál fontosabb „gyökérterületét” hoztam Nektek.

Hogyan viszonyulunk a női létünk ciklikusságához, illetve konkrétabban a saját menstruációs ciklusunkhoz? Tudatában vagyunk-e a hormonok lüktető játékának, a folyamatos körforgásnak vagy üveges szemmel, kétségbeesetten kutatunk az emlékezetünkben a nőgyógyásznál, mikor volt az utolsó mensesünk, illetve bosszankodunk, hogy „már megint megjött”.

Hogyan éljük meg a menstruációt hónapról hónapra? És hogyan éljük meg a ciklusunk egyéb szakaszait, ezt az állandó megújulást, hiszen a ciklusunk életünk minden egyes pillanatában hat ránk, nemcsak a vérzés idején.

Bizonyára ismert számodra is, hogy a menstruáció utáni napokban fokozatosan emelkedik az ösztrogénszint, egyre lendületesebbek, energikusabbak, társaságkedvelőbbek vagyunk. Ez a felfelé ívelő tendencia – ami alatt imádunk öltözködni, nőiesen megjelenni, akár a társaságban, akár a férjünk oldalán tündökölni – a középidőben, az ovuláció környéken csúcsosodik ki. Ráadásul az érzéki vonzerőnk, a libidónk is az egekbe szökkent. Kicsattanunk a szépségtől, a vitalitástól: szikrázó báj, eleven vidámság kéz a kézben járva erősíti az elbűvölő nő hatását.

Vajon tudatában vagy-e ezt az időszakot uraló tünékeny csodálatos szépségű női energiáknak? Élsz-e ezzel a kisugárzással? Magától értetedőnek veszed vagy hálával fogadod, hogy ilyenkor terhelhetőbb vagy és jobb teljesítményre vagy képes?

Menjünk tovább! A tündöklés elhalványul: a hormonális változások fokozatos tompulást hoznak, C. Molnár Emma pszichológus találóan „mattabb” időszaknak nevezi. A bőr fakóbbá válhat, pattanások jelenhetnek meg, puffadás, ingerlékenység kopogtathat, ahogyan a menses közeledik. Az energiaszintünk lecsökken és szívesebben vagyunk a négy fal között. Számos kutatás foglalkozott vele, hogy a hormonális ingadozások akként is hatnak ránk, hogy kevésbé vonzónak, elesettnek érezhetjük magunkat.

Hogyan tekintesz magadra a ciklusod árnyékosabb „mattabb” napokra, a nőiesség befelé forduló, erőt gyűjtő részére?

Ostorozod magad, hogy nem bírsz annyit vagy ingerlékenyebb vagy?  Veszekedéssel vagy énromboló szokásokkal vezeted le a benned lévő feszültséget?

Vagy tisztelettel és együttérzéssel fordulsz magadhoz, és megadod magadnak a pihenési és befelé fordulási lehetőségeket? Képes vagyok-e kifelé is képviselni ezeket az igényeimet? Milyen viszonyt ápolok a ciklusommal, női szerveimmel, foglalkozom-e velük, figyelek-e a jelzéseikre?

Tiszteld és szeresd a nőiségedet. Szeresd és ismerd meg a saját ciklusodat, igényeidet és vállalj érte felelősséget. Az önszeretet ilyenkor leginkább az öngondoskodásban testesül meg. Kapcsolódj ily módon is a belső nőiességedhez.

Mediátor trükk #13 – Érzelmi szabadságharc

Az  érzelmi rabság egyik formája, hogy úgy érezzük, felelősséggel tartozunk a másik érzelmeiért, rosszkedvéért, pocsék hangulatáért. Ha dühös, biztos mi rontottunk el valamit, ha szomorú, akkor a mi hibánk, ha kimerült, mi fárasztottuk ki…. Pedig nem veheted a válladra a másik rossz hangulatát. Sokszor láthatjuk, hogy ha valamilyen feszültség uralkodik el a családban, akkor a feleség/családanya mintegy „udvari bohócként” görcsösen igyekszik  felvidítani a családot, mindenáron jó hangulatot teremteni.

Nem azzal van a probléma, hogy segíteni szeretnél. Nem azzal van a gond, hogy örömet akarsz csempészni a gondterhes napokba, vagy megfőzöd a kedvenc ételét, ha tudod,  hogy stresszes napja volt. Végképp nem azzal van a baj, hogy törődsz vele.

A gond ott kezdődik, ha Te azt érzed, az Ő rossz hangulata a Te válladon nyugszik és a Te felelősséged, vagy egyenesen a Te hibád. Ebben is van egy évezredes kódolás, hiszen a női gondoskodás, az érzelmi élet rendezése hagyományosan asszonyi erőket kíván. De mindenki a saját érzelmeiért felelős. Mindenki saját maga dönti el, hogyan reagál egy eseményre. A Te döntésed, hogyan reagálsz a párod rosszkedvére, dühére. Jelen lehet lenni  és lehet segíteni, szolidarítani anélkül, hogy átvennéd az Ő érzelmét és magadra pakolnád a felelősséget. 

A másik terület, ami még jobban igényli az óvatos forradalmat a mártírkodás. A mártírkodás alatt azt a végletekig önfeláldozó túlzott alkalmazkodást és az ezt kísérő szemrehányást értem, amivel szintén magunkra és a kapcsolatainkra pakolunk pár tonna rabláncot.

Hogyan is működik ez a mártírkodás? Van egy belső parancs, amelynek hatására elhittük, hogy akkor vagyunk szerethetőek, ha mindig mi teszünk a másik kedvére, mindig mi alkalmazkodunk, magyarán szólva alárendelődünk. Az a tapasztalatom, hogy még a legcsendesebb mártír is jól hallható, látható. Ha másból nem az arckifejezéséből, sóhajaiból tetten érhető az üzenet, hogy ő bizony most feláldozta magát a családjáért. Frusztrációja kivetítése által még a legédesebb sütemény is megkeseredik a szánkban, ha közben azt ecsetelik, hogy hajnali négykor Ő már tésztát kelesztett, míg mások ugye édesdeden szunyókáltak. 

A mártírság alóli felszabadulás kapcsán fontos, hogy nézzük meg milyen erők, hiedelmek munkálkodnak bennünk a folyamatos túlteljesítésre, illetve, hogy a másik oldalon pedig igen is vállaljunk felelősséget az igényeink, szükségleteink felvállalásáért. Az önismeret, öngondoskodás részeként figyeljük meg, mikor mire lenne szükségünk és burkolt szemrehányás, követelés helyett kérésként fogalmazzuk meg az igényeinket.

Feladata: Figyeljük magunkat a héten, gondoljuk végig hogyan áll a mi érzelmi életünk, van-e hajlamunk mártírkodásra, vagy szoktunk-e fogcsikorgatva is a jó hangulat felelősei lenni.

Legyen az empátia a szupererőnk!

Mediátor trükk #12 – A kedves nemet mondás művészete

Nem, nem, nem, NEM, NEEEEEM – ami tökéletesen és szuperhatékonyan ment 3 évesen, azt valahogy felnőttkorunkban már nem mindig jön a szánkra.

Sokszor nehezünkre esik egy-egy kérésre nemet mondani, vagy ha nemet mondunk bűntudatunk, rossz szájízünk van. 

Ha meggyőződésünk ellenére, vagy automatikusan sorozatosan igent mondunk minden kérésre, azzal folyamatosan saját magunk és a párunk ellen dolgozunk. Hiszen egy hamis igen sokkal inkább rombolja az önbecsülést és a társunk iránti tiszteletet, mint egy őszinte, empatikus hiteles nem sokkal inkább előreviszi és – a látszat ellenére – szorosabbra fonja  a köztünk lévő köteléket.

De nézzük, milyen okai vannak, ha nemet mondunk:

  1. Tárgyilagos okok (pl. nem megfelelő az időpont), ilyenkor szelíden jelezzünk vissza és rögtön jöhet a problémamegoldás egyeztetés
  2. Követelésnek hangzik a kérés (ilyenkor úgy érezzük, hogy a szabad döntéshez való jogunkat kérdőjelezik meg és az önrendelkezés szükségletét sértheti)
  3. Egy saját szükséglet áll a kérés teljesítés útjában (két szükséglet ütközik össze).

Az, hogy mennyire tudunk/merünk nemet mondani attól is függ, mennyire uralkodik a kapcsolatunkban kölcsönös megbecsültség, egymás határainak tisztelete.

Arra bátorítalak Benneteket, ha nemre gondolsz egy kérés kapcsán, mondjál együttérzően nemet, és bízzál abban, hogy a másik fél ezt tudja felelősségteljesen kezelni. Azt is érdemes tudatosítani magunkban és ha van rá lehetőségünk a társunkban is, hogy a nemmel nem rá, a társunkra mondunk nemet, csupán egy kérés teljesítésére. 

Számomra itt a szívből jövő, tudatos döntésen alapuló odaadás és az automatizmuson alapuló, félelemből táplálkozó túlzott alkalmazkodás (súlyosabb esetben alávetettség, kiszolgáltatottság) megkülönböztetése a fontos. Kutatom-e egyáltalán magamban, hogy én most egy döntést hozok? Annak a miértjét? Egyensúlyban van-e a kapcsolatunkra fordított idő és energia? Egyensúlyba hozható-e a kérések teljesítése? Hasonló-e a hozzáállásunk a kérések teljesítéséhez? 

Talán nem hiábavaló azt is végiggondolni, én hogyan állok ahhoz, hogy teljesítsek egy kérést, vagy én hogyan kérek? Örömmel, könnyedén teljesítek, teszek a másik kedvére, vagy duzzogva, mártírkodva, sóhajtozva? Mondtam-e már dacból nemet? Erőfitogtatásból, lázadásból?

A dacos, duzzogó, revolverező nemet mondást és a túlzott alkalmazkodást egyaránt magunk mögött tudva válasszunk egy harmadik utat, az együttérző, empatikus nemet mondást, aminek az a lényege, hogy elismerjük a másik igényét, szükségletét, és megindokolva utasítjuk vissza a kérését.

Pl. 

  1. érkezik egy kérés (Holnap hazafelé jövet beugranál az Obiba egy láncfűrészért?)
  2. mérlegeljük a kérést és úgy határoztunk nemet mondunk (pl. száz éve látott barátnőnkkel kávézunk)
  3. Megkeressük a szükségletet a párunk kérése mögött: (pl. Tudom, hogy fontos Neked, hogy befejezd a fűrésszel a gyerekek hintáját, és nagyon értékelem, hogy időt és energiát fordítasz arra, hogy a gyerekeknek legyen biztonságos hintája kertben) – biztonság, család, alkotás, kreativitás
  4. Megkeressük a szükségletet a mi nemünk mögött (pl. minőségi időt tölteni a barátnőnkkel, kapcsolódni, beszélgetés)
  5. Fogalmazzuk meg  az együttérző visszautasítást:

pl. Tudom, hogy  fontos Neked, hogy befejezd a gyerekek hintáját, és nagyon értékelem, hogy időt és energiát fordítasz arra, hogy a gyerekeknek legyen biztonságos hintája kertben, de holnap nem tudom vállalni, hogy megvásároljam a fűrészt, mert nagyon fontos számomra, hogy Mariannal találkozzam. Tudod, nagyon sokáig tartott leegyeztetni ezt az időpontot, sokszor kellett eltolni és már nagyon szeretnék beszélgetni vele. 

  1. (opcionálisan egy felajánlás) pl. Esetleg holnapután el tudok menni érte, mit szólsz?

Gyakorold ezeket a lépéseket, ha úgy érzed, nehezedre esik az együttérző nemet mondás.

Mediátor trükk#11 – Kérsz vagy követelsz?

Mi a különbség?

Ha egyetlen gondolatban kellene fülön csípni a differenciát, akkor azt mondanám, hogy a kérésnél megajándékozzuk a másik felet a választás, a döntés szabadságával. Szabadon eldöntheti, hogy eleget tesz-e a kérésnek vagy sem, egyik esetben sem kell tartania a kapcsolat sérülésétől. Magyarán szólva nem kell attól tartania, hogy a másik felhúzza az orrát, megsértődik, duzzog, neheztel, veszekszik vagy egyéb módon bűntudatot kelt benne. (emlékeztető: ha valaki egy kérésedre NEM-et mond, NEM Rád mond NEM-et)

Tehát ismét magunkba kell néznünk, hogy amikor kérünk valamit, mi a valódi motivációnk, és hogyan reagálunk legbelül, ha a párunk nem teljesíti a kívánságunkat. El tudjuk-e fogadni a nemet, meg tudjuk-e érteni a másik fél szükségletét, ami a kérés teljesítése ellenében hat?

Néha azt látom, hogy a kérésekből akkor lesznek követelések, ha rosszul megfogalmazott kapcsolódási kísérletek születnek, vagy szőnyeg alá söpört konfliktusok kis púpjai. Mondok egy példát: Úgy érzed, hogy a háztartás teljes súlya a Te válladat nyomja, szeretnéd, ha a férjed együttműködőbb lenne, ha nagyobb kölcsönösséget vállalna a házimunkák terén. Ennek ellenére, nem azt hozod fel témaként, hogy beszéljétek át, kinek mi a feladata, mik a prioritások, hanem felszívod magad, hogy „Na, most már csinálhatna valamit” és követeled, hogy mosogasson el, egy szimpla: Mosogass el! felszólítással.

Ez összefüggésben áll azzal, hogy azokban a kérésekben, amelyekben nem szerepelnek a beszélő szükségletei, érzései gyakran követelésnek hatnak, így érdemes erre is odafigyelni.

A kérés teljesítését és a harmonikus kapcsolódást elősegíti, hogy legyünk tudatosak abban, mit akarunk valójában illetve mit szeretnénk a kérésünkkel kifejezni önmagunkból. 

Ide kapcsolódik az óhaj-sóhaj jeligére elpihegett: „Bárcsak többet segítene valaki” „Mindent egyedül kell csinálnom…” „Nem hiszem el, hogy senki nem képes levinni a szemetet…” típusú közlések. Ezek alapvetően két sebből véreznek: vagy nincs címzettjük vagy nincs konkrét kérés. Vagy egyik sincs a kettő közül. 

Mielőtt tehát bármit kérés elhagyná ajkainkat, fussunk át gondolatban az alábbi listán:

  • hogy érzem magam és mit szeretnék valójában,
  • kitől szeretném kérni,
  • elég konkrét-e a kérés,
  • teljesíthető-e a kérés,
  • elfogadom-e a nemet.

Végső kontroll: Marshall B. Rosenberg gondolata a kérésekről: „Olyat kérni, ami gazdagítja az életet….”

Mert nem kaphatunk meg mindent, amit szeretnénk, de ha önazonosak vagyunk, hitelesen kommunikálunk, akkor megkaphatjuk azt, amire igazán szükségünk van.

Heti feladat: figyeld hogyan kérsz, kéréseket, követeléseket fogalmazol-e meg? Röppenek-e fel sóhajok? Ha igen, alakítsd át őket kéréssé

Vidámság és önbizalom?

Az öröm, a felszabadultság az önbizalmunkat és az önbecsülésünket is erősíti, már ezért is érdemes tudatosan törekedni a vidám percek megélésére.

Az örömteli pillanatok spontán elkapásához, átéléséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a jelenben maradjunk: „Úgy döntöttem, itt vagyok és figyelek”. Hirtelen kinyílik a világ, ha kilépünk a saját aggódásból, tervezgetésből, kritizálásból, panaszkodásából konstruált mókuskerékből. Égő pipacspiros a Campari szódám enyhén párás jéghideg üvege, ha nem azon agyalok, mit kell ma még elintéznem, egyébként csak egy piros folyadék. Édes-krémes andalító-bódító a jázminbokor éjjeli nedves illata, ha átadom magam az illatolás örömének. Ha közben a kudarcaimon rágódom, egyébként csak egy virágillat.

A saját magunkhoz kapcsolódás egyik fő kérdése: „Mi szerez nekem örömöt, mitől húzódik mosolyra a szám?”

Hogy jön ide az önbizalom?

Eleve a felszabadultságot átjárja egy belső tündöklés, de a valódi ereje, annak a belső párbeszédnek van, hogy tisztába kerülök azzal, mi okoz számomra vidámságot, örömöt. Ez az önmegerősítés és az, hogy megteszem magamért ezeket a (sokszor apró-cseprő) dolgokat, a cselekvőképesség érzésével ruház fel. Biztonságot adó és ugyanakkor izgalmas érzés, hogy nálam van a kormányrúd életem tengerén.

Mert ha tudom, mi az, ami megnevettet, feldob, melyik illattól repes a szívem, és ezeket megadom magamnak, cselekszem érte, átélem, megélem, akkor bizony vállaltam érte a felelősséget.

Mert a felelősség nemcsak szürke, hajszálcsíkos unalmas nadrágkosztüm és adóbevallás, hanem lehet libbenős piros ruha, csengő kacagással. Jázminillattal. A felelősségvállalás és a cselekvés  tesz szabaddá.

Aprópénzre váltott önbecsülés – figyeld a belső párbeszédet

A téma utcán hever, vagy egy strandtörölközőn – egy korábbi élményemet öntöm írásba:

A hőségre való tekintettel a strandon frissültünk, éppen az árnyékban hűsöltünk, amikor az alábbi párbeszéd ütötte meg a fülem:

  • Na, bekenem  a POFÁMAT is, mielőtt leég teljesen – így az idősebbik hölgy
  • Tessék, én is most fújtam le ezt a narancsligetet a combomon – mondja a fiatalabb undorodó fintorral az arcán, majd egy kifejezetten durva mozdulattal meg is lökte a kérdéses területet.

Két csinos ápolt nő volt, akik egyébként teljesen megszokott társalgást folytatták, kivéve, ha a saját testrészeik kerültek szóba.

Ilyenkor mindig elszomorodom. Hölgyek! Ha saját magunkról fennhangon így beszélünk, mit várunk a párunktól, családunktól, többi embertől? Ki akarna simogatni, megcsókolni egy pofát? Arcot, orcát, még akár pofit is, de a pofa se nem kedves, se nem tényszerű, se nem vonzó. 

Nem pusztán a csúnyán hangzó, urambocsá’ trágár szavakról van szó, hanem a viccesnek szánt megjegyzésekről pl. tejcsárda, elöl deszka-hátul léc, virgácsok, botfül, kafferbivaly talp, tenyeres talpas fejőlány, kisül a zsírom stb.

A szavaknak energiájuk van, a bíráló, ítélkező, lekezelő szavak rombolnak. Ha folyamatosan ilyen fordulatok tarkítják a belső párbeszédet az nem fog építeni, sőt észrevétlenül egyre mélyebbre sodorja a saját magadról alkotott képet. Akkor is, ha magadban mondod. Akkor is, ha csak viccelődve mondod. Akkor is, ha megszokásból mondod, már bele se gondolva a jelentésébe. Mielőtt legyintenél, nézd egy pillanatra kívülről ezt a helyzetet! Mi lenne, ha valaki más mondaná Neked ezeket? Kikérnéd magadnak, megsértődnél de legalább felkapnád? Akkor magadtól miért viselnéd el minden áldott nap? Micsoda agresszió ez a saját lényünk, értékeinkkel szemben, ahogyan leértékeljük a testünket, képességeinket, végső során saját személyünket. 

A kérdés másik vonulata a férjedre gyakorolt hatás? Mennyire tűnik vonzónak egy olyan nő, aki pofaként aposztrofálja az arcát? Mennyire fogja ez őt motiválni, hogy bájosnak, kívánatosnak lásson? Hányszor bíráljuk vélt/valós kevésbé előnyös tulajdonságainkat a párunk előtt, titokban reménykedve, hogy megcáfolja? A környezetemben lévő férfiakon végzett rögtönzött közvélemény kutatás szerint, egy idő után nekik is egyrészt szembeszökő az érintett „kényes terület”, illetve ők is kezdik negatív színben látni, akkor is ha korábban fel sem tűnt nekik vagy számukra kifejezetten vonzó volt. Miért történik meg ez a változás? Mert a szavaknak varázserejük van, és bár tudnak gyógyítani, de ebben az esetben inkább méregről van szó. Saját magunk tiszteletének egyik alapköve, hogyan minősítjük magunkat szavakkal, tettekkel.
Sok párkapcsolati probléma gyökere az alacsony önbecsülésben rejlik. Jó néhányan fogalmazzuk meg célként az önbecsülésünk erősítését, ehhez érdemes letisztítani a saját magunk felé irányuló kommunikációnkat. Azt is amikor befelé saját magunkról saját magunkkal beszélgetünk, illetve amikor kifelé beszélünk magunkról.