A csendes erő

Csend a mai világban?

Zajos a világ, ömlik a zene, a beszéd, a csacsogás, autótülkölés, motorhangok, pittyeg a telefon, zúg a számítógép, furcsa, ha egy pillanatig nem hallunk semmit.. Mindenhol szól valami. Mindenki beszél, vagy élőben, vagy telefonon, mindenfélén keresztül. Társaságban főleg, hatványozottan. Mintha mindenki késztetést érezne, hogy egy pillanatnyi kis csendet megtöltsön sokszor értelmetlen csevegéssel, közhelyekkel, csakhogy ne legyen csend. Én úgy gondolom rohanó, hangos, dübörgő világunkban jó a csend, pihenés a testnek, léleknek.

Sokszor lebecsüljük a csendet. Pedig hatalmas ereje van, és remekül használhatjuk konfliktusos szituációkban.

Mire és hogyan használhatjuk kommunikációs technikaként?

Hogyan? A csend, mint konfliktuskezelési eszköz? Igen! Mediációs tárgyaláson számos esetben alkalmaztam elakadás, vagy passzív ügyfelek esetén. Hogyan működik? Borzasztó egyszerűen, némi bátorság kell bedobni, akarom mondani csendben maradni. Ez az első pár pillanatban kissé kényelmetlen, néznek rám, hogy “Na mi van, neked nem dolgoznod kéne, elbambulál?”, aztán egymásra, vakaróznak, babrálják a tollat, zörögnek a papírokkal, vizet isznak, köhécselnek, a szobára kissé nyomasztóan rátelepszik a csend. A kezdeti zavar egyre erőteljesebb, a csend jelenléte egyre súlyosabb, én pedig egyre inkább várakozóan nézek, hogy rádöbbenjenek lépni kell valamit. 

Sokszor ahhoz, hogy kézbe vegyük a dolgokat (az életünket), az kell, hogy megéljük egy helyzet reménytelenségét, illetve azt az érzést, hogy ez a szituáció magától nem fog megoldódni, más nem fogja megoldani, és ha csak nem történik csoda, nekünk kell megoldani. Nekünk kell kiverekedni magunkat, megoldást javasolni, kreatív ötletekkel előállni.

Valami olyasmi történik, mintha egy gödörbe estél volna, tök sötét van és várod a segítséget. Az első sokk után a mobilodhoz nyúlsz. Nyúlnál, de kiesett a zsebedből. Négykézláb körbetapagatózol, de sehol nem találod. Aztán kiabálással próbálkozol, de senki nem hallja. Kénytelen leszel Te saját magad, lépésről, lépésre, göröngyökön, fűcsomókon keresztül kimászni a gödörből.

Ez történik a csendben is. Belátjuk, hogy vagy nincs segítség, vagy tenni kell a segítségért. Nekünk kell kezdeményezni, és nem arra várni, hogy a társunk/anyukánk/barátunk mindent megold.

Szép lassan megtanulunk, képessé válunk felelősséget vállalni a tetteinkért, a véleményünkért, a megnyilvánulásunkért. A dolog szépsége, hogy ezáltal nő az önbizalmunk, hiszen csupa olyan dolgot teszünk, amihez eddig nem volt bátorságunk, mégis megtettük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük