Az értő figyelem, az aktív odafigyelés ereje
Ellenséges, feszült hangulatban lélegzetvisszafojtva ültem, a gyomrom görcsben, az agyamban zakatoló gondolatokat élesen szakította félbe egy mondat:
- Ő (17 éves fiú) nem fog mondani egy szót sem, nem beszél senkivel – a mondat kihívóan csengett, a hozzátartozó kézmozdulat szándékosan sértő, de engem inkább felrázott. Ha a szavak, ablakok vagy falak, akkor most a legnagyobb fal az én elmémből van, amit ítélkező gondolatokból és kritikából építettem. Kötelező jelleggel mentem hozzájuk, munkaügyben, kényes témában. Már előre elképzeltem, hogy utálni fognak (megtörtént), ellenségesek lesznek (pipa) és a legkevésbé sem együttműködők. Ráeszméltem, hogy a saját megbélyegző, elfogult véleményemmel voltam elfoglalva, ezért tudatosan kifújtam és beszívtam a levegőt és gondolatban új lapot kezdtem.
Egy tiszta lapot az elmémben, amelyre ők írták a szavakat és nem én.
Csak ültem és figyeltem, hallgattam, kérdeztem és szép lassan megláttuk egymást, óvatosan tapogatózva. A csuklyásizmom ellazult, és egyenletesen tudtam lélegezni. Először csak kérdeztem, aztán már kérdeznem se kellett, a fiatalember (aki ugyebár sose beszél) egyenesen a szemembe nézve élénken, mély átéléssel ecsetelt egy pikáns sztorit.
Másfél óra után teljesen a bizalmukba fogadtak és megosztották velem a családi történetüket.
Mit csináltam?
Mondhatnám, hogy semmit. Pedig de. Jelen voltam és úgy döntöttem rájuk figyelek. Amikor beszéltek, őket próbáltam megérteni, az érzéseiket, gondolataikat, az egész történetet, helyzetet. Nem azon kattogtam, hogy én mit tennék a helyében, vagy szerintem mit kellene érezni e az én értékrendem szerint. Csak ültem és figyeltem. Úgy igazán.
Ez a történet nem arról szól, hogy én milyen kiváló segítő szakember vagyok és milyen nagyszerűen tud hallgatni. Arról szól inkább, hogy Te is képes vagy egy lépést hátralépni és teljes figyelmeddel a másik felé fordulni.
A odafigyelés ajándék és a bizalom előszobája. Néha csak elég ott ülni és figyelni.
