Kényelem kontra fejlődés – párkapcsolati buktató VIII.

„Az szól mellette, hogy kényelmes…”  – sokáig visszhangzott a fülemben, amikor az egyik ismerősömmel a jelenlegi munkahelyének előnyeiről beszélgettünk.

Mostanában egyébként kísért ez a mondat, mondhatni minden utcasarkon szembejön a kényelem kérdése (és most NEM az agyonkoptatott komfortzóna elhagyásáról szeretnék írni, főként nem a fogyasztói társadalomról).

Kényelmes-e a világunk? Jó ez nekünk? Mit nyerünk? Mit veszítünk?

Meglehetősen. Nem szeretnék sok szót pazarolni arra, hogy a dédanyám, nagyanyám még kézzel mosott és hol volt, még a Tesco házhozszállítás, online vásárlás, de arról azért megemlékeznék, hogy nagyanyám mennyire megbecsülte az automata mosógépét. Borcsának hívta, és tökéletesen tisztában volt vele, hogy mennyire megkönnyíti az életét. Én szinte soha nem mostam kézzel (a táborokat leszámítva), és fogalmam sincs, hogy ez mekkora könnyebbség, sőt nem is nagyon gondolok rá.

Szóval ez a világ rendkívül gyors, minden fogyasztói és információs igényünket kiszolgálja. Ez kényelmes, hiszen pár gombnyomással elintézhetünk egyébként fontos időigényes dolgokat, olyan dolgokat is rendelhetünk távoli vidékekről, aminek előtte a létezéséről sem tudtunk.

Ez a világ arra programoz, szocializál minket, hogy MINDENT akarjunk, hogy ezt a mindent AZONNAL akarjunk, ja igen, és lehetőség szerint ezt a mindent azonnal NULLA ERŐFESZÍTÉSSEL akarjunk.

Múlt hétvégén a Kőröshegyen szedtünk levendulát, csodás hely, fantasztikus illat, lélegzetállító kilátás a Balatonra, és emberek komolyan fel voltak háborodva, hogy nem kettő másodperc alatt vág le egy hatalmas csokrot. Persze én sem vagyok különb a Deákné vásznánál hetek óta nem iszom az imádott áztatós csipkebogyó teámat, mert azt egy éjszakán áztatni kell, és ha megkívánom, nem tudom RÖGTÖN fogyasztani.

Ezt türelmetlenséget érni tetten, hogy minden problémára azonnali megoldást szeretnénk, mohóságunkat hatékonyságnak álcázva a mindennapok során.

Begyűrűzik ez a jelenség a párkapcsolatunkba, családi életünkbe is.

  • egyrészt a párunkkal szemben is kialakul a fenti, „minden igényemet azonnal, tökéletesen szolgálja ki” elvárás, ami irreális (lásd még a maximalizmus kapcsán írt cikkemet)
  • másrészt a kényelem gyakran olyan szokásokat alakít ki, ami rombolja a kapcsolatot, illetve elkényelmesedünk, ami szintén nem kedvez annak, hogy az az idős pár legyünk, akik kézenfogva grasszálnak a tengerparton 🙂

Ilyen szokásokat, attitűdöket eredményezhet:

  • A kényelem miatt beszélgetünk rutinból, előre gyártott panelekre, közhelyekre szorítkozunk, valódi párbeszéd helyett, ahol érzéseket, gondolatokat, egyéni valóságokat cserélnénk ki.
  • Kényelemből (vagy lelki, szellemi, testi kifáradásból) tévézünk, pörgetjük a közösségi média színes szagos oldalait.
  • Kényelemből nem megyünk bele egy-egy kényesebb kérdés megbeszélésébe, sokszor kényelemből, automatikusan kerüljük a konfliktusokat.
  • A jelen kényelme érdekében feláldozzuk a hosszú távú, jelentős célokat. Pl. egyszerűbb engedni a gyerek hisztijének a pillanatnyi nyugalom érdekében, de valamilyen szinten ilyen a klímaváltozás elleni (nem) küzdelem is.

Mikor lesz a kényelemből megalkuvás?

Ha sorozatosan a kényelmet részesítjük előnyben vagy a kényelem motivációja okán fenntartunk olyan helyzeteket, amelyek rombolnak, negatív energiákkal töltenek el, megakadályozzák saját és a társunk fejlődését. Ellaposodunk, mi is és a kapcsolat is.

Mi a fejlődés? – Egy elmozdulás, egy erőfeszítés egy jobb irányban, lehetőség, hogy energiát tegyünk egy számunkra fontos dologba, tanulási folyamat. Igen, a kényelmetlen helyzetek általában tanítanak valamit a világról, a párunkról, saját magunkról.

Küzdésre, megértésre, elfogadásra, türelemre sarkallnak és nem utolsósorban rengeteg élményt adnak.

A kényelem ezeket eltompítja, láthatatlanná teszi, és elhiteti velünk nincs is energiánk megtenni a fontos dolgokat, hiszen lehet, hogy abba erőfeszítést kellene tenni, vagy ne adj’Isten elfáradnánk. A kényelem közönyössé is tehet.

Kamaszkoromban volt a szüleimnek egy -akkoriban bosszantónak vélt – szokása, ha beköszöntött a jó idő, hétvégente mentünk biciklitúrázni. Korán kellett kelni, és a jó idő fogalmába minden fagypont feletti hőmérséklet, így a felhőszakadás, sár, emelkedő a tűző napon.  Vagy a vándortábor, a vízhólyagokkal, csővázas hátizsákkal, vagy amikor a lavina fogsága estünk.

Érted? Ezekre emlékszem és elmosolyodom. Azokra nem igazán, amikor a kanapén hevertem.

Szóval, ha legközelebb valami mellett a legfőbb/egyetlen/nyomós ok a kényelem, lehet, hogy ideje felülvizsgálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük